Cél:
Az Egyház olyan, mint egy élő szervezet, amelyben
Krisztus a fő, a Szentlélek az éltető Lélek, a megszentelt emberek a tagok.
1. Az Egyház tagjai. Mint ahogyan
a test tagjai nem egyformák, ugyanúgy az Egyház tagjai sem egyformák.
Mindenkinek külön feladata van, de mindenik szükséges. Mindenkinek végeznie
kell a maga sajátos feladatát, és valamennyinek össze kell működnie az egész
szervezet érdekében. Másként a szervezet beteg lesz és nem tudja teljesíteni
rendeltetését. (vö. 1 Kor 12,14-20).
a) Minden megkeresztelt ember
egyformán tagja az Egyháznak. Mindenik kapja a kegyelmet, mindenik
egyformán részesül a tanításban és a szentségekben. Mindeniknek ugyanaz az
életcélja: eljutni az Istenhez és örök szeretetben egyesülni Vele. (vö. Kol
3,11).
b) Minden tagnak külön egyéni
feladata van. Mindenkinek külön egyéni feladata van az Egyházban, amit csak
Ő tud betölteni, s az egész Egyházra kihat, hogy hogyan teljesíti azt:
gyöngíti, vagy erősíti vele az Egyházat. Ezt a feladatot és a hozzá szükséges
erőt és készséget karizmának nevezik. Mindenkinek megvan a maga külön
karizmája: „Isten némelyeket apostolokká,
másokat prófétává, ismét másokat tanítóvá tett. Adott csodatevő hatalmat,
gyógyító erőt, segítőkészséget, kormányzóképességet, különféle nyelvadományt.”
(1Kor 12,28-30). Vannak rendkívüli karizmák és hivatások, amelyek kiemelik az
embert a világból, és teljesen Istennek szentelik, mint a papi és még inkább a
szerzetesi hivatás. A szerzetes elhagyja a világot, hogy életével
figyelmeztessen a földiek mulandóságára és az örökkévalóságra, ahová
mindnyájunknak el kell jutni. Vannak egyszerűbb karizmák: segítőkészség,
adakozás, figyelmeztetés, békítés, vezetőképesség stb. Ezeket mindenki azért
kapja, hogy használjon vele: „legyetek
egymásnak szolgálatára, hogy az Isten sokféle kegyelmének jó letéteményesei
legyetek.” (1Pt 4,10). Az Úr Jézus a talentumokról szóló példabeszédében
figyelmeztet a számadásra. (Mt 25,26-27)
2. A papság és a világi hívek.
Az Egyházban meg szoktuk különböztetni a papságot és a világi híveket. A
valóságban a hívek is kötelesek bekapcsolódni az Egyház munkájába és
feladataiba a maguk módján.
a) A keresztség által a hívek is
részesednek Krisztus hármas küldetésében, ami prófétai, papi és királyi (LG
34-36). - Prófétai küldetés: hirdetni a Krisztus által hozott üdvösséget.
- Papi küldetés: Istennek szentelni a mindennapi
életünket.
- Királyi küldetés: visszavezetni Istenhez a bűn által
elszakított világot.
b) A bérmálás Krisztus tanúivá
avat minket, hogy egész életünkkel és magatartásunkkal tanúságot tegyünk az
evangélium igazságáról és átalakító erejéről. Erre vonatkozik a hármas ígéret: hitben
hűségesek maradunk,
házasságot az Egyház törvényei szerint kötjük,
és a
közéletben az emberek között is az Egyház tanításának szellemében dolgozunk.
c) A kereszténység legfőbb
parancsa az Isten és a felebaráti
szeretet. A felebaráti szeretet nemcsak anyagi, hanem lelki vonatkozásban
is kötelez.
d) Az Egyház vezetői is kérik a
hívek segítségét a maguk feladataiban. A munkahelyen és szórványokon, ahol
a híveknek kell a keresztény elveket képviselniük.
3. Hol kell a keresztény embernek
tanúságot tenni hitéről.
a) Leghamarabb a családjában.
b) Azután munkahelyén,
munkájának lelkiismeretes és szakszerű elvégzésével.
c) Végül magában az egyházi
közösségben, amelybe tartozik. Részt kell vennie az Egyház szentségi- és
liturgikus életében, gondjaiban és munkájában. A New Yorkban munkát kereső
Portó Rico-iak.
4. Mivel kell a keresztény
embernek tanúságot tennie?
a) Hiteles és öntudatos keresztény
élettel. Miért más ez az ember? A keresztény tudja, hogy miért él ezen a
földön. Eltérően a szekták tagjaitól a végső cél nem az, hogy valakit
megnyerjünk, hanem hogy embertársunk Isten felajánlott kegyelmét saját
elhatározásából elfogadja és üdvözüljön.
b) A hitvallással. Az igazi
keresztény nem szégyelli mások előtt megvallani a hitét. Számot is tud adni
másoknak hitéről. Szeretettel és határozottsággal meg tudja indokolni és védeni
a keresztény álláspontot.
c) A szeretet gyakorlásával. Nehéz
természetű emberek elviselésével, tud másoknak megbocsátani.
d) Szenvedésben való
helytállásával. Nem veszíti el hitét és bizalmát, nem fordul el Istentől.
Tudja, hogy „Az Istent szeretőknek minden
a javukra válik.” (Róm 8,28) Felajánlja az Egyháznak javára. (vö. Kol 1,24)
e) Imádságával. Embertársaiért
imádkozik, gondjait Isten elé viszi. „hússzívet
adok nektek.” (Ez 36,26-27)
5. Egyházközségünk lelki és anyagi
helyzetéről, szükségeiről és problémáiról. A bérmálandók segíthetnek már most vagy később,
amikor mint családalapítók belépnek az egyházközség életébe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése