2017. 01. 08.

Hirdetés: 2017. január 8.



1. Urunk megkeresztelkedésének vasárnapja van. E nappal véget ér a karácsonyi idő. Kezdődik az évközi idő nagyböjt előtti része. „A sajátos jellegű időn kívül (mint advent-karácsony, nagyböjt-húsvét) van még 33, esetleg 34 hét az év folyamán. Ilyenkor Krisztus misztériumának nem valami különös szempontját ünnepeljük, hanem éppen Krisztus misztériumát a maga teljességében, kiváltképp a vasárnapokon. Ezt az időszakot hívjuk évközi időnek.” (Általános szabályok a liturgikus évről és naptárról, 43.)
2. A vakáció vége, ezért a plébániai hittanórák tartását folytatjuk a beosztás szerint, vagyis kedden, csütörtökön és pénteken.
3. Az elsőáldozásra készülőknek pénteken du. 3-4., és 4-5 óráig van a felkészítő hittanóra. Az elsőáldozás május 7-én és 21-én lesz.
4. Csütörtök este fél 8 órakor az ifjúság órája.
5. A bérmálkozók felkészítője péntek este 7-8 óráig tart. A bérmálás Pünkösdvasárnap, június 4-én lesz.
6. Keresztelői felkészítőt tartunk minden pénteken 17 órától a plébánia hittantermében.
7. A házszentelés véget ért. Meglátogattuk a családokat és együtt imádkoztunk híveinkért. Köszönjük híveinknek  imádságos, fegyelmezett magatartását és adományait.
8. Szombaton 10 órakor a ministránsképző.
9. Hargita Nemzeti Népi Együttes soron következő programjai:
Január 9.-én, hétfőn este 6 órakor kezdődik a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar Újévi hangversenye a Városi Művelődési Házban.
Január 12.-én, csütörtökön este 6 órától a Csíki Moziban megismétlik a Negyedévszázad negyedéve című film vetítését.
Január 14.-én, szombaton kedvezményes családi előadásra várják az érdeklődőket. A magyar tánc évszázadai című műsorra a csíkszeredai Városi Művelődési Házban kerül sor délután 5 órától.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése