Az emberiség egységének a
legmagasztosabb modellje a Szentháromság. Milyen vonásokat öltenek magukra az
emberi, társadalmi, egyházi kapcsolatok és struktúrák, ha a szentháromságos
minta szerint alakulnak? Hogyan kell eszerint élni? A mai szentháromságos
teológia ezt három kulcsszóban fogalmazza meg: kezdeményezés, befogadás és
kölcsönös nyitottság (kommunió). Ez a szentháromságos modell.
1. Az a tény, hogy Isten képére
és hasonlatosságára vagyunk teremtve, mindenek előtt abban a törekvésben
nyilvánul meg, hogy olyan tökéletesek legyünk, mint amilyen tökéletes a mi
mennyei Atyánk (vö. Mt 5, 48). Az Atya a szentháromságos életben maga a puszta
forrás, az eredet nélküli eredet, az isteni életnek nem kezdett kezdete, a
Szeretet örök kútfője. Istennek a Szeretete maga a Teremtés, ezért az ember
hivatása is az, hogy „társteremtő" legyen, vagyis folytassa, tökéletesítse
a teremtést még a társadalmi viszonyokban is. Az ember arra lett teremtve, arra
van hivatva, hogy ingyenesen ajándékozza a szeretetet. A mi szeretetünk akkor hiteles,
ha mindenkiben fel tudjuk fedezni és értékelni a pozitívumot. Amikor tudjuk
szeretni azokat, akiknek szükségük van a szeretetre. „A Szeretet az, ami a
létezést adja” (Blondel). Ezért az igazi keresztény másokért akar élni, mindig
kész kezdeményezni mások javára érdek és elvárás nélkül. Az Atya modelljét
akkor éljük, amikor kezdeményezünk.
2. Az isteni képmást úgy
valósítjuk meg, hogy Isten „Fiának képmását öltjük magunkra” (vö. Róm 8, 29). Ki
a Fiú az Atyával szemben? A Fiú a tiszta befogadás. Az ember csak akkor él a Fiú
modellje szerint, ha befogadja a szeretetet, a jó kezdeményezést. A Fiú isteni tulajdonsága nemcsak
az, hogy szeret másokat, hanem az is, hogy engedi magát szeretni. Nemcsak a
szeretet ajándékozás, hanem a szeretet elfogadása is. Mivel bennünk erős az
én-központúság, ezért fontos megtanulni a Fiúnak ezt a befogadását, hagyni
magunkat szeretni. A társadalomban a Fiú modellje a befogadás, szolidaritás és
szubszidiaritás.
3. Az isteni képmást akkor öltjük
magunkra, ha a Lélek szerint élünk (vö. Gal 5, 16). Ez abban áll, hogy az
isteni szeretetre való hivatásunkat kölcsönösségben éljük meg. A Szentháromságban
az Atya az, aki szeret, a Fiú az, aki szeretve van, a Lélek az állandó
viszonzás, a szüntelen kölcsönösség, magának a szeretetnek az áramlása a kettő
között, a szeretet közössége, az egység örök köteléke. A mi hivatásunk is a
szeretet. Mi csak akkor nyilatkoztatjuk ki a Szentlelket, ha megéljük a
kölcsönös szeretetet.
A szentháromságos keresztény élet olyan, mint a
szimfónia. Különböző hangszerek játsszák azt a melódiát, de nem egymással
ellentmondásosan, hanem egymást kiegészítően.
Ha a Szentháromság képmását
megvalósítjuk a családban, az Egyházban, a munkahelyen, ezzel megdicsőítjük az
Atyát, a Fiút és a Szentlelket. Akkor biztosra vehetjük jövőnket a földön és az örökkévalóságban, mert életünk
harmóniában van a teremtett világgal és az Istennel.
D-K. József
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése