Aki hitben látja a létezés
végső értelmét, vagyis Isten szeretetét, ugyanakkor sokak lelki sivárságát, az
olyan állandó sürgetésben él, hogy tovább adja Jézus örömhírét. Ismeri hivatását és ebből eredő küldetését is, melynek teljesítése örömteli kötelesség: „Jaj
nekem, ugyanis ha nem hirdetem az evangéliumot!” (1Kor 9,1) Így
bontakozott ki Szent Pál gazdag apostoli élete. Példája serkent, hogy ne csak
azt tegyük, ami kötelességünk, vagy amiért megfizetnek, hanem azt is, amire a
szeretet késztet bennünket.
A szeretet indította el a
misszionáriusokat, hogy mindenki megismerje Isten szeretetének gazdagságát,
amely Jézus Krisztusban, a mi Urunkban van. 1597. február 5.-én Nagaszakiban
kivégeztek huszonhat keresztényt. Japánban Xavéri Szent Ferenc kezdte meg a
hittérítést. Ő maga nem sok eredményt láthatott, de a következő évtizedekben seregestől
tértek meg az emberek, és 1587-ben már mintegy 250.000 lelket számláló
katolikus közösség élt Japánban Nagaszaki központtal. Az ország ura, Toyotomi
Hideyosi (1582–1598), a kudarcba fulladt koreai háború miatt a keresztények
ellen fordult, a jezsuitákat kiutasította az országból. Majd 1596 decemberében
elfogatta a hat külföldi ferencest, s velük együtt három japán jezsuitát és
tizenöt hívőt, s miután megkínozták, halálra ítélték őket. Az ítélet úgy szólt,
hogy Nagaszakiban kereszten fognak meghalni. Nyomban mindegyiküket
megcsonkították: levágták a bal fülüket, és hármasával kocsira kötözve
körülhurcolták őket Meakóban, hogy a nép csúfolhassa a keresztényeket és
elrettentse a keresztényeket a hitüktől. Ezután elindították a huszonnégy
halálraítéltet Nagaszaki felé. Az út egy hónapig tartott.
A vértanúságra
kiválasztottak mindenütt erőt öntöttek a hívekbe, azok pedig, különféle
módokon, s ahogy csak lehetett, szolgálatukra voltak. E szolgáló keresztények
közül ketten csatlakoztak is a rabokhoz, hogy mindig mellettük lehessenek,
ezért a parancsnok egyszerűen besorolta őket a kivégzendők közé. Február 5-én
Nagazsakiban, a kikötő előtti dombon az egész városnak szánt látványosság volt a
kivégzés. Az áldozatokat keresztre kötözték, ők pedig a Te Deumot énekelve
készültek a halálra, majd a keresztről buzdították a hívőket. Életüket két-két
katona lándzsája oltotta ki, keresztben szúrták át mindegyikük szívét.
Szemtanúk beszámolói alapján a
következőket tudjuk még e vértanúkról: a huszonhatból húsz volt a japán, három
jezsuita pap és tizenhét világi hívő. A legfiatalabb 11 éves volt. Most két
fiatal vértanúságát idézem fel. A tizenhárom éves Antal szülei, a vértanúságra
buzdították gyermeküket. A kisfiú pedig így válaszolt: ,,Bízom abban, hogy
Isten megadja a bátorságot, és győztesen kerülök ki ebből a küzdelemből.” A
kivégzés előtt kék színű kimonóját szüleinek adta emlékül. Mielőtt a keresztre
kötözték, forrón magához ölelte lelkiatyját, és fenn a keresztről intonálta a
Laudate pueri zsoltárt, és a mellette megfeszített ifjakkal végigénekelték.
Amint a dicsőséget befejezték, megölték.
A tizennyolc éves Ferenc, amikor a
keresztről meglátta édesapját, így szólt hozzá: ,,Apám, te jól tudod, hogy a
lélek üdvössége mindennél előbbre való. Ezért legyen rá gondod, hogy üdvösséged
dolgában semmit el nem mulassz!'' Apja így válaszolt neki: ,,Fiam, köszönöm a
buzdítást. Ami engem és anyádat illet, szintén készek vagyunk meghalni a
hitünkért.'' Ferenc a rózsafüzérét adta atyjának emlékül, anyjának pedig azt a
kendőt, ami a fejét fedte. Édesapja akkor sem mozdult a kereszt mellől, amikor
a katonák átszúrták fia oldalát, s annak vére reá hullott. (Diós: A szentek
élete, I.)
A szeretet erre késztet:
Jaj nekem, ha
gyermekimet nem tanítom meg Isten szeretetére, imádságra, becsületre!
Jaj nekem, ha nem
veszem komolyan a keresztény életet!
Jaj nekem, ha
munkahelyemen nem képviselem a keresztény értékeket!
Jaj nekem, ha nem szolgálom Magyarország javát!
Jaj nekem, ha nem védelmezem a keresztény Európát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése