2018. 02. 07.

Tervezni – dolgozni – együtt maradni – ez a siker titka!


Egy vállalkozásnál 5 alapvető funkció szükséges:
1.   A tervezés – rövid-, közép- és hosszútávú.
2.   Szervezkedés a bizalmon alapszik. Egy fecske nem csinál nyarat – ma csak összetársulva lehet eredményes egy vállalkozás. Papírra kell tenni: Miért, ki, mit, hol, mikor, mivel, hogyan?
3.   Irányítás – a vezető mindig tudja magáról, hogy ő a közösség tagja, mert ő a közösségért van – és kellő tájékozódás alapján lehet cselekedni (szakmai, piaci ismeret).
4.   Bevonás – (kaláka rendszer, közbirtokosság) fontos, hogy a tagok mondják el egyenként is a véleményüket, azt is, hogy ki mit tud a célért felvállalni. Állandó kapcsolattartás szükséges.
5.   Ellenőrzés – pontos kimutatás és állandó kiértékelés. Az együtt-munkálkodás, a szükséges változtatás a vállalkozás próbája. Fejleszteni kell egy kisebb szintről magasabb szintre.
***
1923-ban a világ nagy pénzügyi szakemberei konferenciát rendeztek Chicagoban, ahol megjelent hat, nagynevű amerikai vállalat elnöke és Jesse Livermore, a Wall Street akkori leghíresebb spekulánsa is. Mindannyian gazdagok, sikeresek és befolyásosok. 25 éven belül azonban ez a hét férfi rádöbbent arra, hogy a világ, amiben éltek, és a mód, ahogyan éltek, nem tudott számukra az "igazi élethez" eleget adni. Egyikük börtönbe került, a másik megtébolyult. További kettő hajléktalanként halt meg, a maradék három pedig öngyilkos lett. Mindannyian mesteri fokon művelték a pénzszerzést, de egyikük sem tanulta meg, hogy hogyan kell az életet igazán megélni. Nem találták meg azt, ami valóban értékes és fontos az életben. Miért? Az ok az, hogy a társadalom élettel, munkával, erkölccsel és jövővel kapcsolatos látásmódja meglehetősen eltér a keresztény látásmódtól. A pillanatnyi siker olyan, mint egy pingpong mérkőzés megnyerése a süllyedő Titanicon!
I.) Ez a torzulás pedig abban a tanításban gyökerezik, hogy létezésünk pusztán a véletlennek köszönhető. Ekkor sajnos nem vagyunk többek az állatoknál, amik csak igényeik kielégítésére törekednek. Ezt vallják:
1) A munka célja, hogy mindent megtegyünk a siker érdekében. A sikeresség mutatói pedig a pénz, a vagyon és a befolyás.
2) Mivel az élet rövid, az életmód kialakításában fontos szerepet tölt be a gyors örömszerzés: "minél több örömöt, minél kevesebb idő alatt". Ez a fogyasztás megnövekedését és a megtakarítás csökkenését eredményezi.
3) A befektetési stratégia alapja a rövidtávú, minél gyorsabb meggazdagodás. A gazdasági élet csendesebb szakaszait pusztán szükséges, átmeneti rossznak tekintik.
4) Nincs végső cél vagy morál. Az etikai elvek relatívak és személyre szabottak. Általában nagyon kevés szerepük van (ha egyáltalán van) a célok kitűzésében.
 II.) Most hasonlítsuk össze mindezt a keresztény világnézettel, amely ezt mondja, hogy létezésünket a teremtő Istennek köszönhetjük. Övéi vagyunk olyan célokkal, melyek az örök életre szólnak. Ezért:
1) A munka célja, hogy az Isten által adott képességeinket használjuk mások javára. A sikeresség mutatói az Istennel való békesség, mások szeretete és elégedettség.
2) Az örök élet lehetséges, az örök értékekre koncentráló életmód az igazán helyénvaló. Ennek eredménye a jeleni kisebb fogyasztás, a nagyobb megtakarítás és mások megsegítése.
3) Befektetési stratégiánkban inkább a hosszú távú gondolkodás lehet a jellemző.
4) Mivel Isten örök célt adott nekünk, ezért az erkölcs, az adott szó fontos, mert  "amit vet az ember, azt aratja". A kinyilatkoztatáson alapuló erkölcs fontos szerepet játszik a célok kitűzésében.
Ha így járunk el, akkor Isten megáld bennünket. Csak véssük szívünkben jól a szavait, mint a Szűzanya (Lk 2,16-21), s akkor Isten minket is boldoggá tesz.
***
Kell a bizalom, a lehetőségek felmérése, igény, tőke, szabad terület, eszköztár és munkaerő.
Ha összefogtok, akkor támogatnak. Külön-külön ma senki sem esélyes.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése