Elsőáldozás Csíkszeredában 2016. (1. csoport)

Kedves Elsőáldozók!

Kedves Jó Hívek!

Jézus Krisztus közösségéhez, az Egyházhoz tartozunk. Amikor megkereszteltek, akkor lettünk Isten gyermekei és az Egyház tagjai. Drága szüleink vállalták a kereszteléssel járó kötelezettségeket: hogy szent hitünk tanítása szerinti életre nevelnek; hogy féltő gonddal ügyelnek arra, hogy az isteni élet napról napra növekedjék bennünk és azt a bűn soha meg ne fertőzze. A keresztszülők pedig kezességet vállaltak, azaz megígérték, hogy szüleinket támogatják vállalt kötelességük teljesítésében.

Miután megkereszteltek, a keresztelő pap így szólt a jelenlevőkhöz: Ez a kis gyermek, aki a keresztségben újjászületett, most már Isten gyermeke: nemcsak névleg, hanem a valóságban is. A bérmálásban elnyeri a Szentlélek ajándékainak teljességét; amikor pedig az Úr oltárához járul, részesül az ő áldozati lakomájából és Istent az Egyházban Atyjának szólítja.

Számotokra most érkezett el az a nap, amikor az Úr oltárához járulhattok, és az Oltáriszentségben Jézust vehetitek magatokhoz.

A történelem bizonyítja, hogy  minden közösség annyira életképes, amennyire személyválogatás nélkül nyitott minden ember számára és ezáltal megadja a lehetőséget arra, hogy bárki a közösség tagjává váljon. Ez a nyitottság és kitárulkozás mindig a közösség értékeinek bemutatása által történik. Ezáltal mindig az az ember válik a közösség biztos tagjává, aki annak értékeit felismeri és magáévá teszi.

Az otthont nyújtó közösséget minden korban keresték az emberek. Ezt akkor találták meg sokan az Egyházban, amikor voltak olyanok, akik a kívülállók figyelmét az Egyház Istentől kapott értékeire tudták irányítani. Ilyen érték bemutató nap a mai, mert közösségünk igazi értékeit, titeket, az Isten gyermekeit különös szeretettel veszünk körül, mert Jézus tanítását befogadtátok, a tegnap megtisztultatok a bűnbocsánat szentségében és e szentmisében pedig magatokhoz veszitek Jézust.

Az elsőáldozás: az Oltáriszentség első alkalommal történő vételét jelenti. A latin szertartásban a gyermekkeresztség elterjedése vonta maga után az áldozás önálló ünneplését. A magyar nyelv tanúsítja, hogy régebb Urunk mennybemenetele napján járultak első szentáldozáshoz, innen van az ünnep neve: Áldozócsütörtök. Így fejezték ki, hogy az Úr nem ment el, továbbra is itt maradt köztünk az Oltáriszentségben, csak megvonta látható jelenlétét. 

           

Antal Ibolya Mária, Bakó Brigitta Lilla, Balla Eszter, Bartalis Edina, Barabás Angyalka-Barbara, Bogács Nóra- Bernadett, Császár Beáta, Császár Kincső Bernadett, Demes Emőke, Dinu Amalia Dorothea, Elekes Köllő Boglárka, Gergely Timea, Gheorghiţă  Bianca, György Emese, Haricska Enikő, Haricska  Mercedesz, Karácson Anita- Mária, Köllő Krisztina- Mária, Kóós  Klaudia, Kótai Nóra- Bernadett, Léstyán Ágota, Mihály Alíz, Szőke Boróka, Tankó Renáta, Xantus Ágnes.

Az egyháztörténelemben először 1215-ben a IV. lateráni zsinat az elsőáldozás idejét az értelem használatához, a 7. életév tájához kötötte, amikor megfelelő oktatás után a gyermek már különbséget tud tenni a jó és a rossz között. Az áldozásnál pedig különbséget tud tenni az Oltáriszentség és a közönséges kenyér között és képes a gyónásra. Az 1600-as években Franciaországban, egy szigorú vallási irányzat (janzenizmus) hatására a korhatárt egyre feljebb vitték egészen a 13-14. évig, arra hivatkozva, hogy még nem érthetik az áldozás lényegét. A változás 1910. augusztus 8-án, Szent X. Pius Quam singulari dekrétumával a gyermekek korai elsőáldozása előtt nyitott lehetőséget. Ezt egy érdekes történet előzte meg. Egy pápai kihallgatáson egy hosszas köszöntő közben egy hatéves kislány észrevétlenül odalopózott a pápához. Amikor a kamarások észrevették, közbe akartak avatkozni, de a pápa leintette őket, és megkérdezte a kislányt, mi a kívánsága. “Pápabácsi, áldozni szeretnék!” – mondta a kislány. A pápa egy pillanatra lehunyta a szemét. Eszébe jutott gyermekkori kívánsága és püspökének válasza: „Ha majd te leszel a pápa, megváltoztathatod az előírást.” A kislánynak hosszúnak tűnt ez a pillanat, ezért megrázta a pápa kezét: “Pápabácsi, alszol?” És a pápa mosolyogva kérdezgetni kezdte a kislányt. És ez a kislány mindent tudott, amit az elsőáldozóknak tudni kell. Végül a pápa  azt kérdezte: „Hol van anyukád?” „Itt vagyok” – felelte a kislány édesanyja. „Kérem – mondta a pápa –, holnap reggel hozza el kislányát a kápolnámba, saját magma fogom megáldoztatni.” „De Szentatya – szólt közbe a titkár -, ezt tiltják az előírások.” „Nem, holnap reggel már nem fogja ezt semmiféle előírás sem megtiltani” – válaszolta a pápa.

            X. Szent Pius pápa a korhatárt újra az értelem használatához és a gyónáshoz kötötte. Azóta az elemi iskolások elsőáldozása megengedett, ha: 1. gondos fölkészítésben részesültek; 2. kellő ismerettel rendelkeznek; 3. képességük szerint felfogják Krisztus misztériumát, s az Úr testét hittel és áhítattal tudják magukhoz venni; 4. előzőleg szentségi gyónáshoz járultak (913.k. 1.§, 9l4.k.). Általában mindez tavasszal, a húsvéti időben történik.

Ábrahám Lukács, András Hunor, András Koppány Örs Csaba, András Tas Előd, Balogh Szilárd, Boda Nándor, Boldizsár Krisztián, Csiszér Patrik, Elekes András, Föcze Márk, Gáll Ákos László, Gál István, György Loránd, Herki Máté-Gergő, Kálmán Tamás, Koncz Tamás, László Norbert, Lukács Barna, Nagy-Galaczi Gergő, Pap Szabolcs, Ráduly Szilárd, Sánta Csongor Árpád, Siklódy Gergő, Süveg Botond, Süveg István, Szüszer-Nagy Dániel, Tatár Csongor, Tatár Tamás Roland, Ujvari Ákos- Zsolt, Zöld Ádám, Zólya Botond Roland,Veress Máté.

Kedves Elsőáldozók!

A szentmise kezdetén megbántuk bűneinket, hogy méltóképpen vehessünk részt.

Dicsőséget énekeltünk, mert ilyen jó, szerető Istenünk van.

Felolvastuk az olvasmányt, a szentleckét és az evangéliumot, mert azokból Isten szól hozzánk. Az Apostolok Cselekedetei könyvből hallottuk: „Isten nem akarja, hogy a szükségesnél nagyobb teher nehezedjék a hívek vállára.” (ApCsel 15,1-2. 22-29) Az egyháznak mindig megvannak a maga problémái. Probléma már Jézus mennybemenetele után jelentkezett, nem is egy. Ezek közül az egyik legfontosabb az volt, hogy ha pogány keresztelkedik meg, arra is kötelezőek-e a mózesi törvények. Nem volt könnyű kérdés. Jézus gondolt erre, ezért úgy alapította egyházát, hogy annak pásztorai legyenek: Péter és az apostoli kollégium. Most a viták fellángolásával kitűnt, hogy mennyire jó intézkedés volt ez. A vitában egyik oldalon Pál és Barnabás állt, a másik oldalon néhány zsidó-keresztény. Az apostolok döntését az egyház el is fogadta és írásba foglalták. A Szentlélek vezette őket tanácskozásukban, hogy életük kudarcba ne fulladjon.

            Jézus megígérte a Szentlelket „akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.” (Jn 14,23-29) A Szentlélek megtanít, hogy szentháromságos módon éljünk: tudjunk kezdeményezők lenni mint az Atya; tudjunk befogadók lenni mint a Fiú; és tudjunk szerető viszonyban dolgozni mint a Szentlélek. Ahol nem a Szentlélek munkálkodik, ott kicsinyessé válnak az emberek, sőt ellenséggé is. Napjainkban fontos, hogy erőinket a Szentlélek működése alá rendeljük. Ezáltal jár át bennünket az Isten szeretete, mely újra meg újra fényt gyújt a sötétben, és az igazság útján vezet. Ő eszünkbe juttatja Jézus tanítását, vagyis aminek elfelejtése életünk kudarcát jelentené. Segít, hogy belássuk a földi értékek mulandó voltát, hogy a célt ne tévesszük össze az eszközökkel. A tanítás megértése mellett megadja a békét és elvezet a mennyországba, mint az Istentől alászállt városba. (Jel 21.10-14. 22-23) Benne az igazi valóság tárul fel, ahol változatlanul megmarad „a város alapfalának tizenkét köve, rajtuk a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve.”

            A tanítás után szeretetünket fejezzük ki Jézus iránt azzal, hogy magunk helyett kenyeret és bor ajánlunk fel. Ez az életünket jelképezi. Jézus pedig elfogadja és az átváltoztatásban isteni módon önmagát adja nekünk a kenyér és a bor színében. Amikor áldozunk Jézust vesszük magunkhoz az Oltáriszentségben, hogy részünk legyen keresztáldozatában és örök életünk legyen. A szentáldozás után megköszönjük Jézusnak, hogy eljött hozzánk. Megköszönjük életünket, szüleinket, testvéreinket, rokonainkat, nevelőinket, papjainkat. Sok minden van, amit elmondhatunk Jézusnak vagy kérhetünk tőle. Kérjük azt, hogy közösségünk biztos tagjává tudjunk lenni azzal, hogy megértjük a kinyilatkoztatást és magunkévá tesszük, azaz öntudatosak leszünk; tanúskodunk életünkkel a világban, hogy áldássá legyen mindaz a jó, amit szüleinktől, keresztszülőktől, nevelőktől és papjainktól kaptunk. Áldássá lesz akkor, ha közösségünk szolgálatába állunk.

            Ma az édesanyák napja, a munkás Szent József napja, a ti elsőáldozástok napja. A családok napja, de soha el ne felejtsétek, hogy a mi hazánk a mennyben van! Azt kiérdemelni Jézust szeretve lehet. Rajta, szeressétek Jézust és a szentáldozás által bizonyuljatok barátainak. Ámen.

Csíkszereda, 2016. május 1-jén.

Darvas-Kozma József