Hiszen
ezért jöttem... - Isten nagy adománya
a teremtett világ, amelyet ha helyesen használunk, akkor könnyűvé és szabaddá
teszi életünket. Sikereink nyomán néha elbízzuk magunkat és megfeledkezünk
Istenről, s rokonainkról. De ha természeti csapás ér vagy betegség, akkor rögvest
törékenységünk tudatára ébredünk. Kicsik leszünk, tehetetlennek érezzük magunkat.
Csehov drámájában, A három nővérben
mondja valaki: „Azt hiszem az embernek
hívőnek kell lennie vagy keresnie kell az igazságot, különben az élet sivár,
sivár… Élni és nem tudni, hogy miért repülnek a darvak, miért születnek a
gyerekek, mire vannak a csillagok az égen… Vagy tudja az ember, miért él, vagy
pedig minden hiábavaló ostobaság.”
Jób története jól
szemlélteti, hogy a fizikai, erkölcsi megpróbáltatások idején, hogyan kerül
előtérbe az élet értelmének a kérdése. (Jób 7,1-4. 6-7) „Küzdelem az ember sorsa a földön” - itt csak szolgál, dolgozik, de
még nem tudja, hogy mit kap érte, hogy lesz-e végső igazságszolgáltatás. A
szenvedő Jób hisz Istenben. Hite hozzá segítette, hogy Isten előtt feltárja
kérdéseit, mert az emberektől nem várhat semmit, a szenvedésnek pedig nem tud
értéket és értelmet tulajdonítani. Ezért az élet értelmére Istentől vár
türelmesen választ. Jézusnak kell eljönnie, hogy erre megtanítsa az embereket
és a betegek gyógyításával felvillantsa a végső, boldog állapotot, amelyben nem
lesz többé könny és fájdalom. Szent
Márk bemutatja Jézus szombati tevékenységét. (Mk 1,29-39) Délelőtt tanít a
zsinagógában, megvilágosítja a lelkeket. Majd meggyógyítja Simon anyósát, ezzel
kinyilvánítja Isten szeretetét. Napnyugta után „odavitték hozzá a betegeket és a gonosz lélektől megszállottakat” –
meggyógyította őket és sok ördögöt kiűzött. Jézus tettével az egész embert,
testi-lelki voltában, a fizikai és erkölcsi szenvedés állapotából szabadítja ki
és vezeti el a benne való hitre, az üdvösségre.
Hajnal tájban,
Jézus elment egy elhagyatott helyre imádkozni. Számára nagyon fontos volt az
imádság, hogy az Atyával való bensőséges kapcsolatát ápolja: hogy megszólítsa
az Atyát, hogy kérdezze, kérje, hallgassa, dicsőítse őt. Az Atyával szeretetben
eltöltött együttlétben ismerte fel, mi a következő lépése, amit meg kell
tennie.
Bár Kafarnaumban „mindenki” őt kereste, ő mégis tudja, hogy más a dolga:
„Menjünk el máshová, ... hogy ott is
hirdessem az evangéliumot, hiszen ezért jöttem.” Jézus azért tudott „mindenkinek mindene lenni”, mert állandó
és szoros kapcsolatban élt minden emberség forrásával, az Atyával.
Aki, Jézussal
látja az élet célját, az mindig sürgetésben él: tovább kell adni az örömhírt.
(1Kor 9,16-19. 22-23) Jézus művét folytatjuk mi, ha jól imádkozunk, mert imánk
minket is emberségesebbé, megértőbbé, irgalmasabbá tesz. E küldetés teljesítése
egyben örömtelivé teszi életünket.
„Jaj nekem, ugyanis
ha nem hirdetem az evangéliumot!” 1Kor 9,16.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése