2022. 01. 24.

Isten igéje vasárnap 3. rész

Az olvasmányban az Istennel való örömteli ünneplésről hallottunk. Az evangélium a Jézusban beteljesedett isteni ígéretekről szól. Szent Lukács vérbeli történetíró, aki mindennek utána járt, hogy az evangélium megbízhatósága és szava utat találjon a kor művelt emberéhez is.

Jézus Krisztus személye az üdvösség, ő az örömhír (Lk 1,1-4; 4,14-21). Jézus keresztelkedése és első csodái után elment Názáretbe is. Szombaton bement a zsinagógába és olvasásra jelentkezett. A názáretiek értesültek a Jézussal kapcsolatos eseményekről és most mindenki Jézusra figyel. Az Úr az igeasztalnál állt és a kezébe adott Izajás tekercsből felolvasta a „szegények evangéliumának” nevezett részt: „Az Úr  Lelke van rajtam. Fölkent engem, és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek...” (Iz 61,1k). Ezután leült és nem földi javakról és dicsőségről beszélt, hanem bejelentette az ígéretek beteljesülését, amit Lukács egyetlen mondatban foglalt össze: „Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok.” Jézus elhagyta azt a részt, hogy „hirdessem az Úr bosszújának napját” – mivel a bűnért való engesztelést majd a kereszten viszi végbe.
A világtörténelemben egészen egyedülálló Jézus öntudata. Azt állítja, hogy minden őrá irányult, őróla szólt, ami addig az ószövetségben volt. Ő az, aki beteljesít minden emberi várakozást, és minden isteni ígéretet. 
Jézus Isten ajándéka. 
Hallgatóinak az a kiváltság jutott osztályrészül, hogy közvetlen tanúi lehetnek ennek a beteljesedésnek. Őbenne elérkezett az Isten országa, ami megnyilvánul a bűnök bocsánatában, a hit világosságában és Isten irgalma kiáradásában.
Ezért fel kell emelni nekünk is a tekintetünket és az evangéliumos könyvet, mert az egyedül üdvözítő tanítást halljuk: van szabadulás, van bűnbocsánat, van megváltás. 
Az örömhírt hallják meg azok is, akik a modern pogányság minden vallást egybe mosni igyekvők táborában,
vagy a nyárspolgári kényelmességhez gyártott ideológiában élnek, hogy tudjanak kiemelkedni a megalkuvó, magzatgyilkos és haldoklókat kegyesen másvilágra segítő, képmutató, bűnös művilágából.
Krisztusban van az üdvösség. Már csak rajtunk múlik, hogy hogyan hallgatjuk Jézust: úgy-e, mint a názáreti zsinagógában ülők, akik egy ideig helyeseltek és csodálkoztak, később azonban megbotránkoztak rajta; vagy úgy hallgatjuk, mint a babiloni fogságból hazatért, megtisztult nép tagjai, akik a földre borulva imádták az Urat.
Az egyik lelkiíró kérdezi: Készek vagyunk-e elszakadni előítéleteinktől, tudjuk-e függetleníteni magunkat attól a közízléstől és ki tudjuk-e szakítani magunkat abból az alattomos hálóból, mely korunk jelszavaiból és reklámjaiból szövődik körénk, mely azt sugallja, nincs más út, sodródj az árral, hódolj a divat isteneinek. Akarjuk-e az evilági boldogulás receptjei helyett az igazi örömhírt meghallani és szívünkbe fogadni, mely minden elképzelésünket felülmúlva azt ígéri, hogy testestül-lelkestül személyes, örök jövőnk van? Nem kellene elsírnunk magunkat ennek hallatán? Nézzünk csak körül. Nem vagyunk egyedül.” (P. Barsi Balázs)
 
- befejező rész következik -
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése