2020. 04. 09.

Nagypéntek - 2020 - Vinerea Mare


Reggel fél 8 órakor Jeremiás síralmai.

Akik szentgyónáshoz akarnak járulni, naponta 11 és 13 óra között, valamint 16 és 17 óra között a Millenniumi-templomtéren állunk rendelkezésükre.


Délután 3 ótrakor keresztutat végzünk.


A nagypénteki szertartást 18 órakor végezzük a Szent Kereszt templomban.

A szertartásnak három része van: 1. Igeliturgia (Passzió). 
2. Hódolat a szent kereszt előtt, 3. Szentáldozás.

Közvetítjük a Csúcs Péter és Darvas-Kozma József facebookján

**

Jézusnak meg kellett halnia, mert következetesen és hűségesen mindvégig kitartott az Atyaisten akarata mellett. Mindvégig hűséges maradt Isten megbocsátó, szabadító és üdvözítő jó híréhez és tetteihez. Meg kellett halnia a kereszten, mert következetesen teljesítette Isten akaratát. Halála úttörő, szenvedése értünk vállalt megváltó cselekedet: megszerezte számunkra az örök üdvösséget. Feláldozta életét, mert fontos volt számára az Atya akarata, az ember és ennek üdve, amelyre élete árán is megmutatta az utat. „A hatodik órától sötétség támadt az egész földön… hangosan fölkiáltott és kilehelte a lelkét.” (Mt 27,45. 50)


Nagypénteken a szokásos tíz könyörgés után a mostani alkalomra írt tizenegyedik könyörgést is elimádkozzuk.



XI. RENDKÍVÜLI KÖNYÖRGÉS A JÁRVÁNY IDEJÉN

A járványban megbetegedettekért, az elhunytakért, és a szeretteiket elvesztőkért is imádkozzunk, testvérek, hogy megtapasztalhassa a keresztény nép: – életünkben és halálunkban egyaránt mellettünk áll KRIsztus, a Mindenség Királya.



Csendben imádkoznak, majd a pap folytatja:

Mindenható, örök Isten, tekints kegyesen aggodalmunkra, könnyıt́sd meg gyermekeid terhét, fogadd országodba az elhunytakat és erősıt́sd meg gyenge hitünket, ahogy megerősıt́etted Szent Fiadat, Jézus Krisztust, aki értünk kiürıt́ette a szenvedés kelyhét. Add, hogy mindig kétkedés nélkül bıźzunk atyai gondviselésedben. Krisztus, a mi Urunk által. H.: Ámen.



XI. Pentru toți cei care suferă în timpul pandemiei

Să ne rugăm și pentru toți cei care au de suferit din cauza pandemiei,  pentru ca Domnul  și Dumnezeul nostru să dăruiască sănătate bolnavilor, putere celor ce se îngrijesc de ei,  mângâiere familiilor îndurerate și plinătatea mântuirii celor răposați.



Rugăciune în tăcere. Apoi preotul spune:

Dumnezeule atotputernic și veșnic, ocrotitor minunat al umanității suferinde, privește cu bunătate la durerea tuturor fiilor tăi, care pătimesc din cauza acestei pandemii; alină chinul celor bolnavi, ıîntărește pe cei care se îngrijesc de ei, dă odihna veșnică celor răposați, și revarsă asupra tuturor, în vremurile acestea grele, mângâierea


Hódolat a Kereszt előtt - archív


A Szent Kereszt előtti hódolat szertartásánál egyedül a celebráns csókolja meg a keresztet.

A szokásos szentsír állítása és őrzése elmarad. Mivel a Szent Kereszt templom főoltára restaurálás alatt van, csak a tartó gerenda kereszt alakja látszik és az oltárasztal csupasz. Ezért a szentsír szobrát egyszerűen odatesszük az oltárasztalra a keresztgerenda alá.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése