A határvidék

A világ előkelői csak a nagy embereket szokták felkeresni. Isten pedig az utolsót éppúgy felkarolja, mint az előkelőt. Jézus nyilvános működését Zabulon és Neftali vidékén, a pogányok Galileájában kezdte. (Mt 4,12-23) E térség a vallástalan zsidók által lakott határvidék. A hit és hitetlenség határvidéke. (Iz 8,23b–9,3)

Miért itt kezdte Jézus megváltói működését? Több oka lehet, talán az egyik az, hogy a határvidék mindig olyan terület, ahol éppen az átmenetek miatt a legalkalmasabb az új tanítás, új eszme befogadására. Ha délre jön a vallásos zsidók lakta részre, kemény falakba ütközik: mit akar ez – mondhatnák –, hiszen van nekünk vallásunk, templomunk és papjaink! Ha pedig a vallásilag érzéketlen pogányok közé megy, meg sem értik, amit mond. A határvidék, ahol se ez, se az nem dominál, és mindkét oldal gyöngíti, elbizonytalanítja egymást, és ezzel talán fogékonnyá tesz az újra. Jézus a határokat keresi, a perifériákat.

Ma is a határok közelében a legfogékonyabb az ember. Nemcsak földrajzi értelemben. Az élet és a halál határán (az idősek), a lét és nem lét határán (a szegények), a sötétség és világosság határán (a bűnösök), a hit és hitetlenség határán (a bizonytalanok, a keresők, akik a hit küszöbéig eljutottak, de valami oknál fogva nem lépik át azt) érzékenyek az Isten országának üzenetére, de nincs hozzá elég erejük. A híres néprajztudós, Bálint Sándor ecsetelte költőbarátja, Szabó Lőrinc vívódását, kifakadását: „Hitetlenségemben kutyául érzem magam. Mit, kutyául? Féregül!” Arra kérte hívő társaságát, hogy „igázzatok le szeretetetekkel.” És milyen más, akinek eleven a hite, Isten annál inkább belép az életébe, mígnem mindene lesz, élete egyetlen nagy valósága, akiért él, akiért bátran szembenéz a fájdalommal és a halállal. Az élő hit, amely mindenben Istent látja, vezet el a földi és a földi valóságot végtelenül meghaladó transzcendens és örök életbe.

A hitetlenség ma nem annyira önként választott meggyőződés, akarati döntés, mint inkább éretlenség Isten felfogására és elfogadására. Az emberi értelem fénye is csak természetes fény. Ezért „hiába minden önkínzás, ének”, mert csak a hit ad természetfeletti világosságot, részesít abban az ismeretben, amellyel Isten önmagát és a világot ismeri. A határokon nem lehet csak úgy keresztül-kasul járkálni. Fontos, hogy az ember ott lépje át, ahol a kijelölt hely van. 

Az Istenországának határa Krisztus Egyháza, a belépők a szentségek, egyben éltetők még akkor is, ha tagjaiban itt-ott megmutatkoznak a gyengeségek. (1Kor 1,10-13.17) Az egyetértés és a lelkület tápláló, kijelölt helyei a templomok. Felkészít, hogy otthonosak legyünk a földi világban, és életünket az örökkévalóság távlatában éljük le.

„Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa!” (Mt 4,17)