2022. 01. 08.

Általa éljünk

A karácsonyi időt lezáró ünnep, Jézus megkeresztelkedésének eseménye. Harminc évvel későbbre tehető, mint az angyalok énekétől és a pásztorok örömétől hangos éjszaka, az időszámításunk kezdete, amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben. A harminc évről senki sem vezetett naplót, csak a Szűzanya őrizte szerető szívében Jézus életének mozzanatait. Így a napkeleti bölcsek látogatását, az Egyiptomi menekülést, az aprószentek vértanúságát, Názáretbe térésüket, valamint Jézus fejlődését, amiből részleteket közölt az evangélistákkal. Az evangéliumok beszámolnak arról, hogy Jézus felnőtt, Isten és ember előtt bölcsességben és kedvességben. Názáretben megtanulta Szent Józseftől az ács mesterséget, és mint ifjú bérmunkásként kereste kenyerét.
A törvényt betartotta. Mihelyt elérte a harmincéves kort, amikor egy férfi törvényesen taníthatott, elhagyta Názáretet. A Jordán folyóhoz ment, ahol féléve fellépett Keresztelő János és bűnbánati keresztséget hírdetett. Üzenetének híre futótűzként terjedt az országban: „Én csak vízzel keresztellek benneteket. De eljön, aki hatalmasabb nálam, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel fog titeket megkeresztelni.” (Lk 3,15-16. 21-22) Amikor a nép keresztelkedni ment, Jézus is beállt a keresztelkedők közé. János ugyan tiltakozott: „Neked kellene megkeresztelned engem.” Ám a názáreti Jézus, aki testvérévé fogadta az emberiséget, ragaszkodott a kereszteléshez, hogy minden megtörténjen, amit „vállalt”. Jánost mindig sokaság kereste, így sokaság volt jelen, amikor Urunk Jézus beállt a Jordán vizébe.
Keresztelésekor megnyílatkozott a Szentháromság: az Atya szózata hallatszott az égből, a Fiú a Jordánban testileg volt jelen, a Szentlélek pedig galamb képében szállt alá a megnyílt egekből. Ez a kezdet szentháromságos esemény volt, innen ered az ünnep görög neve: Theofánia, vagyis Isten megjelenése. Másnap,amikor János látta, hogy Jézus feléje tart, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit.” Ezután János tanúsította:
Láttam a Lelket, amint galamb alakjában leszállt rá a mennyből, s rajta is maradt. Magam sem ismertem, de aki vízzel keresztelni küldött, azt mondta: Akire látod, hogy leszáll a Lélek s rajta is marad, az majd Szentlélekkel fog keresztelni. Láttam és tanúskodom róla, hogy ő az Isten Fia” (Jn 1,32k). Ezzel kezdetét vette Jézus nyílvános működése.
Beteljesedett Izaiás próféta jövendölése: Íme az én szolgám, akit támogatok, választottam, akikben kedvem telik… Általad adok világot a nemzeteknek…” (Iz 42,1-4. 6-7) Ő pedig, amerre járt, jótetteket vitt végbe. (ApCsel 10,34-38) A názáreti Jézusban megismertük, hogyan éljünk, s ha elesünk, keresztjére támaszkodva mindig visszatérjünk Istenhez a Szentlélek erejéből.

“Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” (Mk 9,6)

 


 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése