Az arabok gyönyörű mesét tudnak a Szaharáról. Ha csendes, csillagos éjjelen
gyenge szellő simítja meg a végtelen homoktenger buckáit, s a parányi
homokszemek egymáshoz dörzsölődnek, olyan hangot lehet hallani, mintha óriási
állat halálra sebzetten nyöszörögne.
Halljátok? – szól az arab vezető a karavánhoz.
– Sír a sivatag. Sír, mert terméketlen pusztává kellett lennie, siratja a
virágzó kerteket, a hullámzó vetéseket, a mosolygó gyümölcsöt és a gazdag
termést, melyekben pompázott régen, mikor még nem volt sivatag.”
Kiégett sivatagok a hitetlen emberek.
Külsejükön tán nem látni. De mikor otthonunkba lepihennek s meglátják szívükben
az elaszott virágokat és az elhervadt örömöket, akkor döbbennek rá életük
tartalmatlanságára.
- Halljátok? - szól a francia.
-Sír Európa! Siratja....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése