Mindig mai a világ

 Világunkat az atomok és csillagok szintjén is, teljes egészében a hatás és ellenhatás törvénye vezeti a fejlődés útján, ahol mindennek következménye van: a jónak jó, a rossznak rossz. Ez az ember tetteire is vonatkozik. Az egyszerű tapasztalat, hogy a nappalok és éjszakák váltakozásának, a dagály és az apály jelenségének, a jólétnek és a nyomornak következménye van. Ha tüzetesen megnézzük, mindig is felkorbácsolt hullámok közt haladt az emberiség és az Egyház is. Napjainkban nem kell elkendőznünk aggodalmainkat, melyet hívő emberként érzünk, látva az Isten nélküli életet, amely Európa nyugati részében tért hódított. A gazdagságra alapozó és magabiztosnak tűnő istennélküliség semmit sem tud megoldani. A 2008-as világgazdasági válsággal előidézett változás nyomán egyre nő a szakadék a szegények és a gazdagok között, és erre sem született még megoldás. A Közel-Kelet és Afrika kül- és belháborúit pénzelő haszonérdekeltséget senki sem próbálja korlátozni. Az emiatt elindult népvándorlás próblémáiról mindenki beszél, de megnyugtató megoldásnak nyoma sincs. 

 Az elindított világjárvány hatásairól csak annyi a sejtésünk, hogy valami rossz lesz. A földi életföltételek egyensúlyának megbontása, a család rendjének tönkretétele, az erkölcstelenség nyomán kialakult demográfiai fogyás, az anarchisták tevékenységének tétlen szemlélése, az erőszakra épülő hatalom némely országban katasztrófához vezetett. Ez az ami fenyegeti a világot. Ezért a tömegek egy karizmatikus vezér után vágyakoznak, mint Jézus kenyérszaporításakor. Őt királlyá akarták tenni. Még az apostolokat is elfogta a messiási földi ország vágya. Jézus pedig ebből a felforrosodott messiási hangulatból kiküldi őket, kényszeríti, hogy hajón távozzanak mellőle. (Mt 14,22-33) Az utat talán céltalannak és időszerűtlennek ítélték a közelgő vihar miatt, de mennek a küzdelmes éjszakába. Jézus elbocsátotta a népet és felment a hegyre, hogy imádkozzék, Atyjával beszélgessen. Majd hajnal tájt a viharos vízen tanítványai után megy, és a viharral küzdő tanítványait bátorítja: „Bátorság! Én vagyok! Ne féljetek!”

 

Jézus ma is velük van. A világ kibontakozását az ő örömhíre segítette elő, most is csak a krisztusi rendhez való visszatérés jelenthet jövőt. Szükségünk van szavára. Keresnünk kell Istent, mint Illés, aki nem hegyeket tépő, sziklákat sodró szélvészben, földrengésben és tűzben, hanem az Isten hegyének enyhe szellőjében mutatkozott meg. (1Kir 19,9a 11-13a) Imádság nélkül nem lehet elindulni a jobb világ felé. 

Eligazít bennünket Szent Pál is, aki kész volt arra, hogy életét adja a többiek megmentéséért. (Róm 9,1-5) Lemondás, áldozat és imádság segítségével tudunk korunk fenyegetéséből kilábalni, tudva azt, hogy a mai viharainkban is utánunk jön Jézus, mint az apostoloknak.

 

„Az Úrban remélek, igéjében bízom.” Zsolt 129,5.