2020. 08. 31.

Ft. Kerekes László püspök szülőfalujában

Népünk ezer évvel ezelőtt, itt a Kárpát-medencében lett Isten gyermekei, egész lényével itt vált kereszténnyé. Az Egyház által itt kaptunk majdnem egyszerre égi és földi szent koronát. Istenünk, István királyt adta vezetőnknek az igazság útján, hogy meglássuk az éji homályban a krisztusi hajnal fényét, és egyenes ösvényen járva, örök hazát és otthont leljünk. Ő megtanított, hogy levessük magunkról a régi embert, és kősziklára építsünk országot és életet, hogy minden vihart rendületlenül álljunk. E földön, ahol Isten kegyelme osztályrészünk lett, folyamatosan tapasztaljuk a Gondviselő szeretetét. A földi haza számunkra az a hely, ahol a keresztségi kegyelem, az Istenszeretet meghozza bennünk is a maradandó gyümölcsöt: a lélekújulást, a kultúrát, a civilizációt és a haladást. Krisztus szeretetének mindennapos átélése belénk szövi az igazi hazaszeretetet, a szabadságért küzdők lelkületét és a vértanúk tiszteletét. Az örök haza szeretete szülőföld szeretetének kifejezője és fokmérője. Az igaz emberi értékek kitermelésére Isten Lelke ihlet, hogy mi is hozzájáruljunk a nemzet maradandó gyümölcséhez: a magyar örökséghez. Nagyra hívatott életünk által, gazdagítson Jézus mindazzal, ami nemesen magyar és örök érték. Nekünk ezért szent a szülőföld, a Székelyföldmelyet feladni és feledni nem lehet soha!  Szülőföldjén, Gelencén mutatta be első ünnepélyes püspöki szentmiséjét Dr. Kerekes László.  

Falusfelei előtt áll, hogy a legszentebb áldozatot bemutassa. A nagytemplomban szentelte pappá dr. Jakubinyi György érsek 1993. május 16-án. Most, mint felszentelt püspök felmutatja az Urat.
Veszem az üdvösség kelyhét és az Urat nevén szólítom...

Könyörögjünk....



és vele imádkozunk cserkészek, papok...






 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

és hívek... 

 Íme, az Isten Báránya.... Uram, nem vagyok méltó ....

 Értetek vagyok püspök, veletek vagyok keresztény...

Hívekkel és csekészekkel...
 

Jöjjetek utánam, jöjjetek és elvezetlek Jézus Krisztushoz ...

 

Gelence közepén áll az Árpád-kori Szent Imre templom, belső falain ma is láthatók a 14. századi freskók. 

Plébánia templom, ahol az Úrral időzünk...
 

 Te Deum laudamus....

 


Imádkozzunk László püspökért
Urunk, Istenünk, te László szolgádat az apostolok utódainak sorában nyájad pásztorává tetted. Kérünk, add meg neki a tanács és az erő, a tudomány és a jámborság lelkét, hogy hűségesen szolgálja népedet, melyet rábíztál, és így Egyházadat, az üdvösség szent jelét és eszközét építse a világban. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése