2023. 03. 11.

Részesülhetünk Jézus kegyelmében - Nb.3.A.

Isten, a mindenség teremtője és ura, akarata szerint rendelkezik teremtményeivel, így a vízzel is. A víz először életforrás és életerő, de tud pusztítani is. Végül a víz a kultikus tisztálkodásokban megtisztítja a személyeket és a dolgokat a szennyeződésektől. Így tehát a víz egyszerre éltető, máskor veszedelmes és tisztító: elválaszthatatlan az emberi élettől és az Ó- és Újszövetségtől. A pusztai vándorlás alatt a nép kétszer is zúgolódott Mózes és Áron ellen, az isteni gondoskodára és a vezetésre vonatkozóan: egyszer a keserű víz miatt, másodszor Rafidimben a szomjúság miatt. Olvasmányunk ez utóbbiról szól. (Kiv 17,3-7) Az Úr ekkor megparancsolta Mózesnek, hogy vegyen magához néhányat a vének közül és menjen a sziklához, amelyik, miután megüti a bottal, bőségesen ad majd élő vizet. Isten a pusztában vándorló népnek kennyeret adott a mennyből és vizet a sziklából, így igazolja az ellenséges erők fölötti hatalmát. A próféták (Iz és Ez) által megígért éltető vizeket Krisztus hozta el az embereknek. Ő az a szikla, amely megnyitva olyan vizet folyat oldalából, amely eloltja az igazi Ígéret földje felé vándorló nép szomját. Krisztus a Templom, ahonnan az a folyó tör elő, amely megöntözi és élteti az új Jeruzsálemet, az új paradicsomot.
János evangélista 4. fejezetében Jézust mutatja be, amint Jákob kútjánál vizet kér a szamariai asszonytól, hogy rávezesse kilétére és az általa hozott éltető tanításra. (Jn 4,5-42) Csodálatos Jézus, hogy egy többszörösen elvált és most is törvénytelen kapcsolatban élő szamaritánus asszonnyal szóbaáll. De nemcsak, hanem olyan kinyilatkoztatásokra méltatja, amilyenre még apostolait sem érdemesítette. Eljövendő egyházának szellemiségét is kijelenti neki. Bár az Ószövetségben az Isten egyetlen törvényes istentiszteleti helye a jeruzsálemi templom volt, az Újszövetségben eljött az idő, hogy ez a kiváltság megszűnik, s helyébe lép az Istennek a lelki újjászületésen és a krisztusi igazságon alapuló, új istentisztelete, szerte az egész világon. „Eljön az óra, sőt, már itt is van, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát.” Jézus rámutat, hogy ez az istentisztelet az embereknek megigazulást, megváltást ad. Az asszony a Messiásra hivatkozik, aki a teljes igazságot feltárja. Jézus ekkor küldetését nyiltan feltárja előtte: „Én vagyok a Messiás, aki veled beszélek.” Ekkor az asszony berohant a városba, és nagy lelkesedéssel híresztelte, hogy ő beszélt a Megváltóval. Jézus a visszaérkezett tanítványoknak arról beszél, hogy az ő eledele az, hogy megtegye, befejezze mindazt, amit az Atya rábízott. Jézus látja közeledni Szikar város lakóit és apostolait ebbe a messiási kor aratásába vonja be. A reményükben nem csalatkoztak, mert később kiáradt szívükbe a Szentlélek. (Róm 5,1-2. 5-8) Így Krisztus által részesei lettünk Isten dicsőségének. „Aki titeket hallgat, engem hallgat.” Lk 10,10.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése