2017. 01. 11.

Benyújtották a katolikus gimnázium beiskolázási tervét

Ígéretükhöz híven a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium tanárai szerda délelőtt benyújtották a tanfelügyelőségre a december végén összeállított beiskolázási tervezetet.
katolikus_iskola_IMG_2595_b 
Jogszerűen működik a gimnázium, vélik az RMDSZ illetésekei
A dokumentumot nem írhatta alá a hatósági felügyelet alatt álló igazgató, a jogrend viszont lehetővé teszi, hogy a tanári kar által megszavazott dokumentumot is iktatni lehessen. „A tervezet leadása lényegében formaság volt, a döntést a tanfelügyelőség hozza meg. Egyelőre annyi tudunk, hogy a főtanfelügyelő a szabadságát tölti” – mondta el szerkesztőségünknek Székely Szilárd, a tanári kar által megbízott ügyvivő.
Amint beszámoltunk róla, szerda volt az utolsó nap, amikor az iskolák bemutathatták a következő tanévre általuk elképzelt beiskolázási tervet. Közben a szülői bizottság beadvánnyal fordult Nadia Raţă főtanfelügyelőhöz és az új oktatási miniszterhez, amelyben arra kérik az illetékeseket, hogy mielőbb vizsgálják fölül az iskola helyzetét, és hozzák meg a gyermekek és pedagógusok számára kedvező döntést.
Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelő és Gogolák Csongor ügyvéd szerint a következő rendkívül fontos lépés az volna, hogy a helyi tanács ne fogadja el a város iskolai hálózatát, amennyiben abban nem szerepel a magyar tannyelvű felekezeti gimnázium.
RMDSZ: nem szűnik meg az iskola!
A Maros megyei RMDSZ Területi Állandó Tanácsa szerda délutánt közleményt hozott nyilvánosságra, amiben leszögezik: nem szűnik meg az iskola. Az állásfoglalást révén azokat az „álhíreket” tartják fontosnak tisztázni, amelyek szerint a római katolikus iskolát a megszűnés fenyegetné. Rámutatnak: a 2015. szeptember 1-től működő iskola mai napig jogszerűen működik a 2015-ben megszavazott 33-as helyi tanácsi határozat értelmében. „A Maros megyei RMDSZ Területi Állandó Tanácsa azt a döntést hozta, hogy a marosvásárhelyi tanács RMDSZ-es frakciója nem fog olyan iskolahálózatot megszavazni, amelyben nem szerepel a 2017–2018-as tanévre vonatkozóan önálló jogi személyiséggel a Római Katolikus Teológiai Gimnázium, valamint átiratban fordul az Oktatási Minisztériumhoz, amelyben konkrét állásfoglalást igényel a tanintézmény működését illetően” – írják az állásfoglalásban.

székelyhon.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése