Január 31-én van a "sarokba szorított szent" - Bosco Szent János emléknapja, ezért ismerjük meg életét. Honna van e név, hogy sarokba szorított szent? Dénes Dávid (1924-2001), aki 1957-64 között börtönt viselt, majd 1966-tól 1980-ig Imecsfalva plébánosa volt. Ő temette Székely
nénit (Kicsid G. édesanyját), akit aztán jól megdicsért, mert Székely
néni ismerte védőszentje, Árpád-házi Szent Erzsébet életét és példáját
követte. Ezután felszólította a végtisztességre összegyűlteket, hogy
ismerjék meg szentjeinket. Nemcsak egy-kettő életét, hanem sokét. Különös és felejthetetlen kijelentését idézem:
"Mert vannak felkapott szentek, mint például szent Antal, és vannak
sarokba szorított szentek, mint például Bosco Szent János. Ezt ti nem
ismeritek, csak én!"
Bosco Szent János egy
szegény tanyán, Torino melletti Becchiben látta meg a napvilágot 1815. augusztus 16-án.
Édesapja, Ferenc másodszor nősült, mert Antal nevű fia születésekor felesége
meghalt. Margit asszonytól két fia született József és János. A fiúkat a mélyen
vallásos, dolgos, jámbor asszony és nagyszerű édesany nevelte föl, mert apjuk
1817-ben meghalt. Gyermekeit kicsi koruktól arra nevelte, hogy Isten
jelenlétében járjanak, mert ,,Isten mindenütt jelen van, mindent lát, a
legtitkosabb gondolataitokat is.'' Ugyanakkor állandóan a jótettekre sürgette
őket. Azt szokta mondogatni: ,,Aki alszik, nem fog halat!” Ez hatott is fiaira,
mert szorgalmasak, dolgosak, ügyesek voltak. Földet műveltek, állatokat tartottak.
A hat éves Jánosnak olyan kitűnő kézügyessége volt, hogy könnyedén elleste a
vásári bűvészek fogásait és utánozta. Nagyon szeretett volna tanulni, Isten
ugyanis rendkívüli képességekkel áldotta meg: ha valamit figyelmesen
elolvasott, megmaradt az emlékezetében. János nappal dolgozott, este meg
olvasott.
Kilenc éves korában egy álomban parancsot kapott: ,,Állj a fiúk
élére! Szelídséggel és szeretettel teheted ezeket barátaiddá. Kezdd el tehát
azonnal a munkát! Tanítsd meg őket a bűn utálatosságára és az erény
szépségére!” Ettől kezdve maga köré kezdte gyűjteni a környékbeli fiúkat.
Tanította őket a katekizmusra, elismételte nekik a templomban hallott
prédikációt. Hallgatói figyelmének élénkítésére közbe-közbe az édesanyjától
tanult történettel vagy bűvészmutatvánnyal szórakoztatta. Tízévesen elsőáldozó
volt. Ekkor versenyre is kiállt a mutatványosokkal, és mindig ő nyert. Bátyja
nem járult hozzá, hogy iskolába járjon, ezért elszegődött szolgalegénynek. Két
év múlva rendszeres járt iskolába Castelnuovóba. Kezdetben naponta járt
haza, később a kisiparos családoknál kapott szállást, bizonyos munka fejében.
Ez is hasznára vált, mert mesterségeket tanult, amiknek később nagy hasznát
vette. Tizenhat évesen beiratkozott a Chieti szemináriumban. Szegénységét
mutatja, hogy minden ruháját mástól kapta. Ő pedig szorgalmasan tanult, és
évvégén elnyerte a kitűzött tanulmányi jutalmat. 1841-ben szentelték
papa. Még két évet tovább tanult Torinóban, és eközben rabok, betegek, szegények
lelkipásztori gondozásában vett részt. Az utcákat járva megdöbbenve látta,
milyen sok otthontalan és család nélkül élő, vidékről jött fiú csatangol a
városban. 1841. december 8-án Don Bosco éppen misézéshez öltözött, amikor a
sekrestyében föltűnt egy ilyen fiú, aki se ministrálni nem tudott, de még a
vallásilag is tudatlan volt. A sekrestyés el akarta kergetni, de ő nem engedte.
Ezzel a fiúval kezdődött az ,,oratórium'', Don Bosco műve. A fiú ugyanis egy
hét múlva öt társát hozta magával; márciusban már harmincan voltak, akik mise
után hallgatták Don Bosco tanítását, s utána is vele maradtak.
Öt évvel később
négyszáz lett a fiúk száma! A szentmisét mindig katekizmus-oktatás követte,
majd játékok, versenyek, éneklés. A Szent Filoména kórház mellet gyűltek össze,
innen áttelepültek a Szent Márton-templomba. Itt sem volt maradásuk. Ekkor egy
füves területet bérelt. A hatóság és egyháziak figyelme 1846-ban rájuk
irányult. Két pap Don Boscot elmegyógyintézetbe akarta csukatni, de ő túl járt
az eszükön. A füves rétet is el kellett hagyniuk. A kórház tulajdonosa
felmondott. Don Bosconak. Ekkor a Pinardi-féle bérházba költöztek. Édesanyját
is odavitte, aki haláláig segítette a fiúkat az oratóriumban. Ez nappal
napköziotthon, és este éjszakai menedékhely volt. 1847-ben az érsek az
oratóriumot a hajléktalan ifjak plébániájává nevezte ki. Ez némi védelmet
jelentett, de ezután is folyton följelentették a hatóságoknál, tanítás közben
még rá is lőttek. A városi vezetőség 1850-ben két tagját küldte ki ellenőrzésre
és felszámolásra, de azok a látottak alapján teljesen megváltozott véleménnyel
tértek vissza a városi tanácsba, és sikerült elérniük, hogy a fiúk a kormánytól
támogatást kapjanak.
Don Bosconak nem volt semmiféle
jövedelme. Övéivel együtt élt, mint az ég madarai: alamizsnából.
Nincstelenségük ellenére 1851-ben megvásárolhatta a teljes Pinardi-házat, és
letették a Szalézi Szent Ferenc-templom alapkövét. A templom egy év múlva
teljesen készen állt.
Szókimondása és írásai (30 kisebb,
nagyobb könyve maradt ránk) miatt nagyon sok támadásnak, veszélynek volt
kitéve. Támadták szóval és fizikailag. Az 1854. évi kolerajárványban ő maga és
a fiai segítettek a város betegeinek ápolásában. 1859-ben Don Bosco
elérkezettnek látta az időt, hogy munkatársait társulatban fogja össze, és
megalapította a Szalézi Szent Ferenc Társulatot, az egyháztörténelem egyik
leghatásosabb szerzetesrendjét. „Da mihi animas, cetera tolle!” - „Adj nekem lelkeket (Uram), minden mást vegyél el!” – rendje jelszavául 1859-ben e mondatot választotta, amely azóta is tökéletesen tükrözi a szaléziak küldetését a világban. Közben az oratóriumból iskola, szakiskolarendszer fejlődött ki. Már nemcsak hittan, hanem szakoktatás folyt benne, hogy a felnövekvő ifjak becsületes munkásemberként élhessenek.
1872-ben megalapította a rend női
ágát, amelyet a Segítő Szűzanyáról nevezett el. A pápai jóváhagyást 1874-ben
kapták meg. Egy év múlva már olyan híre volt a rendnek, hogy Dél- Amerikából
kaptak meghívást, és Don Bosco el is indította az első missziós csoportot.
Életének utolsó éveiben sokat
szenvedett ő, aki oly kevés időt hagyott tétlenül, s oly sok jót tett a
kicsinyekért. 1888. január 31-én fejezte be életét a földön.
XI. Pius pápa
1929-ben boldoggá, 1930-ban szentté avatta.
A nevelőknek mondta:
“Ti e szeretett ifjak szüleit
helyettesítitek.”
“Könnyebb dolog valakire
megharagudni, mint őt elviselni.
Könnyebb a gyermeket megfenyíteni,
mint őt meggyőzni.
Sőt, nyíltan megmondom:
türelmetlenségünkben és önkényeskedve kényelmesebb dolog a makacsokat
büntetgetni, mint határozott és nyájas türelmünkkel őket megjavítani."
Bosco Szent János életéről:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése