Isten igéje vasárnap 2. rész

Ferenc pápa meghatározta, hogy „az évközi harmadik vasárnapot szenteljék Isten igéje ünneplésének, az arról való elmélkedésnek és terjesztésének, hogy növeljék Isten népében a Szentírás vallásos és állhatatos ismeretét.” A homíliában ezt igyekszem bemutatni:

Napjaink legelterjedtebb kapcsolatteremtő eszköze a maroktelefon. Nem akármikor és akárhol használjuk, de üzemeltetése végett tápegységét időközönként fel kell tölteni. Hasonlóképpen az egészséges fejlődésünk végett naponta testi-, lelki-, szellemi táplálékra szorulunk. Más-más formában kapjuk meg ezeket, de leginkább az ünneplésben. 

Ünnepet tartani annyi, mint tudatosan kiemelkedni az élet egysíkúságából és kapcsolatba kerülni az élő Istennel. A munkás hétköznapokat szombaton megszakítjuk, hogy vasárnap a családdal, a közösséggel és Istennel ünnepeljünk. Mi emberek tudunk ünnepelni, s az Úrban való örömünk, a mi erősségünk.

Az első olvasmány kiemeli, hogy csak szabad nép tud Ige liturgiát és közös lakomát tartani (Neh 8,2-4a. 5b. 8-10). 

A babiloni fogságból hazatért nép (Kr.e. 538), félév alatt biztonságot teremtett magának: a városai falait kijavította, megerősítette és felépítette aká csak a házakat. A közös sors és együtt munkálkodás összekovácsolta őket, de nagy szükségét érezték az istentiszteletnek, hogy Ige liturgiát és közös lakomát tartsanak.  Ez az ünnepség magán viselte a liturgikus összejövetel hagyományos vonásait. 

A népet összehívták, mint egykor Mózes a sinai szövetségkötés idején, amikor a kinyilatkoztató Isten ezt a népet vallási közösséggé tette. Megkapták Isten Törvényében a jövőképet, és úgy vándoroltak. Amikor az Ígéretföldjére érkeztek, akkor Józsue Sichembe hívta a népet és megújították a szövetséget. Dávid királytól kezdve Jeruzsálemben, majd Salamon építette Templomban jöttek össze, hogy ünnepeljenek és megújítsák Istennel kötött szövetségüket.

Jeruzsálem és a templom pusztulásától a babiloni fogság alatt a túlélők kultusz nélkül maradtak (Kr.e. 587-538). Ezt követően kialakult egy imádságra és tanításra épülő új istentiszteleti forma, a zsinagógai istentisztelet. Házaknál gyűltek össze, hogy hallgassák az Isten szavát. Jeruzsálem felé fordulva imádkoztak. 

A babiloni fogságból amikor hazatérhettek (Kr. e. 538), a templom újraépítését csak 18 évvel később tudták elkezdeni. Viszont addig is zsinagógai istentiszteletet tartottak a Víz-kapu előtti térségen. Ennek a lefolyásáról szól a mai olvasmány. Összehívták a népet és reggeltől délig Ezdrás pap és a leviták felolvasták a Törvény könyvéből a vallási-, a köz- és a magánéletet szabályozó törvényeket. A törvények megismeréséhez fontosak voltak az arám nyelvű magyarázatok.  A nép, hittel és engedelmességgel fogadta el Isten szavát, mint az egyetlen üdvözítő kinyilatkoztatást. 

Ezdrás pap, Nehemiás helytartó és a leviták ezt az Istennek szentelt napot mindenki számára a sírás helyett az örvendezés napjává tették. Így buzdították a népet: „Tartsatok ünnepi lakomát! Küldjetek belőle azoknak is, akik nem készítettek! Ne szomorkodjatok, hiszen az Úrban való örvendezés a ti erősségetek.” Az ünneplésben látjuk meg az igazi életet és életünk célját. A túlélés legjobb receptje: ha Isten velünk, ki ellenünk. Van közösségünk és velünk van a teremtő és megváltó Isten. Ő az életünk erőssége!

A zsinagógai istentisztelet a templom újjraépítése (Kr.e. 515) után is fennmaradt, mert olyan korban alakult ki, amikor 72 évig nem volt templomuk. És tudták, hogy az atyák hitének a megőrzése és továbbadása a fennmaradás törvénye.

 Előző cikk:

Isten igéje vasárnap 1. rész