2016. 05. 16.

Megérkeztek, de már boldogan haza is érkeztek

"Pünkösd vasárnap este visszaérkezett a Boldogasszony zarándok vonata Budapestre, szeretettel köszönünk mindent! Üdvözlettel, Budai László." Ezt az sms-t küldte a Misszió Tours vezetője. Az újabb beszámolóig olvassuk el az érkezésükről szóló tudósítást:

Három zarándokvonat hozta el több mint kétezer utasát idén a csíksomlyói pünkösdi búcsúra. Élményekkel gazdagodva, lelkileg feltöltődve, az összetartozás örömét megtapasztalva jöttek a Szűzanyához.
zarandokvonat_csiksomlypi_bucsu_ta-9673_b
Szombat reggel először a Gyergyószentmiklósról érkező Boldogasszony zarándokvonat futott be a csíkszeredai vasútállomásra, utasait Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa részéről Szarka Gábor konzul köszöntötte. „Az út nem egy egyszerű vonatozás, hanem egy lelki közösséggé való fejlődés volt” – mondta a konzul, emlékeztetve arra, hogy a csíksomlyói nyeregben mindig jó megtapasztalni, milyen jó együtt lenni magyarként és keresztényként.
„Az önök utazása a nemzeti összetartozást is jelképezi, hisz magyar nemzetünk erejét és összetartozását növeli. Útjuk során a megállók azt szolgálták, hogy hitet, reményt és szeretetet adjunk egymásnak. Minderre nagy szükség van most, amikor az itt élő magyaroknak naponta kell megküzdeniük azért, hogy használhassák anyanyelvüket, szimbólumaikat, és megvédjék saját igazukat” – mutatott rá Szarka Gábor.
zarandokvonat_csiksomlypi_bucsu_ta-9714_b
A konzul kérte a zarándokokat, emlékezzenek meg Márton Áron püspökről is, aki 120 éve született Csíkszentdomokoson, és akinek köztéri szobrát vasárnap avatják fel Csíkszeredában. Egyúttal arra is kérte őket, Csíksomlyón azért is imádkozzanak, hogy Európa térjen vissza keresztény gyökereihez.
A vonattal érkezett zarándokoknak Darvas-Kozma József főesperes, a csíkszeredai Szent Kereszt templom plébánosa elevenítette fel röviden a csíksomlyói kegyhely történetét, majd imájában arra kérte a mindenható Istent, hogy segítse útjukat, és örömmel érkezzenek meg zarándoklatuk céljához, a csíksomlyói Szűzanyához.
zarandokvonat_csiksomlypi_bucsu_ta-9728_b
Egy órával később érkeztek be a vasútállomásra a Szent Márton-mozdony húzta Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors szerelvényei, amelyek Alcsík és Felcsík településeiről hozták az ott elszállásolt zarándokokat. Az utasok zászlók alá sorakozva indultak Csíksomlyóra.
„Nagyon szép volt az út, én most vagyok másodszor itt. Ide érdemes volna mindig eljönni” – mondta kérdésünkre a Borsod megyéből érkezett Harkály Endréné.
A szegedi Földesi Árpád nyolc éve volt utoljára a búcsún, ez volt az első útja a zarándokvonattal. „Szép volt, érdekes volt, volt benne minden, ami egy zarándokúthoz kell” – vélekedett.
„Tíz évvel ezelőtt voltam már itt. Nagyon jó volt az utazás, ez volt az első alkalom, hogy a zarándokvonaton utaztam. Olyan jó látni együtt a magyarokat, és mindenkit, aki részt vesz a zarándoklaton. Nagyon jó látni, hogy mindenki örül, hogy itt lehet, és lelkileg feltöltődik. Ebben szerettem volna részt venni” – osztotta meg gondolatait az Egyesül Államokból, Floridából érkezett Apáthy László.

székelyhon.ro  Kovács Attila

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése