21. rész: Gyerekek is kerülnek a tisztítótűzbe? - Igen,
gyerekek is kerülhetnek a tisztítótűzbe, még egészen kicsi, nem iskolás
gyerekek is. Amint egy gyerek tudja valamiről, hogy nem helyes és mégis
megteszi, vétkezik. Persze a gyerekeknek nem kell hosszú és súlyos szenvedést
elviselniük – hiszen nem fejlődött még ki teljesen az értelmük. De soha ne
mondjátok, hogy á, ezt egy gyerek még úgysem érti. A gyerekek többet
megértenek, mint gondolnánk, és sokkal kifinomultabb a lelkiismeretük, mint a
felnőtteknek.
- Mi
történik a megkereszteletlen gyerekekkel, ha még a keresztelő előtt meghalnak?
Ezeknek a gyerekeknek is van egy „mennyországuk”; boldogok, de nem látják
Istent. Ám Róla olyan keveset tudnak, hogy azt gondolják: a jelenlegi állapotuk
a legjobb, ami csak történhet velük.
- És
mi lesz az öngyilkosokkal, elkárhoznak? – Nem, a legtöbb esetben nincsenek
beszámítható állapotban, amikor ezt teszik. Sokkal nagyobb a felelőssége
azoknak, akik hibásak abban, hogy az illető ilyen kétségbeesett helyzetbe
került.
- És
a más hitűek? Ők a purgatóriumba kerülnek? – Igen, és azok is, akik életükben
nem hittek a tisztítótűzben. De nem szenvednek annyit, mint egy katolikus,
éppen azért, mert nekik nincsenek meg ezek a kegyelemközvetítő eszközeik;
viszont azután nem is részesülnek ugyanolyan mértékű üdvösségben.
- Saját
magukon nem tudnak segíteni a Szenvedő Lelkek? – Nem, erre egyáltalán nem
képesek; nekünk viszont tudnak segíteni, ha kérjük őket.
Közlekedési
baleset Bécsben - Egy
Szenvedő Lélek mesélte nekem a következőket: „Motorbalesetben
haltam meg Bécsben, mert nem az előírásoknak megfelelően vezettem,és ez lett a
végzetem.” – „Fel
voltál készülve az örökkévalóságra?” – kérdeztem.
„Nem voltam felkészülve – vallotta
be –, de Isten mindenkinek, aki nem vakmerően és szemtelenül vétkezik ellene,
ad 2-3 percet arra, hogy felébredjen benne a bűnbánat. És csak az vész el, aki
azt mondja: »Nem akarom!« Érdekes és tanulságos volt, amit
hozzáfűzött: Ilyenkor általában azt mondják az emberek: »Így volt megírva,
ebben az órában kellett meghalnia.« – De ez nem így
van. Ez csak akkor igaz, ha valaki teljesen ártatlanul hal meg: olyankor
mondhatjuk, hogy ütött az órája. Isten rendelése szerint még 30 évig élhettem
volna, csak akkor telt volna le az időm. Ezért nem szabad szükségtelenül
életveszélyes helyzetbe sodorni magunkat.”
Százéves asszony az utcán - 1954-ben
történt, egy délután, fél három körül Marulba tartottam. Ez a falunkkal
szomszédos község, és mielőtt odaér az ember, egy erdőn kell átmennie. Itt
találkoztam egy idős asszonnyal. Gondoltam, biztos már száz éves is elmúlt,
olyan öregnek nézett ki. Barátságosan üdvözöltem, mire így szólt: „Miért
köszönsz? Nekem már nem köszön senki.”
Megpróbáltam
vigasztalni: „Magának éppen úgy kijár a köszönés, mint bárki másnak! Panaszosan
felelte: „Nem, rám ez nem vonatkozik. Senki nem ad ennem, és az utcán kell
aludnom.” Ez nem létezik - gondoltam -, ez az öregasszony nem teljesen
normális. Megpróbáltam meggyőzni arról, hogy nem úgy van, ahogy mondja.
„Dehogyisnem” - válaszolta. Arra gondoltam, hogy ha a terhemre lenne, úgysem
kell sokáig elviselnem, hiszen olyan öreg már - így hát meghívtam magamhoz,
hogy nálam kaphat szállást és ennivalót is. „Hát jó, de fizetni nem tudok
semmiért” - mondta. „Az nem számít, viszont meg kell elégednie azzal, amim van;
én nem vagyok felkészülve az ilyesmire. De gondolom, még mindig jobb lesz, mint
az utcán aludni.” Megköszönte: „Isten fizesse meg. Elnyertem most a
szabadulást!” - mondta, és eltűnt. Eddig a pillanatig észre sem vettem, hogy
egy Szenvedő Lélek volt. Nyilvánvalóan életében megtagadta valakitől a
segítséget, akin pedig kötelessége lett volna segíteni; és várnia kellett, amíg
ezt valaki önként felajánlja neki.
Élményeim
a Szenvedő Lelkekkel 22.
Találkozás a vasúti fülkében - „Megismersz?”
- kérdezte tőlem egyszer egy Szenvedő Lélek. Kénytelen voltam nemmel válaszolni. „Próbálj
csak visszaemlékezni! 1932-ben vonattal mentél Hallba, azon a vonaton utaztam
én is.” Most már emlékeztem: volt ott egy ember, aki hangosan szidta az
egyházat és a vallást. Bár akkor még csak 17 éves voltam, összeszedtem minden
bátorságomat, és megmondtam neki, hogy ő nem jó ember, ha a szent dolgokról
ilyen gyalázatosan beszél. „Túl fiatal vagy te ahhoz, hogy kioktass!” - vetette
oda.
„De mégis okosabb vagyok, mint maga!” - válaszoltam hetykén. Erre már
nem szólt semmit, csak leszegte a fejét. Amikor leszállt a vonatról, arra
kértem az Üdvözítőt, hogy ne hagyja elveszni ezt a lelket. „Ez az ima mentett
meg - mondta a Szenvedő Lélek -, különben a kárhozatra jutottam volna.”
Egy
nő megment egy falut - 1954-ben
egy nagy lavina-katasztrófa történt nálunk. A szomszéd községben, Fontanellában
röviddel a katasztrófa után meghalt egy bizonyos Starkné, aki 30 éven át volt
beteg. Azt beszélték, hogy a lavinák 100 évvel ezelőtt is sok kárt okoztak, de
akkor még szörnyűbbek voltak. Az első pusztítás után Fontanellában a falu
védelmére egy erdőt telepítettek - és ezt az erdőt az 1954-es lavinaomlás
majdnem teljes egészében letarolta. Néhány fa tartotta az egész hótömeget -
különben a lavina a fél falut magával sodorta volna.
Miután
Starkné nem sokkal a lavinaomlást követően meghalt, megtudtam a Szenvedő Lelkektől,
hogy aki a lavinát visszatartotta, az nem volt más, mint ez az asszony - az
imája és áldozata erejével. Minden szenvedését felajánlotta a faluja javára, és
ezzel nagy kegyelmet járt ki a községnek. Közönséges, baj nélküli napokban ezt
nem tudta volna megtenni. Türelemmel viselt szenvedéssel több lelket lehet
megmenteni, mint imával. Persze sokkal könnyebb egy beteg embert oktatni, hogy
viselje türelemmel a fájdalmait, mintha az ember saját maga vállalja alázattal
a szenvedést.
Én
tudom, mit jelent szenvedni, és épp azért akkora az értéke, mert olyan
nehéz! A szenvedést ne tekintsük mindig büntetésnek, az engesztelő áldozattá is
változtatható, nemcsak a magunk, hanem mindenekelőtt mások javára.
Krisztus
bűn nélkül való volt, mégis ő hordozta el a legnagyobb szenvedést, engesztelésül
a mi bűneinkért. Így
nekünk is hozzá kell járulnunk - akár szenvedés árán is - más lelkek megmentéséhez.
Azt majd csak a mennyekben fogjuk megtudni, hogy a Krisztus szenvedéseibe
csatolt, türelemmel viselt szenvedésünkkel mennyi mindent tudtunk elérni.
Szenvedéseink „célba juttatásának” az a leghatékonyabb módja, hogy felajánljuk
őket a Szűzanyának. Ő majd arra a célra fordítja, és annak ajándékozza, akinek
a legégetőbb szüksége van rá.
Felmosóvödör - „Mit
akarsz ezzel a felmosóvödörrel?” - kérdeztem egy Szenvedő Asszony-lélektől,
akinek vödör volt a kezében, amikor meglátogatott. „Ez az én mennyei edényem!”
- mondta, és ragyogott a szeme. - „Nem sokat imádkoztam életemben, ritkán
jártam templomba, de egyszer egy szegény idős asszonynak ingyen kitakarítottam
az egész házát karácsony előtt. Ez jelentette aztán számomra a megmenekülést a
kárhozattól! Ez mentett meg engem.” Ez újabb bizonyíték arra, hogy milyen
fontos a szeretet. Felejthetetlen volt aztán a találkozásom azzal a pappal,
akinek fekete volt a jobb keze. Mikor rákérdeztem ennek okára, így felelt:
„Több áldást kellett volna osztanom. Mondd meg minden papnak, akivel
találkozol, gyakrabban osszanak áldást! Minél több áldás árad szét a világban,
annál gyengébb lesz a Gonosz hatalma.”
- folytatjuk -
Előző részek:
Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 10.