2017. 01. 04.

Meghosszabbították a marosvásárhelyi katolikus gimnázium igazgatója elleni kényszerintézkedéseket

A romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) hatvan nappal meghosszabbította a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium igazgatója elleni kényszerintézkedéseket. Tamási Zsolt fellebbezett a döntés ellen. A december végén hozott döntésről maga az igazgató számolt be az MTI-nek január 2-án.


Az igazgató elmondta: az ügyészség valamennyi korábbi tiltás hatályát meghosszabbította. Tamási Zsoltnak nem szabad belépnie a Római Katolikus Gimnáziumba, nem szabad felvennie a kapcsolatot az ügyben érintettekkel, és az ügyész engedélyét kell kérnie, ha el akarja hagyni az országot.
A Maros megyei törvényszék január 4-ére, szerdára tűzte ki a fellebbezés tárgyalását – közölte a romániai bíróságok portálján az intézmény.
Amint arról beszámoltunk, Tamási Zsolt és Stefan Somesan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen 2016 november elején indított eljárást a DNA. Az ügyészség szerint a gyanúsítottak törvénytelenül jártak el a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium 2014-es létrehozásakor. Annak ellenére járultak hozzá a működéséhez, hogy tudták: valójában a tanintézet nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. A DNA Stefan Somesant hivatali hatalommal való visszaéléssel és kétrendbeli hatáskörtúllépéssel, Tamási Zsolt igazgatót pedig hivatali hatalommal való folyamatos visszaéléssel gyanúsítja.
Az igazgató elleni eljárás a múlt év végén ellehetetlenítette az iskola működését, aláírási joggal rendelkező vezető híján ugyanis a tanintézet nem adhatta ki a tanárok fizetését, nem fizethette ki a közüzemi számláit. Decemberben a DNA egy alkalommal lehetővé tette, hogy az igazgató négy órára bemenjen az iskolába, és aláírja az intézmény működését biztosító iratokat.
A Krónika című napilap korábban közölte, a római katolikus egyház felhívására a Maros megyei templomokban csaknem 26 ezer lej (1,8 millió forint) adományt gyűjtöttek a hívek a fizetés nélkül maradt tanárok számára. Az adományt karácsonykor adták át.
Forrás: MTI
Fotó: Boda Gergő/Maszol.ro
Magyar Kurír

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése