Nagypéntek vértanúja, Boldog Apor Vilmos püspök - 1945. március 28-án, nagyszerdán
Szálasi le akarta tartóztatni Apor püspököt, de ekkor már az oroszok elérték
Győrt. Megkezdődtek a harcok. A Püspökvár pincéibe menekültek száma 300-400
körül volt. A püspök nagycsütörtökön a pincében mondta utolsó miséjét. Másnap csak
Jézus szenvedéstörténetét olvasta fel a városban dúló harc miatt. Arra kérte az
ott lévő férfiakat, hogy legyenek segítségére, ha erélyesen kell fellépnie,
mert ,,egyszer úgyis meg kell halni, jobb tehát, ha az ember ilyenkor áldozza
föl az életét.” Este részeg katonák akartak nőket elvinni, akkor őket erélyesen
kitessékelte, a bejárattól visszafordult orosz katona sortűzzel halálosan
megsebesítette. Húsvét ünnepének utolsó órái is leperegtek. 1945. április 2-án
Győr püspöke hazaindult az örökkévalóságba. Utolsó mondatai, végrendelete: ,,Még
egyszer üdvözlöm papságomat. Legyenek hűek az Egyházhoz! Hirdessék bátran az
evangéliumot! Segítsenek romjaiból fölépíteni szerencsétlen magyar hazánkat!
Vezessék vissza az igaz útra szegény félrevezetett népünket!
Fölajánlom összes szenvedéseimet engesztelésül a saját
bűneimért, de fölajánlom papjaimért, híveimért, az ország vezető embereiért és
ellenségeimért. Kérem Istent, ne tulajdonítsa nekik bűnül azt, amit
elvakultságukban az Egyház ellen tesznek. Fölajánlom szenvedéseimet az édes
magyar hazáért és az egész világért. Szent István, könyörögj a szegény
magyarokért!
Istenem, Atyám, a te kezeidbe ajánlom testemet, lelkemet!
Jézus, Mária, Szent József legyetek énvelem most és halálom óráján! Jézus
Szentséges Szíve, bízom benned!...”[1]
A győri karmelita templomban
temették. Újratemetésére 1988-ban került sor a székesegyházban. Boldoggá
avatási eljárását 1946-ban a győri egyházmegye kezdeményezte.
Dr. Ternyák Csaba egri érsek, mint
Apor Vilmos boldoggá avatási ügyének volt posztulátora buzdít minket: „Hívőemberként az ő példájából megtanulhatjuk, érdemes
úgy élni, hogy nem riadunk vissza az áldozatoktól, érdemes kiállni az erényes
élet védelmében, egyszerűen érdemes életünk középpontjába Istent és a
felebarátot helyezni...” Tehát „nem Apor
püspöknek, hanem nekünk van szükségünk arra, hogy őt a magyar boldogok és
szentek között tisztelhessük”.[2]
2012. április 29-én Pápai Lajos
győri püspök mondta Csíksomlyón az Apor-ereklye átadáskor: „Csodálatos példaképet kaptunk Boldog Apor Vilmos püspök személyében,
és most itt van köztünk a rá bízottakért kiontott vérével átitatott
ereklyéje, eljöhetünk ide imádkozni, közbenjárását kérni. Ma is szükség van
olyan fiatalokra, akik meghallják Krisztus hívását, és vállalják az áldozatokkal
járó papi hivatást”.[3]
Napjainkban nem lehet elég sokféle
és elegendő példányszámú kiadványt megjelentetni, imalapot terjeszteni,
megemlékezést, elmélkedést tartani, amennyi elegendő ahhoz, hogy – Apor
szavaival – a „szegény magyarok” lassanként rádöbbenjenek nagyjaikra,
szentjeikre, hogy merjék pártfogásukat kérni és a példájukat követni.
Íme, Apor Vilmos, az első székely
boldog, a segítés, a szeretet vértanúja.
A legnagyobb erény a szeretet, s a szeretet nem szűnik meg soha (1Kor
13,13. 8.).
Pártfogását kérjük, példáját
kövessük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése