Ferenc pápa február 5-én Abu-Dzabiban, a Zájed-stadionban mutatott be szentmisét 140 ezer hívő előtt. Előző nap vallásközi konferencián vett részt, apostoli látogatása a szentmisével ért véget.
KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!
Ferenc pápa homíliáját teljes terjedelmében közöljük:Boldogok: ezzel a szóval kezdi Jézus az igehirdetését Máté evangéliuma szerint. Ezt a refrént ismétli meg ma is, mintha be akarna vésni a szívünkbe egy alapvető üzenetet, ami minden más előtt áll: ha Jézussal vagy; ha mint az akkori tanítványok, szereted hallgatni a szavát, ha igyekszel mindennap megélni, boldog vagy. Nem boldog leszel, hanem boldog vagy: íme, ez a keresztény élet első valósága. Nem úgy jelenik meg, mint betartandó külsődleges előírások sorozata vagy mint megismerésre váró hittételek összessége. Nem ez az első mindenek felett, hanem az, hogy tudjuk, Jézusban Isten szeretett gyermekei vagyunk. Hogy megéljük ezt a boldogságot, megértjük, hogy az élet szeretettörténet, Isten hűséges szeretetének története, aki soha nem hagy el minket, és mindig közösségben akar lenni velünk. Ez az oka az örömünknek, egy olyan örömnek, amelyet a világon senki és semmilyen életkörülmény nem tud elvenni tőlünk. Olyan öröm ez, amely békét ad a fájdalomban is, amely már most megízlelteti velünk azt a boldogságot, amely örökkévalóan vár ránk. Kedves testvéreim, a veletek való találkozás örömében ezt a szót jöttem elmondani nektek: boldogok vagytok!
Jézus boldognak nevezi a tanítványait, ám ezzel együtt meglepőek az egyes boldogságok okai. A visszáját látjuk bennük a közgondolkodásnak, amely szerint a gazdagok, a hatalmasok boldogok, azok, akik sikeresek, akiket dicsőít a tömeg. Jézus szemében azonban a szegények, a szelídek boldogok, akik a megszégyenülés árán is igazak maradnak, az üldözöttek. Kinek van igaza, Jézusnak, vagy a világnak? Hogy ezt megértsük, nézzük meg, hogyan élt Jézus: dolgokban szegényen és szeretetben gazdagon, sok életet meggyógyított, de nem kímélte a maga életét. Szolgálni jött, és nem azért, hogy őt szolgálják; azt tanította nekünk, hogy nem az a nagy, aki birtokol, hanem az, aki ad. Igaz és szelíd volt, nem tanúsított ellenállást, és hagyta, hogy igazságtalanul elítéljék. Jézus így Isten szeretetét hozta el ebbe a világba. Csak ezzel győzte le a halált, a bűnt, a félelmet és magát a világiasságot: egyedül az isteni szeretet erejével. Kérjük ma, itt, együtt a kegyelmet, hogy újra felfedezzük Jézus követésének, utánzásának vonzerejét, hogy ne keressünk mást, csak őt és az ő alázatos szeretetét. Mert ebben, a vele való közösségben és a mások iránti szeretetben van a földi élet értelme. Hisztek ebben?
Azért
is jöttem, hogy megköszönjem nektek, ahogyan megélitek a most hallott
evangéliumot. Azt mondják, az írott és a megélt evangélium között olyan
különbség van, mint a leírt és az eljátszott zene között. Ti ismeritek
az evangélium dallamát, és magával ragad benneteket a ritmusa. Olyan
kórus vagytok, amelyben jelen van a nemzetek, nyelvek, rítusok
változatossága; sokféleség, amelyet a Szentlélek szeret és egyre jobban
összhangba akar hozni, hogy egy szimfóniát alkosson belőlük.
Megérintett, amit Hinder püspök mondott egyszer, hogy nem csupán a
pásztorotoknak érzi magát, hanem példátokkal gyakran ti vagytok a
pásztorok az ő számára. Köszönet ezért!Boldogként élni és Jézus útját követni ezzel együtt nem azt jelenti, hogy az ember mindig vidám. Aki szomorkodik, aki igazságtalanságot szenved el, aki a béketeremtésnek szenteli magát, az tudja, mit jelent szenvedni. Nektek biztosan nem könnyű az otthonotoktól távol élni, és a szeretteitek hiányán túl talán még a jövő bizonytalanságát is érezni. Az Úr azonban hűséges, és nem hagyja el az övéit. Segíthet nekünk Szent Antal apát, a sivatagi szerzetesség nagy kezdeményezője életének egyik eseménye. Az Úrért mindent elhagyott, és a sivatagban élt. Ott egy ideig szűnni nem akaró, keserű spirituális harc dúlt benne, kétségek és sötétség árasztották el, és az a kísértés is, hogy megadja magát a honvágynak, visszasírja régi életét. Sok gyötrelem után az Úr végül megvigasztalta, és Szent Antal akkor azt kérdezte tőle: „Hol voltál? Miért nem jöttél hamarabb, hogy megszabadíts a szenvedésektől? Hol voltál?” Világosan hallotta akkor Jézus válaszát: „Antal, itt voltam” (Szent Anasztáz, Antal élete, 10). Az Úr közel van. Előfordulhat, hogy egy próbatétel előtt vagy egy nehéz időszakban úgy érezzük, hogy egyedül vagyunk, még ha sok időt töltöttünk is előtte az Úrral. Azokban a pillanatokban azonban Ő – ha nem is avatkozik közbe azonnal – mellettünk lépked, és ha továbbra is előre haladunk, új utat nyit meg. Mert az Úr az új dolgok létrehozásának szakértője, képes utakat nyitni a sivatagban is (vö.: Iz 43,19).
Kedves testvéreim, azt is el szeretném mondani nektek, hogy a boldogságok megéléséhez nem kellenek bámulatos gesztusok. Nézzünk Jézusra: nem hagyott leírva semmit, nem épített semmi fontosat. És amikor elmondta nekünk, hogyan éljünk, nem azt kérte, hogy nagy alkotásokat hozzunk létre vagy nyomot hagyjunk magunk után azzal, hogy különleges tetteket viszünk véghez. Csak egyetlen műalkotás létrehozását kérte tőlünk, és ez mindenki számára lehetséges: az életünkét. A boldogságok tehát az életünk alaprajzát mutatják: nem emberfeletti tetteket kérnek, hanem azt, hogy utánozzuk Jézust a mindennapi életben. Arra hívnak, hogy tartsuk tisztán a szívünket, gyakoroljuk a szelídséget és az igazságosságot minden más ellenében, legyünk irgalmasak mindenkivel, a gyötrelmeket Istennel egységben éljük meg. Ez a hétköznapi élet szentsége, amelynek nincs szüksége csodákra és különleges jelekre. A boldogmondások nem a szuperhősökhöz szólnak, hanem azokhoz, akik mindennap szembenéznek a kihívásokkal és a próbatételekkel. Aki Jézus szerint éli meg ezeket a boldogságokat, az tisztábbá teszi a világot. Olyan, mint egy fa, amely – még ha kiszáradt földben is – mindennap magába szívja a szennyezett levegőt, és oxigént ad vissza. Azt kívánom, legyetek ilyenek, erősen gyökerezzetek Krisztusban, Jézusban; legyetek készek jót tenni mindenkivel, aki mellettetek van. Közösségeitek legyenek a béke oázisai.
Végül szeretnék röviden elidőzni két boldogságon. Az első: „Boldogok a szelídek” (Mt 5,5). Nem az a boldog, aki rátámad másokra, túlkiabál másokat, hanem aki követi Jézus viselkedését, aki megmentett minket: szelíd a vádlóival szemben is. Szeretem idézni, amikor Szent Ferenc arról ad útmutatást a testvéreknek, hogyan menjenek oda a szaracénokhoz, a nem keresztényekhez, Azt írja: „Ne perlekedjenek, és ne vitázzanak, hanem Isten szeretetéért legyenek alárendeltjei minden emberi teremtménynek, és vallják meg, hogy ők keresztények” (Nem megerősített regula, XVI.) Ne perlekedjenek, és ne vitázzanak, és ez a papokra is érvényes, ne perlekedjenek, és ne vitázzanak: abban a korban, amikor sokan indultak útnak nehéz fegyverzetben, Szent Ferenc arra emlékeztet, hogy a keresztény ember úgy indul útnak, hogy fegyvere csakis az alázatos hite és a konkrét szeretete. Fontos a szelídség: ha Isten szerint élünk a világban, jelenlétének csatornáivá válunk; másképpen nem termünk gyümölcsöt.
A második boldogság: „Boldogok, akik békét teremtenek” (Mt 5,9). A keresztény ember a békét mozdítja elő, kezdve azon a közösségen, amelyben él. Van egy a közösségek között, akikhez Jézus fordul a Jelenések könyvében, a filadelfiai, amelyik szerintem hasonlít a tiétekhez. Olyan egyház, amelynek az Úr, szinte minden más közösségtől eltérően, nem tesz semmilyen szemrehányást. Ez a közösség ugyanis megőrizte Jézus szavát, nem tagadta meg a nevét, állhatatos volt, vagyis haladt előre a nehézségek közepette is. És van még egy fontos szempont: a Filadelfia név azt jelenti, testvérek közötti szeretet. Testvéri szeretet. Az az egyház tehát, amely állhatatos Jézus szavában és a testvéri szeretetben, kedves az Úr előtt, és gyümölcsöt terem. Kérem számotokra a kegyelmet, hogy őrizzétek meg a békét, az egységet, gondoskodjatok egymásról, azzal a szép testvériességgel, amiben nincsenek első- és másodosztályú keresztények.
Jézus, aki boldognak nevez benneteket, adja meg nektek a kegyelmet, hogy mindig előre haladjatok anélkül, hogy elbátortalanodnátok, növekedve a szeretetben „egymás iránt és mindenki iránt” (1Tessz 3,12).
Köszöntések a szentmise végén:
Mielőtt befejezném ezt a szertartást, amely oly nagy örömmel töltött el, szeretnék szeretettel üdvözölni mindenkit, aki eljött: a káld, kopt, görögkatolikus, görög melkita, latin, maronita, szír katolikus, szír malabár, szír malankár híveket.
Nagyon köszönöm Hinder püspöknek, hogy előkészítette ezt a látogatást, és köszönöm egész lelkipásztori munkáját. Szívből köszönöm a pátriárkáknak, a nagyérsekeknek és minden jelen lévő püspöknek, papnak, megszentelt életű és világi testvérnek, hogy nagylelkűen és a szolgálat szellemében munkálkodnak a közösségekben és a legszegényebbekért.
Köszöntöm eyal Zayid fi dar Zayid / Zajed gyermekeit Zajed házában, és köszönetet mondok nekik.
Édesanyánk, Szűz Mária őrizzen meg benneteket az Egyház szeretetében az evangéliumról való örömteli tanúságtételben. Kérlek benneteket, ne felejtsetek el imádkozni értem.
Az iszlám földjén, a minaretek és a mecsetek árnyékában majdnem egymillió katolikus él az Egyesült Arab Emírségekben – Isten migráns népe, akik főleg Ázsiából és Afrikából, de a világ minden részéből származnak. Hatalmas nép, amely az emirátusok legnagyobb stadionjának 135 ezer helyét hamar megtöltötte a szentmisére. Ez volt a történelem során az első szentmise, amelyet közterületen mutattak be egy olyan államban, amely szerves része Mohamed próféta szent földjének. Négyezer muszlim is részt vett a szertartáson, tradicionális öltözékben – az Egyesült Arab Emírségek emberi erőforrások minisztériuma ünnepnapnak nyilvánította ezt a napot, engedélyeket adott ki a szentmisén való részvételre.
Forrás: Avvenire
Fotó: Tehnational.ae
Magyar Kurír
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése