I. világháborús magyar katonák emlékére és tiszteletére avatott
emlékművet kedden az olaszországi Asinara szigetén Áder János
köztársasági elnök és Simicskó István honvédelmi miniszter.
Az Asinara, más néven Szamár-sziget fájdalmas titkát évtizedeken
át csak a tömegsírok ismerték – fogalmazott az államfő, az első magyar
politikus, aki a több ezer magyar katonának végső nyughelyet adó
szigetre látogatott.Avatóbeszédében Áder János azt mondta, hogy Asinara fogolytáborának emlékhelyén az emberi szenvedésre kell emlékezni, még akkor is, ha ma már tudni lehet, hogy a legtöbb áldozatot a szigetig vezető út követelte.
Az I. világháború kezdetén, 1914-ben a szerb hadszíntéren fogságba
esett katonákat 800 kilométeren át terelték Balkánon, majd napokig
marhaszállító vagonokban nyomorogtak, mielőtt a Szardinia melletti
Asinarára értek. A 85 ezres hadifogoly tömegből végül mindössze néhány
ezren tértek haza, sokan jóval a háború befejezése után. A kutatások
szerint a legtöbb hősi halott Magyarországról származott. A foglyok
sorsa évtizedekig ismeretlen maradt, majd tavaly mutatták be Margittai
Gábor és Major Anna dokumentumfilmjét a történésekről A Szamár-sziget
rabjai – A nagy háború fogolykálváriája címmel.A Szamár-szigetet egészen 1997-ig sem turisták, sem kutatók nem látogathatták, így a világháborús fogolytábor maradványai is megőrződtek a mai napig.
Áder János emlékművet, egy sziklába vésett magyar és olasz nyelven tisztelgő emléktáblát, illetve egy kettős keresztet avatott föl. Úgy fogalmazott, hogy a lágerek évszázadának szörnyűségei között a 20. század mellékszereplőivé váltak az itteni áldozatok. Pedig az I. világháborúban naponta átlagosan hat ezer katona halt meg – tette hozzá. A köztársasági elnök köszönetet mondott azoknak, akik egykor segítettek a foglyoknak és azoknak is, akik ma sem hagyják elfelejtetni az egykori szörnyűségeket.
Amikor most fölavatjuk az egykori fogolytáborban elpusztultak
emlékművét, azokra is emlékezni kell, akik a balkáni halálmenet jeltelen
út menti sírjaiban nyugszanak – hangsúlyozta az államfő, arra is
felszólítva, hogy tegyünk meg mindent a hasonló tragédiák elkerülésére.A köztársasági elnök kétnapos hivatalos látogatása alkalmával, amelyre elkísérte felesége Herczegh Anita is, Stintino városában megtekintette az osztrák-magyar hadifoglyok életéről és haláláról szóló történeti kiállítást.
Felkereste a Szamár-szigeten az éppen száz éve felszentelt magyar kápolnát, lerótta tiszteletét az olasz katonák sírjánál, majd koszorút helyezett el az úgynevezett csontkamrában, ahol hétezer hadifogoly, köztük névtelen áldozatok földi maradványait őrzik.
magyaridok.hu
EZ NEM LEHET IGAZ




Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése