Légy bölcs!

Régen a trappista szerzetesek így üdvözölték egymást: Memento mori! – gondolj a halálra! Kivételt csak húsvétvasárnap tettek. Ekkor tavaszi kankalint téptek a kertben, amelyet égi kulcsvirágnak is nevez a nép, és ezt nyújtották  át ezekkel a szavakkal: Memento vivere! – gondolj az életre!

Mi is mindennap az élet Urára, Jézusra gondolunk, aki halottaiból feltámadt és meghívott az örök életre. Ő majd látható módon, dicsőségben fog megjelenni, hogy megítélje a világot és átalakítsa. 

Az Úr érkezése „csendesen és váratlanul” fog bekövetkezni, erre pedig tudatosan kell készülni. 

A készület fontos része a vasár- és ünnepnapi szentmise, amikor meghallgatjuk az Úr tanítását, és a szentáldozásban egyesülünk vele.

A kolostorok lakói már hajnalban imádsággal és elmélkedéssel kezdték napjukat. 

A korai imádságban tudatosult napjuk célja és programja. Ez az első lépés fontos számunkra is, mert az Istennel való csendes együttlét alatt elmerülünk Krisztus szemlélésében és Ő kísér egész napunk folyamán, hogy az ő tekintetét felismerhessük testvéreink szemében. 

Az Úrral való beszélgetés összehangolja életünket, és olyan tisztán látást ad, amely nélkül nem képzelhető el a bölcs ember. 

Erről a bölcsességről szól egy XIX. századi iskolás ima: 

„Isten nevében kezdem el, 

Ő segéljen kegyelmével,

Ha Ő segít mi sem nehéz,

Ha Ő elhagy, erőm elvész.” 

Aki napját az Úrral kezdi, az  meg tudja őrizni szívét az Ő jelenlétében. 

A földön így alakul ki a mennyország, s aki ezt felismerte az már bölcs is.