2019. 02. 09.

Duc in altum!


Duc in altum! - Evezz a mélyre! – Jézus kérése Simon Péternek és nekünk is szól. Előző nap estéjén Jézus elvonult imádkozni, a tanítványok közösen a Genezáreti-tóra mentek éjszakai halászatra. Reggel pedig eredménytelenül lesújtva kötöttek ki a parton. Kiszálltak a bárkákból és hálóik tisztogatásába kezdtek. A tó szélén csak Simon és Zebedeus fiúk bárkája vesztegelt, amikor megjelent a parton Jézus. Az emberek sokasága őt nyomban lerohanta, hogy hallgassák Isten igéjét. (Lk 5,1-11) Ekkor Jézus beszállt Simon bárkájába, és kérte, hogy lökje el kissé a partól. Aztán leült és a bárkából tanította a sokaságot. Különös, hogy nem szószékből, hanem a bárkából. Ezzel is jelezte, hogy az élet minden területén elhangozhat Isten igéje. Mikor befejezte tanítását, így szólt Simonhoz: „Evezzen a mélyre, és vessék ki fogásra a hálót.” Simon eddig is készségesen állt Jézus rendelkezésére, de most megjegyezte azt, amit minden valamirevaló halász tud, hogy hiábavaló a próbálkozás ebben az időben, és ellenvetéséhez fűzte: „Mester, a te szavadra azonban kivetem a hálót.” Az eredmény megdöbbentő, a teremtő Atya erejével cselekvő Jézus hatalmáról tanúskodik a szakadásig megtelt háló. Társaikat is oda intették, úgy megtöltötték mindkét bárkát, hogy majdnem elmerültek. Simon ekkor Jézus lábához borult és megrendültségének szavai törtek fel szívéből: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok!” De Jézus bátorította: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.” Éppen a bűnösnek van szüksége Jézus közelségére. Jézus magatartása, s nem prédikációja indította bűnbánatra Simont. Jézus hűséges választottaihoz, elfogadja csüggedten is, megrendülten is, és foglalkozásukból vett képpel világítja meg hivatásukat: ezentúl emberek halászai lesztek úgy, ahogy most „foglyul ejtettelek” titeket, és tanúságot tesztek rólam. Tanúságot tettek életükkel. 
Így tett, Ászja Bibi keresztény édesanya Pakisztán iszlám államban, akit 2019. január 29-én a legfelsőbb bíróság is felmentett az istenkáromlás vádja alól. Ő kilenc évet ült börtönben, iszlamista nők hamis vádja miatt. A hatóságok rejtegették, mert fanatikus csoportok mindegyre halállal fenyegették. Most elhagyhatja az országot, találkozhat családjával. Sokat segített neki a keresztények háttérimája. 
Kit küldjek a világba? – kérdi Isten. És tudunk-e válaszolni úgy mint Izaiás próféta: „Íme itt vagyok, engem küldj!” (Iz 6,1-2a, 3-8) Ha hitben élünk, akkor Isten igéje és ereje hatásos lesz. (1Kor 15,1-11) Evezz a mélyre! 

Ferenc pápa a panamai IVT után február 3. és 5. között a béke követeként az arab emirátusokba látogatott. Paul Hinder dél-arábiai püspök a pápa látogatására készülve írta: „Az Egyház muszlim országbeli katolikus migránsaiként feladatunk, hogy tanúságot tegyünk az egységről, tiszteletről, kölcsönös szeretetről, ugyanakkor alázatosak legyünk.”

„Kövessetek engem, mondja az Úr!” (Mt 4,19)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése