Az ige hirdetője és befogadója

Jeremiás próféta a Közel-Kelet történelmének egyik leggyötrelmesbb időszakában élt. Júdea déli szomszédja Egyiptom, északon Izrael Asszíria vazallusa. Babilon közben megszerezte teljes függetlenségét és lerombolta Ninivet, az Asszír fővárost. Júdea királya, Józija (640-609) Asszíria vazallusa maradt, és a politikai függéssel együtt járt a bálványimádás engedélyezése is. Amikor 622-ben a jeruzsálemi templomban megtalálták a Törvény könyvet, Józija gyökeres reformot indított el Júdeában, sőt kiterjesztette észak felé is. A nemzetközi helyzet lehetővé tette, hogy ünnepélyes keretek közt megújítsák a mózesi szövetséget. Ennek előjátéka, hogy Isten meghívta 627-ben Jeremiást prófétának. Isten és Jeremiás közti párbeszéd kizárólag a meghívás személyes hatásairól szól. (Jer 1,4-5. 17-19) Isten mindentudását, jelenlétét és akaratát közli: „Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek; mielőtt világra jöttél volna, megszenteltelek, és prófétául rendeltelek a nemzetek javára.” Isten ismerete magában foglalja azt is, hogy ő akarta Jeremiást és érzelmileg ragaszkodik hozzá. Így léte első pillanatától Isten az ő életének ura. Megszenteltelek, vagyis Isten elkülönítette Jeremiást a prófétai szolgálatra és irányítása alá vonta. A nemzetek számára rendelte, mert Isten a világ és a történelem Ura. Isten megmentő szavát kell hirdetnie népének és mindenkinek. Elfogadta a meghívást és nemcsak hirdeti, hanem éli is az üzenetet.

Jézus szolgálata szintén kedves Istennek, mert nem korlátozza szavait és tetteit saját népére, amely határok nélküli szolgálata miatt nem találja őt vagy szavait kedvesnek. Jézus a názáreti zsinagógában a „ma beteljesedett az Írás” kijelentésével Isten ígéreteinek általa történő megnyilvánulására utal. A felolvasott részben szereplő szegények, foglyok, vakok, elnyomottak mi vagyunk, a bűn kifosztotta emberiség. (Lk 4,21-30) Fönséges szavaira mindenki figyel, helyesel, csodálkozik. Mivel szívüket nem nyították meg Isten igéjére, ezért személye találgatásába kezdenek. Jézus ekkor kicsinyhitűségükre mutat, az Isten igéjét kell befogadni és nem kiváncsiságból és haszonlesésből gyógyító jelekre és nagy tettekre várni. Rámutatott, hogy Isten határtalan irgalmában egykor prófétákat küldött lázadó népéhez és mindenkihez. Illés és Elizeus sem Izrael fiai közt művelt csodát, hanem a pogányok között, akiket Isten hitükért megmentett. Ekkor a megcsontosodott hallgatók a szakadék szélére vezették, hogy letaszítsák, de ő áthaladt közöttük, és eltávozott. Megmutatta hatalmát, neki nem árthatnak. Az ellenkezés nem állíthatja meg, Ő folytatja útját az Atya tervének megfelelően. Mi pedig fogadjuk be hittel Jézust, és amit kinyilatkoztatott. (1Kor 12,31-13,13) Reméljük ígéreteinek valóra vállását, és a legértékesebb isteni erényt, a szeretetet éljük meg.

„Te vagy, Istenem, erősségem és menedékem.” Zsolt 70,3.