2020. 08. 14.

Krisztus világa, 2020. augusztus, Szemle

 

Van reményHa tüzetesen megnézzük, mindig is felkorbácsolt hullámok közt halad az emberiség és az Egyház, s benne a magyarság is. Napjainkban nem kell elkendőznünk aggodalmainkat, melyet hívő emberként érzünk, látva az Isten nélküli életet. A földi életföltételek egyensúlyának a megbontása, a család rendjének tönkretétele, az anarchisták bűnözése, az erőszakra épülő hatalom packázása némely országban katasztrófához vezetett. Ez az, ami a világon minden hol fenyeget. A világ jóirányú fejlődését kétezer évvel ezelőtt Jézus egyháza segítette elő, most is csak az evangéliumhoz való visszatérés biztosíthatja a világ jövőjét, mint ezer évvel ezelőtt a magyar népnek. Augusztus 20-án megünnepeljük országalapító királyunk, Szent István napját. Az ő tanítása, hogyan kell gondolkodásunknak és a szívünknek megváltoznia, hogy keresztényként éljünk. István király szakít a pogányok életmódjával, akik hiábavalóságokon jártatják az eszüket és akiknek nincsen reménységük (Ef 4,17-24). Ő népének isteni jövőt akart. Ezért erős alapra építette országunk, de saját és családja életét is: a kereszténység mellett kötelezte el népét. Nem formálisan vette fel a kereszténységet, nem érdekből lépett szövetségre a nyugattal, hanem gondolkodásában kereszténnyé lett. Elfogadta Jézus Krisztust megváltónknak és remélt benne. Jézus a remény, akiben egyén és közösség kapaszkodhat. A reménységre Krisztus hívott meg mindnyájunkat, külön-külön és egész nemzetünket. Legyünk a remény emberei, mint Márton Áron, Reményik – olvassuk a vezércikkben.

A kiválasztott – Virt László tanulmánya lapunk kérésére, melyben a szerző mindjárt rámutat írása lényegére: joggal valljuk Márton Áront az igazság őrének, az igazságosság és az Istennek tetsző emberi közösség megvilágítójának, az üldözöttek védelmezőjének. A 19. században, amikor osztályharc” címén két materialista ideológia egymást készült megsemmisíteni, akkor XIII. Leó pápa megírta a modern katolikus társadalmi tanítást. Márton Áron ebbe a világba született bele. Az ő idejében zajlott már a két végletes felfogás, a liberalis és a kollektivista-marxi ideológia kiméletlen harca, melyhez a nemzetek harca is társult. Ebből az erkölcsi válságból kutat a keresztény élet- és társadalomfelfogás mutatott. Márton Áron a ‘30-as évek elején intenzív szellemi erőfeszítésbe kezdett – és ezt nem hagyta abba élete végéig –, amivel szellemtörténeti, eszmetörténeti összefüggésbe helyezte az ember, a társadalom, a kultúra veszélyeztetettségét, s a válságból kivezető utat. Az eszmék és birodalmak harca közben a keresztény embernek van támpontja. Mivel evilági küzdelemről van szó, az ember mint Isten képmása a cél és támpont.Nem fér kétség ahhoz, hogy Márton Áron Isten választottja, és az isteni felhívás hűséges válaszolója is. Isten arra is kiválasztotta őt, hogy őrködjön a gondolat, gondolkodásunk tisztasága felett. (3-4. oldal)

Családmozgató A vakáció és a szabadságok újfajta kihívás elé állítják a családokat, hogy hogyan alakítsák a hétköznapjainkat, hogy az a kis idő, minél tartalmasabb, igazán minőségi együttlét legyen. De mi számít minőségi együttlétnek?  - kérdezi Len Rita tanárnő. Rámutat, hogy a családdal eltötött idő nélkülözhetetlen fontossággal bír a gyermeki fejlődés szempontjából. A közös tevékenységek, a közös imák, a nagy beszélgetések, a közös nyaralások, a meseolvasás, és végtére is minden hasznos családi tevékenység, fejleszti a gyermek készségeit és képességeit, melyeket az iskolai teljesítményében tud majd kamatoztatni. A gyerekek által legigényeltebb családi program a közös játék, amely együttműködőbbé teszi őket, empátiával fordulnak a társaikhoz. A kirándulások, de a ház körüli munkába való bevonása praktikus tudással vértezi fel őket, amelynek nagy hasznát veszik. Segíthetnek a kulturális programok, kiállítások, mert így formálhatjuk esztétikai érzéküket, kialakíthatjuk a minőségi kulturális tevékenység utáni igényüket is. (5-6. oldal)

Reményik Sándor – Lehet, mert kell – Válasz Makkai Sándor Nem lehet – című tanulmányára. Reményik a transsylván eszme hírdetője, a kisebbségi sorsban is vallja: hogy utolsó csepp vérünkig megmaradunk szülőföldünkön … mi ma is nőni vagyunk képesek, mint az a bizonyos pálma a súly és a kő alatt. Az erkölcsi törvény mint magyar követelmény bennünk. A transsylván csillagok felettünk. És semi más. Nekünk lehet – mert kell.”  Mindkét írót Mirk László tanár úr mutatja be. (7-9. oldal)

Boldog Gertrúd – életében kalauzol kérdéseivel, Dr. Bakó M. Hajnalka. A júliusi helyes válaszokat is közli.

Szűz Mária mennybevétele – elmélkedés Dr. Barsi Balázs ofm atyától.  

Gyerkőc rovat – A kisködmön – magyar népmese és feladatok, megoldások Katócától. (10-13. oldal)  

Derűs oldalKét haver beszélget. Képzeld, az új munkahelyemen a főnök csak nős pasikat alkalmaz. 

- Ugyan miért? 

- Azt mondja, szereti az engedelmességhez szokott embereket.   

Keresztrejtvény igazi fejtörő. Júliusi megfejtőinket és támogatónkat köszöntjük. 

A hátsó borítón Tűz Tamás, Szent István király című verse olvasható.

KRISZTUS VILÁGAErdélyi katolikus családok lelkiségi havilapja – rólunk és nekünk szól. Megrendelhető a plébániákon, a kézbesítőknél és a szerkesztőségben: 530230 – Csíkszereda (M-Ciuc), Kossuth L. u. 38. sz., Hargita megye, tel/fax: +40-266-311-726, email: krisztusvilaga@yahoo.com. Bankszámlaszám: RO65 RNCB 0159  0154 1927 0001, BCR Agentia Miercurea Ciuc. ISSN: 2558-8389.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése