Érlelődünk - A 17. század
fordulóján a homorodkarácsonyfalvi Tamásy Márton nevű unitárius ember
gyilkosság miatt elmenekült szülőföldjéről. Évtizedes bujdosása során Rómába is
eljut, ahol gyötrődő lelkét Isten irgalma megérintette és katolizált. Hazatér szülőföldjére,
jóvátételt ad haragosainak, fogadalmához híven kápolnát épít és vezekel.
Bűnbánó, jóratörekvő példája hatással van környezetére. Sokan visszatérnek a
katolikus hitre. Lelkileg 1739-től az udvarhelyi jezsuita atyák gondozzák. A
hívek száma gyarapszik és 1742-től már plébánia létesül. Itt is beigazolódott,
hogy Istennél semmi sem lehetetlen. A bűnösből is, ha megtér, lehet jó apostol.
Jézus mondja: „Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy
elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ.” Ha megfogadjuk Jézus
megtérésre szóló hívását, akkor osztályrészünk lesz a kegyelem, és nyomában az
öröm, nyugalom, melyet nemcsak Nikodémus és Tamásy Márton, hanem sok-sok millió
Isten- és emberszerető testvérünk megtapasztalt.
Március 15.
csütörtök. 1848-ra gondolunk, amikor Pesten kitört a forradalom. Magyarország újkori
történetének egyik meghatározó eseményére került sor. Társadalmi reformjaival a
polgári átalakulás megindítója lett. Széchenyi István március 17-i levelében
írta: „Barátom, csudákat élünk [...] Az első felvonás gyönyörűen sikerült!
Én teli vagyok a legszebb reményekkel...”
A magyar forradalom szerves része volt az 1848-as
európai forradalmi hullámnak, azok közül viszont lényegében egyedül jutott el
sikeres katonai ellenállásig. Leverését csak a cári Oroszország katonai
beavatkozásával lehetett legyőzni, amelynek soha ekkora hadserege addig nem
járt még külföldön.
Györffy Lajos plébános, aki 1850-ben szabadult meg a
rabságból, és 1851-ben Csíkszereda plébánosa lett, kedvesen emlegette: „Ha a szabadságért nem is küzdöttünk, de
legalább szenvedtünk.” Az
1867-es kiegyezés után az Osztrák-Magyar Monarchia keretein belül elkezdődött
Magyarország békés polgári fejlődése.
Az életben jártas,
bölcs ember képes belátni, hogy sikerek és kudarcok között érlelődünk. Isten is
azért engedi meg a büntetést, hogy bűnbánatot tartsunk és Hozzá térjünk. (2
Krón 36,14-16. 19-23). Az emberi szívbe írt és kihirdetett isteni parancsok be
nem tartása, vagyis a belső romlás a külső bomláshoz vezet. Jézus bűnbánatra
hív ma is, mert utolsó szava az irgalom. Megtestesülésével felajánlja a
megváltás ajándékát (Jn 3,14-21). Az éj leple alatt érkező Nikodémusnak
elmondja jövetelének célját: a megváltást. Ettől kezdve az ember szentsége a
Krisztushoz tartozásban van. A Krisztussal való közösség a hit által jön létre.
S az Atya Jézusban már a mennyeiek közé helyez minket. (Ef 2,4-10) Meglátszik-e életünkön, hogy már vele járunk?
„Krisztus Jézusban
jótettekre teremtett minket.” Ef 2,10.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése