2017. 11. 16.

Nemzetünk lelki megújulásáért



52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus 2020. szeptember 13-2o között Budapesten lesz, hogy az Egyház nyerjen új erőt küldetéséhez, és ismerje föl életének forrását és csúcsát az Eucharisztiában.
1.   Az Eucharisztia misztériuma elválaszthatatlan és eleven kapcsolatban van az Egyházzal. A kinyilatkoztatásból ismerjük, hogy az ószövetség népe a pusztai vándorlás negyven éve alatt a gondviselés ajándékával, a mannával élt (MTörv 8,2-3. 14b-16a). Az adomány megléte Isten jelenlétét és gondoskodását bizonyítja. Isten az egész emberről gondoskodik, aki test, szellem és lélek. Érdekes fejezete a biológiának, hogyan épül be a táplálék a szervezetünkbe. A művelődés síkján az ismeretek épülnek bele gondolkodásunkba, szellemi világunkba. Jézus tovább vitte a fejlődést, mert szavával és testével mint étellel és itallal szentségi módon a hívő emberbe épül, hogy az ember beléje épülhessen. Szándéka szerint erre születtünk.
A kenyérszaporítás és az Eucharisztikus beszéd kapcsolatában is szembetűnő Jézus szándéka, hogy az örök élet táplálékát hagyja ránk. Együtt érez az emberek gondjaival, ezért jóllakatja őket. Látja lelki-szellemi szükségüket is, ezért tanítja, hogy ne csak a testi táplálékra fordítsák figyelmüket. Ő önmagát adja táplálékul, amely annyira fontos, hogy ha valaki nem fogadja el, nem lesz igazi élet benne. Miután szavaival megdöbbentette hallgatóságát, azt is megmondja, mire szolgál az az eledel, amelyben önmagát adja. „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom az utolsó napon.”  Ő az égből szállott alá, azért adhat égi életet, amelyet az Atyától kapott. Aki visszautasítja ezt a táplálékot, az az örök életet utasítja vissza. Az Oltáriszentség az örök élet kenyere, ezért benne van a halál legyőzése és a feltámadás ajándéka, amelyet hittel vallunk minden szentmisében (Jn 6,51-58).
2. Az Eucharisztia ünneplése valódi áldozati lakoma, ahol Krisztus áldozati testében és vérében részesülünk. Azok részesedhetnek benne, akik az Egyházhoz, Krisztus testéhez tartoznak, hiszen a cél az, hogy a tagok hasonlóvá váljanak a főhöz. Akik az egy kenyérből és az egy kehelyből részesednek, azoknak meg kell őrizniük a szeretet egységét Krisztussal és egymással (1Kor 10,16-17).
Amit teszünk, az tulajdonképpen az Utolsó vacsora terméből indult el nagycsütörtök éjszakáján, amikor Jeruzsálem hatalmasságai végleg Jézus ellen fordultak. A megilletődött és megfélemlített apostolok között a Mester megtörte a kenyeret és adta a bort e szavakkal: „Ez az én testem és ez az én vérem.” Az Utolsó vacsora termétől a mai napig hányszor ismétlődött ez a jelenet, hasonló körülmények között, egy ellenséges világ közepén?!
A köztünk maradó Krisztus mindig egy ellenséges világ közepett gyűjtötte maga köré híveit, hogy oltalmuk és erősségük legyen. Az Egyház története nem egyéb, mint az Oltáriszentségben velünk levő Krisztus küzdelmei és diadalai. Az Ő szeretete és sugárzása fonja át az évszázadokat.
Körülötte gyűltek össze az első keresztények a katakombákban, míg a föld felett véres üldözés dühöngött. Ő volt a láthatatlan ellenfél, aki megjelent a Római Birodalom minden városában és falujában, s jelenléte mellett elsápadt a világi hatalmasság. Ő győzött, amikor megszűntek az üldözések. Az Ő fehérsége jelentette a bizalmat az összeomlott Római Birodalomban. A szerzetesek Őt vitték a vándor népek közé. Az Ő szeretete gyűjtötte össze az elméket, a szíveket és akaratokat. Neki és Érte építettek csodálatos templomokat és kolostorokat. Az Ő szeretete adott erőt évszázadokon át eleinknek. Ő volt az istentelen diktatúra évtizedeiben hűségünk záloga. A kicsinyek és szegények az Egyházban jelen levő Krisztus felé fordították tekintetüket. Az elhurcoltak vagy halálraítéltek utolsó menedéke, vigasza és erőforrása Jézus maradt az átváltoztatott kenyér és bor színében. Ha a világ el is hagyna bennünket, Ő sohasem. Szeretetének végső jele az Eucharisztia, mert „aki eszi az én testemet és issza az én véremet, bennem marad és én őbenne”. Ő belé oltódva mint a szőlővessző a szőlőtőbe, valóság marad a „veletek vagyok minden nap a világ végéig”.
Néhány szempontot említek, melyek segíthetnek a megvilágosult és termékeny tevékenységben...
3. Minden szentség az Eucharisztiára irányul és belőle táplálkozik. Isten teremtő szavával a nemlétből létbe szólította előbb a szellem-, majd az anyagvilágot, amelyhez részben az ember is tartozik. Isten Fia megtestesülésével és húsvéti misztériumával a világ megdicsőítése elkezdődött. A Lélek által megszületett az Egyház. Az egész keresztény élet alapját a keresztség, a bérmálás és az Eucharisztia rakják le. A szentségek a Jézus Krisztus által szerzett üdvösséget jelzik, megvalósítják, valamint előre ábrázolják és elővételezik a mennyei dicsőséget. A liturgiában Krisztus, a mi Megváltónk és Főpapunk folytatja Egyházában, Egyházával és Egyháza által az emberek megváltásának művét. A kegyelmi élet állandó folyamat, kibontakozás, Isten népének zarándoklása a földön addig, amikor az ember minden fenntartás nélkül önmagát Istennek ajándékozza. Mindnyájan Jézustól tanuljuk az önajándékozást, aki „előbb szeretett minket.” Krisztus meghívta Egyházát, hogy vele zarándokoljon a földön, és Őt a természetfölötti világból ebbe a világba „konszekrálja” (megjelenítse) a Szentlélek és a rábízott „teremtő igék” által. Így akik a keresztség által fölemeltettek a királyi papság méltóságára és a bérmálás által mélyebben azonosultak Krisztussal, az Eucharisztia által az egész közösséggel együtt részesednek az Úr áldozatában (vö. KEK 1322).
4. Az Eucharisztia által egyesülhetünk Atyánkkal. Tudtunkra adta ugyanis akaratának titkát, azt az őbenne előre meghatározott jóságos tervét, hogy elérkezik az idők teljessége, és Krisztusban mint Főben újra egyesít mindent, ami a mennyben és a földön van. Igen, mi is őbenne nyertük el az örökséget” (Ef 1, 9-12). Hat szentség arra van, hogy – különböző szempontok szerint – Jézus szent emberségébe, az ősszentségbe oltson, és így belőle belénk áradjon az az isteni életerő (szentté tevő kegyelem), amely természetfölötti minőségű élet lehetőségét létrehozza bennünk. A hetedik a legméltóságosabb szentség, az eucharisztia ezzel szemben az összegyűjtés szentsége. Általa kell a magunk személyes életét a szentmise által beleasszimilálnunk Jézus személyes életébe, hogy Vele egyként fogadjon el bennünket az Atya a szeretet egyesülésben végződő partnerségére (vö. KEK 1374).
5. Jézusban képesek vagyunk találkozni Atyánkkal. Az emberi élet a találkozások hosszú és színes sorozatában fejlődik ki. Az istengyermeki élet lényege az, hogy képesek és felszólítottak vagyunk úgy találkozni Istennel, mint Atyánkkal. Ez a partnerség adja a legteljesebb életörömet és életérzést, ha átéljük, hogy Jézusban vagyunk, Jézussal élünk és Jézus által valakik vagyunk. E belső azonosulást, mely az igazi életörömet adja, a jelen üdvrendben csak az Eucharisztia, pontosabban a szentmise „megcselekvése” által lehet elérni.     
Az embert semmi más nem juttathatja fel az életnek olyan csúcsára, amelyet a maga sajátos életének érezhet, csak ha szeretetközösségbe kerül az Istennel, ahogyan a Fiú az Atyát szereti a Szentlélekben. Atyát kereső életünk van, ezért hiába lenne a hat szentség, amely Jézusba olt, ha a szentmise által nem találkozhatnánk az Atyával. Egyedül az Eucharisztia ünneplésében találkozhatunk valóban úgy az Atyánkkal, mint Isten az Istennel, és egyedül a szentmise által fogadhat el és ölelhet magához bennünket Istenünk úgy, mint valódi gyermekeit. Csak egy valaki találkozhatott úgy Istennel, mint Isten az Istennel: Jézus. Ő valóságos ember, de személyében Isten, Isten Egyszülöttje. Hiába lett isteni minőségűvé a mi emberi életünk, hiába vesszük át a bennünk levő kegyelem erejében Jézus életének alapmagatartását, mindez nem elég arra, hogy úgy találkozzunk, mint az Atya és Fiú, a megtestesülés óta az Atya és Jézus a Szentlélekben. Egy ember léphetett be a Szentháromság belső életének szentélyébe: az Úr Jézus Krisztus, mert ő személyében Isten, és emberségével annyira és oly széttéphetetlenül eggyé vált a megtestesülésben, hogy szükségképpen embersége is van a Fiúnak, és ezzel az emberségével az Atyáé a Szentlélekben. Amit az ember Jézus tett, élt, azt az Isten Fia tette és élte, ezért olyan Jézus élete, hogy úgy találkozhat és ölelheti át az Atya, mint Isten az Istent (LG 11).
A mi Jézusba oltottságunk ilyen Isten-szintű, egytermészetű találkozásra kevés. Mibelénk nem áradhat át az ő isteni mivolta. A szentségek által való beoltottságunk (én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők) eredménye csodás: minőségünkben isteniek leszünk, át tudjuk venni a Fiú életstílusát: befogadók és odaadók tudunk lenni, de mindez önmagában kevés. Aki nem Isten, az nem találkozhat az Atyával, mint Isten az Istennel.
6. Az Istennel való találkozásban segít az Eucharisztia, a szentmise megünneplése. Általa két csodálatos dolog valósul meg. Először az, hogy a szentmise révén mi Jézus életét, az Istenember életét éljük. Az Isten Fiának emberségében élt életét. Aki a szentmisét megcselekszi – pap és hívek – az megéli magának Jézusnak egyszeri, megismételhetetlen életét. Egész elejétől végig: a megtestesüléstől a mennybemenetelig, sőt megcselekszi Jézusnak azt az életét is, amely történetileg még nem is folyt le, a dicső eljövetelét, a paruziát is.
A második csodálatos eseménye a szentmisének, hogy a felajánlás, konszekráció és áldozás (egyesülés) által életünk úgy bele asszimilálódik Jézus személyes, istenemberi lényébe és életébe, hogy azzal egészen eggyé lesz, olyannyira, hogy Fiában bennünket is átölel az Atya, ugyanazzal az öleléssel, amellyel Jézust öleli magához, az embersége szerint is Egyszülöttét, az Istennek kijáró tisztelettel. Az Eucharisztia ünneplése a keresztény élet csúcsa, az Egyház életének csúcsa, tulajdonképpen belenövés a mennybe, és a közösség életerejének tápláló forrása (SC 10). II. János Pál pápa apostoli levelében - „Maradj velünk, Urunk!” - serkent, hogy felismerve a feltámadt Krisztust a kenyértörésben, készek legyünk az Ő megvallására és új kegyelmeinek fogadására.
Ezért az 52. NEK jeligéje: „Minden forrásom belőled fakad.” (Zsolt 87,7)

(Ezen írás megjelent a Krisztus Világa 2017. novemberi száma 4-7. oldalán) 
           
Ajánló:  
Légy Te is részese nemzetünk lelki megújulásának, és imádkozz velünk azért, hogy az önmagát értünk feláldozó és az Oltáriszentségben velünk lévő Krisztust felismerjük és egyre jobban szeressük!
A szentségimádás időpontja: Krisztus Király főünnepe előestéjén, 2017. 11. 25-én, szombaton 17 és 18 óra között.
Helyszín: Millenniumi templom - Csíkszereda, Kossuth Lajos u. 38


                                                                                  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése