A húsz éves évfordulóra írta Jakubinyi érsek atyánk körlevelében: „A jeles évfordulón nagy szeretettel és tisztelettel köszöntjük Tamás József püspök urat.”
„Éppen a háború idején, 1944. november
12-én születtem, elég nehéz körülmények között, hiszen édesapámat
fiatalemberként behívták katonának, habár édesanyám negyedik
gyermekükkel, velem volt várandós. Madéfalvának azt a részét, ahol a mi
családi házunk is volt, lebombázták. Szüleim a harangozói és sekrestyési
szolgálatot látták el, édesanyám így a plébánia konyhájában húzódott
meg. Úgyhogy én ott születtem meg, tréfásan sokan azt mondják, hogy
egyenesen beleszülettem a plébániába.”
Szülei 1950-ben Csíkszentsimonba költöztek. A vasútnál
teljesítettek szolgálatot, ahol a népes családot, a nyolc gyermeket
nevelték. Velük szemben volt a templom és az iskola. József atyára
mindkettő nagy hatással volt. Általános iskolai tanulmányit itt végezte
1951 és 1958 között, a középiskolát a gyulafehérvári római katolikus
líceumban, a teológiai tanulmányait ugyanott a papnevelő intézetben
végezte 1962 és 1968 között. 1968. április 21-én szentelte pappá Isten
Szolgája Márton Áron püspök.
Négy évet Medgyesen volt káplán, majd négy évet Türben plébános.
„Amikor később papként vonattal este
érkeztem, sokszor úgy találtam édesapámat és édesanyámat, hogy együtt
imádkoztak. Ez is külön kegyelem az ember számára, hogy a szülei
imádságos és vallásos emberek.”
1978-tól teológiai spirituális, tanár. Szentszéki
tanácsos, kanonok, majd pápai prelátus. 1994-ben lett általános
helynök. 1996. december 18-án a Szentszék gyulafehérvári segédpüspökké
és Valabriai c. püspökké nevezte ki. Előbbi minőségben Csíkszereda lett a
székhelye.
1997. március 1-jén a csíksomlyói kegytemplomban szentelték püspökké; szentelője
Jakubinyi György gyulafehérvári érsek és két társszentelő pedig Bálint
Lajos nyugalmazott érsek és Janusz Bolonek romániai apostoli nuncius.
Püspöki jelmondata: „Legnagyobb a szeretet”
(1Kor 13,13)„Ebben a politikai helyzetben úgy láttam, hogy nekünk, a
magyarságnak az a küldetésünk, hogy a szeretetet hirdessük, az emberek
között a testvériség uralkodjon”

„Mivel püspökké szentelésének huszadik évfordulóját üljük, ezért csak az eltelt húsz évre tekintsünk vissza hálaadással.
A püspökségen eltöltött húsz esztendő ténykedései: általános helynök,
főegyházmegye kormányzásában részvétel, főegyházmegyei bizottságban
titkár vagy tanácstag, bérmautak, valamint plébániái vizitációk
főegyházmegyeszerte, az egyházi ünnepségek vezetése – főleg
Székelyföldön, papi és szerzetesi lelkigyakorlatok irányítása és
búcsúszónok itthon és külföldön, a czestochowai magyar Zarándokvonat
immár hagyományos lelki vezetője, a sok lelki beszélgetés
Paptestvérekkel, Hívekkel, és még folytathatnám. Köszönjük, Püspök
úr, a húsz év munkáját, és kérjük a jó Istent, hogy a Csíksomlyói
Szűzanya oltalma alatt még sokáig vezethesse hívő népünket az üdvösség
útján „mindannyiunk és az egész Anyaszentegyház javára”. (dr. Jakubinyi György érsek)
Elérve a 75. évet benyújtotta lemondását a Szentatyának. Ferenc pápa 2019. december 24-én elfogadta.
2021-ben Hargita Megyéért Díjjal ismerték el Tamás Józsefnek, a
Gyulafehérvári főegyházmegye nyugalmazott püspökének munkásságát.
A
testület december 20-án ítélte oda és adta át a rangos elismerést a
csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium kollégiumának
dísztermében.
2022. február 26-án Budapesten Msgr. Tamás József ny. segédpüspök kapta a Hit pajzsa-díjat. Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes, a díj egyik kurátora laudációjában felidézte a püspök életútját. Idézte papi jelmondatát: "A nagy király követe vagyok."
A díjátadáson jelen volt Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki köszöntőjében kiemelte, hogy a díjazott embereknek nagy szerepük volt hogy az egyház intézményként is túlélhette a diktatúrát és a rendszeváltáskor volt ereje ahhoz, hogy a maga keretein messze túlmutató módon szolgálhassa" a nemzetet.
Hozzátette: ezeknek az
embereknek nagy szerepük volt abban, hogy az egyház intézményként is
túlélhette a diktatúrát, és a rendszerváltoztatáskor volt ereje ahhoz,
hogy „a maga keretein messze túlmutató módon szolgálhassa” a nemzetet.
Kövér (Ezt a cikket a Krónikáról másolták:
https://kronikaonline.ro/kulfold/tamas-jozsef-nyugalmazott-puspok-es-kontra-eva-szerzetes-kapta-iden-a-hit-pajzsa-dijat)
Tamás József
csíkszeredai katolikus püspök, a Gyulafehérvári Főegyházmegye
nyugalmazott segédpüspöke és Kontra Éva szerzetes, a Magyarok
Nagyasszonya Társaság első általános elöljárója kapta idén a Hit-pajzsa
díjat.(Ezt a cikket a Krónikáról másolták:

Isten éltesse Püspök úr!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése