2023. 09. 13.

Jean Jaurès tehetetlen lett


Jean Jaurès (ejtsd: Zsán Zsorez) (Castres 1859. szeptember 3.) teljes nevén Auguste Marie Joseph Jean Léon Jaurès a francia szocializmus egyik legjelentősebb politikusa, szabadgondolkozó, egyházellenes, békepárti, aki képviselő korában az államot az Egyház ellen uszította, 1914. július 31-én Párizsban meggyilkolták. Egyik nap ez a szocialista vezér parlamenti szónoklatának megtartása után hazatért. Nagyszerűen kifejtette a gyűlésen kedvenc gondolatát: “A keresztény gondolatot ki kell irtani!” Azt hitte, hatalmi szóval a katolikus civilizációt földre lehet teríteni. Lakásából mát rég kidobta keresztény szellemű könyveit, minden vallásos tárgyat elégetett. Katolikus érzésű rokonai nem léphették át háza küszöbét. Egyetlen leánya Germaine mellé vallástalan nevelőt fogadott s ennek meghagyta, hogy leánya lelkéből irtsa ki a kereszténységnek még a nyomait is. Szélesen elterpeszkedett dolgozószobája székében, visszagondolt parlamenti sikerére és örömmel gondolt szépséges, 21 éves leányára.
Germaine hihetetlen éles elméről és nemes jellemről tett tanúságot. Jaurès a szabadgondolkodás virágát látta benne. Ekkor megnyílik az ajtó és bejön leánya.  Az estét atyjával szeretné tölteni.  Atyja feddi őt: “Miért szereted annyira az egyedüllétet! Menj társaságba, hívj vendégeket!  Hogyan fogod így megismerni jövendőbelidet, aki hozzád illik majd?”
Ekkor Germaine felkel helyéről s a csodálkozó atyjának azt mondja:
„Már választottam!” 
„Igen? És ki az a boldog, aki megnyerte szívedet, leányom?”
„Valaki, akiről csak térden állva lehet beszélni.” És odatérdelve atyja elé, így szólt: „Atyám, én egészen Istennek akarom magam szentelni kolostorban, csak ott találom meg szívem nyugalmát.”
Jaurèst derült égből érte a villám, nem jött szó ajkára, annyira megrendítette leányának nyilatkozata. Végre erőt vett magán és megkérdezte: „Mióta foglalkoztál ezzel a gondolattal?”
„Három év óta.”
Germaine elmondta, hogy egy elhagyatott feszület szemlélésekor annyira átjárta lelkét a világ Megváltójának szeretete, hogy ettől fogva elmélyedt a vallás igazságaiba s most végre elhatározta, hogy a világ örömeiről örökre lemond.
Jaurès nem változtathatta meg leányának elhatározását.

** 

J. Jaurès mondta: A kapitalizmus magában hordozza a háborút, mint a felhő a vihart.
Jaurès hitt az eszméiben. Mélységesen békepárti nézetei népszerűtlenné tették az első világháború
előestéjén. A népek közötti megbékélés támogatását ellenségei hazaárulásnak tekintették és Jaurès meggyilkolására buzdítottak.
Látnokként hirdette 1914-ben: "Ha a háború kitör, borzalmas lesz, és elképzelhetetlen méreteket ölt. Először válik általános világháborúvá, amely elborít minden kontinenst… Bolygónk piroslik majd a kiontott vértől."


2023. 09. 10.

Isten gyermeke lett

Keresztelő János szent ember volt. Manapság a szent ember kifejezésen valami rendkívülit, egészen szokatlant értenek. Pedig szentnek lenni egyszerűen annyi, mint Isten országát őrizni a szívben és azt munkálni a világban. Keresztelő olyan ember volt, aki önmagánál jobban szerette az Istent, és ezért meg tudta látni a menny küldöttét Jézust és tanúságot is tett róla. Vajon naponta eszünkbe jut-e, hogy nemcsak magunkért vagyunk keresztények, hanem másokért is? 

2023. szeptember 9-én, 12 órakor Isten gyermeke lett,unokaöcsém kisfia, Sárig Benjamin Péter a kolozsvári Szent Mihály templomban.
A Jézussal való kapcsolatunk által az Egyházban részesülünk Isten kegyelmi adományaiban. A Krisztushoz és az Egyházhoz tartozást nem lehet elválasztani. 
A láthatatlanhoz való kötődés a láthatóban jut kifejezésre. Most mi vagyunk az ő áldó, segítő keze, tanító ajka és szenvedő teste. A szentáldozásban egyesülünk vele, hogy minél alkalmasabbak legyünk üdvözítő műve folytatására.


 A Krisztushoz tartozásunk külső jele az Úr nevének segítségül hívása, az imádság, mert rajta keresztül kapjuk nagy bőségben Isten ajándékait. Isten az egységet akarja Krisztus titokzatos testében, nem az elkülönülést. 
Bárhol segítségül hívjuk Jézus nevét, ugyanahhoz a testhez, az Egyházhoz tartozunk. 
Ha értékeljük meghívásunkat az üdvösségre, akkor készséggel mondjuk naponta: 
Íme, itt vagyok Uram, hogy megtegyem akaratodat. 
A Jézussal való kapcsolatunk által az Egyházban részesülünk Isten kegyelmi adományaiban. A Krisztushoz és az Egyházhoz tartozást nem lehet elválasztani. A láthatatlanhoz való kötődés a láthatóban jut kifejezésre. 
Most mi vagyunk az ő áldó, segítő keze, tanító ajka és szenvedő teste. A szentáldozásban egyesülünk vele, hogy minél alkalmasabbak legyünk üdvözítő műve folytatására.
Mi meghívott, megszentelt emberek vagyunk. Isten hívott meg arra, hogy Krisztus testének tagjai legyünk és így szentekké váljunk. 
A hit és a keresztség megszentel minden embert, és Isten szolgálatára rendel. 
Az élet éppen ezért nem merülhet ki csak evilági gondokban. 






2023. 09. 09.

2023. szeptember 10.

1. A jó Isten kegyelméből, Magyarország Kormányának hathatós támogatásával, a plébániánk területén felépítettük és berendeztük az Angyalkert névre keresztelt óvoda-bölcsődét, melynek ünnepélyes átadását-megáldását szeptember 6-án, szerdán délelőtt megtartottuk. Az új egyházi tulajdonú ingatlan intézményi kialakulása 180 kiskorú gyermek számára biztosítja a keresztény nevelést. Az Angyalkert óvoda tanintézményként indulását, irányítását a Kis herceg óvoda biztosítja. 

2. Szeptember 11-én, hétfőn: Veni Sancte, iskolakezdés. Imádkozzunk a gyerekekért és a pedagógusokért.

3. Kedden, Szűz Mária Neve ünnepén  a csíksomlyói kisbúcsús szentmisét fél 11 órakor tartják.

4. Szeptember 14-én, csütörtökön a Szent Kereszt műemléktemplom búcsúja van, és örökös szentségimádási nap. Szentmisét végzünk reggel 6:30 és 7:00 órakor. Fél 8 órától szentségimádás 10:30-ig. Ünnepi nagymise 11 órakor, szentbeszédet mond Msgr. Tamás József püspök atya és aranymisés áldást ad, Ft. Bartalus Jakab Zoltán madéfalvi plébános, egykori csíkszeredai káplán. Az ünnepi mise után folytatjuk a szentségimádást 18:30-ig. A 19 órakor kezdődő szentmise szónoka: Ft. Madarász Attila csíksomlyói plébános.

5. Keresztelői felkészítőt pénteken 18 órától tartunk a felső hittanteremben.

                                        Pinti Attila fotója.

Több fotó és beszámoló: 

https://romkat.ro/2023/09/06/megnyitotta-kapuit-az-angyalkert/?fbclid=IwAR1tsz2VWaS2zfQzMkTLhImxYZvJMhvafebk53f9R3ALKN8Gd8POwGy6zEM

vagy

https://szekelyhon.ro/aktualis/megnyitotta-kapuit-az-angyalkert-csikszereda-uj-ovodaja?fbclid=IwAR1xUa6Yvcie4th2FLpIq3jc6xW-6GPKGODJx395-jkF-d-v9V3hH_Z1zjk

6. Szeptember 16-án, szombaton 12 órakor lesz a szokásos, hargitafürdői ünnepi szentmise a Szent Kereszt tiszteletére, az adótorony melletti kettős keresztnél. Indulás az Ózon Szállótól 10 órakor, gyalogosan. Ennek megfelelő öltözetben, cipőben érkezzünk! Az ünnepi szentmisét és a szentbeszédet Farkas László atya, szentkeresztbányai plébános tartja. Mindenkit szeretettel hívnak és várnak a pálos testvérek.

 

2023. 09. 08.

Az őrállónak a rábízottakért, a testvérnek a testvérekért kell felelnie Isten előtt.
Ezekielt a nagy írópróféták közé soroljuk, közvetlenül Izajás és Jeremiás után, a tizenkét kispróféta elé. Működését Kr.e. 593-ban kezdte meg a judeai száműzöttek között, akiket Jeruzsálem elfoglalása után 598-ban Nebukadnezár Babilonba hurcolt.  A próféta Istentől kapta Izrael őrzőjének szerepét:
„Emberfia, őrnek állítottalak Izrael háza mellé, hogy halld számból szavaimat és közvetítsd intelmeimet.” (Ez 33,7-10) Az őr kötelessége, hogy hangsúlyozza Isten megtérésre  szólító szándékát: térj meg! Ha nem teszel semmit, hogy az istentelent visszatérítsd útjáról, vérét tőled kérem számon – mondja Isten. Ha ellenben meginted, de nem tér meg – még Isten vár, mert jobban örül a bűnös megtérésének, mint a halálának –, te viszont nem vagy felelős a pusztulásért és megmented életedet. 
Az Újszövetség gyermekei, Krisztus Titokzatos Testének, az Egyháznak tagjai vagyunk, ezért a felelősségünk minden testvérre kiterjed. 
Ha testvéred vétkezett, a szeretet arra kötelez, hogy igyekezz megmenteni bűnbe tévedt embertársadat. (Mt 18,15-20) Jézusnak a testvéri figyelmeztetésről szóló szabálya, három szakaszos vagy lépéses eljárás, és ezt kell alkalmazni a testvéri figyelmeztetésnél. Az első lépés magánjellegű szembesítés és figyelmeztetés. Ne panaszkodj fűnek-fának, sőt még egyeseket se vonj bele az ügybe, míg nem szükséges. Meg kell próbálni csendben, tapintattal elintézni az ügyet a szeretet szellemében, hogy érezze, te valóban segíteni akarsz és nem ítélkezni. Amennyiben lehet a titkosságot is meg kell őrizni. Ha nem hallgat rád, és napirendre sem lehet térni felette, akkor  következzék a második lépés: végy magaddal egy vagy két társat, hogy segítsenek jobb belátásra bírni a megtévedt testvért, a felebarátot. Ha tárgyilagos, jóakaratú, imádságos a közvetítés, akkor annak gyümölcse a megtérés. Ebben az esetben jó alkalmazni a Cursillo mozgalom 4B-módszerét: Barátkozz, tedd Barátoddá, beszélj barátodról igaz Barátoddal (Jézussal), és vezesd barátodat igaz Barátodhoz (Jézushoz). Némelykor hasznos  a lelkipásztor bevonása ilyen ügyekbe. Nem egy házastársi vagy rokoni összkoccanást simított el egy-egy ügyes plébános. Ha rájuk sem hallgat, akkor a harmadik lépést kell megtenni, az egyházhoz kell fordulni. Ez állhat abból is,  hogy imádkoznak megtéréséért, türelemmel  várnak. Ha ezután sem tér meg, akkor úgy kell kezelni, mint egy idegent. 
Célja ennek, hogy a bűnöst gondolkodóba ejtse, és mintegy érzékelhetővé tegye számára az elszigeteltséget, melyet bűnével teremtett. A szeretet arra kötelez, hogy igyekezzünk megmenteni testvérünket, mert a törvény teljessége a szeretet. (Róm 13,8-10) Ha minden kötelességünket teljesítettük, akkor is állandó kötelesség marad a szeretet.

 

„Jézus Krisztus ránk bízta a kiengesztelődés szolgálatát.” (2Kor 5,19)

2023. 09. 02.

Hirdetés: 2023. szeptember 3.

1. Elsővasárnapi szentségimádást tartunk 13:30 órától 18:00 óráig.
2. A jó Isten kegyelméből, Magyarország Kormányának hathatós támogatásával, a plébániánk területén felépítettük és elkészítettük az Angyalkert névre keresztelt óvoda-bölcsődét, melynek ünnepélyes átadását-megáldását szeptember 6-án, szerdán délelőtt 10 órakor  tartjuk. Az új egyházi tulajdonú ingatlan intézményi kialakulása 180 kiskorú gyermek számára biztosítja a keresztény nevelést. 

Az Angyalkert óvoda-bölcsődét Exc. és Ft. Kovács Gergely érsek úr áldja meg, Magyarország kormányának képviselete és a hazai képviselők jelenlétében. Az Angyalkert tanintézményként indulását, működtetését a Kis herceg óvoda biztosítja. 
Ezzel megtettük azt a fontos lépést, hogy Csíkszereda római katolikus iskolalánca kiteljesedjék a bölcsődétől a líceumig.

3. Pénteken, szeptember 8-án a Millenniumi templom örökös szentségimádási napja. Szűz Mária Születése, Kisboldogasszony ünnepe. Szentmisét végzünk 6:30, 7:00 órakor. Szentségimádást tartunk  7:30-tól 19:00 óráig, az esti szentmiséig.

4. Keresztelői felkészítő pénteken 18 órától a felső hittanteremben.

5. A megbérmáltak csoportképei átvehetők a plébánián.
6. Figyelmükbe ajánljuk az Egyházközségi Apostolt és a Hiterősítő három kötetes homiliás könyvet, A, B és C évre, amely 256 önálló szentbeszédet tartalmaz. Megvásárolható az új Kegytárgyboltban és a plébánián.

 

 

 

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 23.

23. rész: Fekete kéz, kereszt gyalázás... - Egyszer jött egy Szenvedő Lélek, aki elmondta, mire van szüksége a megváltáshoz, és csak annyit fűzött hozzá: „Ha ezt megteszik értem, elégedett leszek.” Egyebet nem mondott, csak azt, hogy mikor és hol érte a halál. Átadtam az üzenetet a hozzátartozóknak, akiket egyébként nem ismertem. Ők elég szkeptikusak voltak, és megkérdezték, minden lélek azt mondja-e, amit az ő halottuk, hogy: „Ha ezt megteszik értem, elégedett leszek.” „Ezidáig ő volt az első lélek, aki így fejezte ki magát” - válaszoltam. Kérdezték, hogy vajon mi lehet ennek az oka, én mondtam, hogy nem tudom. „Talán mégiscsak tudjuk” - tűnődtek -, „ez volt a mondása az apánknak: »Ha ezt megteszitek, akkor elégedett leszek.« Hát most már hiszünk magának” – mondták. Ők egyébként már a vasárnapi szentmisére sem jártak, mert úgy gondolták, ezt az egyház parancsolja, és nem Isten. Elmagyaráztam nekik, hogy az egyház parancsát az örökkévalóságban ugyanolyan szigorú mércével mérik, mint Istenét. Az egyetlen különbség az, hogy az egyház hatályon kívül helyezheti, vagy megváltoztathatja a saját törvényeit, ami Isten parancsai esetében lehetetlen.

„Én istentagadó voltam - vallotta be egy férfi -, dühömben összetapostam egy keresztet, és azt mondtam magamban, hogy ha lenne Isten, ezt most nem engedné meg. De Isten valóban nem engedi, hogy megcsúfolják, mert abban a pillanatban megbénultam. Ez vált a lelkem megmenekülésére.” Végül még közölte, hogy mit tegyen meg érte a felesége, hogyan lehetne elviselhetőbbé tenni számára a szenvedéseket a tisztítótűzben. A felesége akkor már elhagyta az egyházat, de a beszámolóm nagy hatással volt rá: „Hogy a férjem meggyalázott egy keresztet, csak ő tudta meg én, és egyikünk sem árulta el senkinek. Ha ez az ismeretlen személy mégis tud róla, akkor hiszek.” És újra járni kezdett a templomba.

Egyszer meg egy orvos panaszkodott, hogy azért kell vezekelnie, mert injekciókkal megrövidítette néhány betege életét, hogy ne kelljen annyit szenvedniük. A türelemmel viselt szenvedés kimondhatatlanul értékes a léleknek. Az erős fájdalmakat nyilván csillapítani kell, vegyi eszközökkel megrövidíteni az életet azonban nem szabad.

Az elrabolt birtok

Egy napon látogatóm jött; már a kapu előtt hangosan szitkozódott. Kiléptem a szobámból, hogy utánanézzek a dolognak: hát ott állt egy ember a bejáratnál, és megvetően kérdezte: „Na, hol az a szenvedőlelkes képzelődő asszony?” – „Jöjjön csak - tessékeltem befelé -, bár szó sincs képzelődésről.” – Nem teketóriázott, azonnal a tárgyra tért: „Magának jelent meg E. úr?” - Tehát a hozzátartozók egyike volt, akiket E. úr megbízásából fel kellett szólítanom, hogy szolgáltassák vissza az elrabolt birtokot. - Igenlő válaszomra kikelt magából, hogy ilyen nincs, csak pénzt akarnak tőle zsarolni, ez csalás... - „És konkrétan milyen elrabolt birtokot kellene visszaadnunk?” - tudakolta. - „Azt én nem tudhatom, én csak az üzenetet adtam át, hogy a család adja vissza azt a jogtalanul elvett területet. Maguknak már tudniuk kell, miről van szó” - feleltem. És persze tudta is ezt az én látogatóm. A beszédéből azt vettem ki, hogy már egészen elhagyta a hitét, szidta a pápát, az egyházat és a vallást. Szelíden elmagyaráztam neki, hogyan történnek nálam ezek a dolgok. Valamelyest lecsillapodott. „Ha ez a helyzet, akkor új életet kell kezdenem. A papoknak már nem hittem, de Istenben újra hinni fogok. Hiszen maga nem tudhatta, hogy a birtokunkon van egy jogtalanul elvett terület is; ezt még a családtagok sem tudták - vallotta be.
Máskor meg egy asszony jött: „30 évig kellett a tisztítótűzben szenvednem, mert a lányomat nem engedtem kolostorba vonulni” - mondta. Ha Isten gyermeket ajándékoz a szülőknek, és ezt a gyermeket elhívja a maga szolgálatára, papnak vagy egy szerzetesrendbe, akkor igen nagy a felelősségük azoknak a szülőknek, akik ezzel szembeszegülnek. A Szenvedő Lelkektől tudom, hogy sok fiatal érezne elhívatást a papi pályára, ám a szüleik megakadályozzák ezt a szándékukat. Őket, a szülőket terheli a felelősség. - folytatjuk - 
 
 

 

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 21. és 22.

21. rész: Gyerekek is kerülnek a tisztítótűzbe? - Igen, gyerekek is kerülhetnek a tisztítótűzbe, még egészen kicsi, nem iskolás gyerekek is. Amint egy gyerek tudja valamiről, hogy nem helyes és mégis megteszi, vétkezik. Persze a gyerekeknek nem kell hosszú és súlyos szenvedést elviselniük – hiszen nem fejlődött még ki teljesen az értelmük. De soha ne mondjátok, hogy á, ezt egy gyerek még úgysem érti. A gyerekek többet megértenek, mint gondolnánk, és sokkal kifinomultabb a lelkiismeretük, mint a felnőtteknek.

- Mi történik a megkereszteletlen gyerekekkel, ha még a keresztelő előtt meghalnak? Ezeknek a gyerekeknek is van egy „mennyországuk”; boldogok, de nem látják Istent. Ám Róla olyan keveset tudnak, hogy azt gondolják: a jelenlegi állapotuk a legjobb, ami csak történhet velük.

- És mi lesz az öngyilkosokkal, elkárhoznak? – Nem, a legtöbb esetben nincsenek beszámítható állapotban, amikor ezt teszik. Sokkal nagyobb a felelőssége azoknak, akik hibásak abban, hogy az illető ilyen kétségbeesett helyzetbe került.

- És a más hitűek? Ők a purgatóriumba kerülnek? – Igen, és azok is, akik életükben nem hittek a tisztítótűzben. De nem szenvednek annyit, mint egy katolikus, éppen azért, mert nekik nincsenek meg ezek a kegyelemközvetítő eszközeik; viszont azután nem is részesülnek ugyanolyan mértékű üdvösségben.

- Saját magukon nem tudnak segíteni a Szenvedő Lelkek? – Nem, erre egyáltalán nem képesek; nekünk viszont tudnak segíteni, ha kérjük őket.

Közlekedési baleset Bécsben - Egy Szenvedő Lélek mesélte nekem a következőket: „Motorbalesetben haltam meg Bécsben, mert nem az előírásoknak megfelelően vezettem,és ez lett a végzetem.” – „Fel voltál készülve az örökkévalóságra?” – kérdeztem.

„Nem voltam felkészülve – vallotta be –, de Isten mindenkinek, aki nem vakmerően és szemtelenül vétkezik ellene, ad 2-3 percet arra, hogy felébredjen benne a bűnbánat. És csak az vész el, aki azt mondja: »Nem akarom!« Érdekes és tanulságos volt, amit hozzáfűzött: Ilyenkor általában azt mondják az emberek: »Így volt megírva, ebben az órában kellett meghalnia.« – De ez nem így van. Ez csak akkor igaz, ha valaki teljesen ártatlanul hal meg: olyankor mondhatjuk, hogy ütött az órája. Isten rendelése szerint még 30 évig élhettem volna, csak akkor telt volna le az időm. Ezért nem szabad szükségtelenül életveszélyes helyzetbe sodorni magunkat.”

Százéves asszony az utcán - 1954-ben történt, egy délután, fél három körül Marulba tartottam. Ez a falunkkal szomszédos község, és mielőtt odaér az ember, egy erdőn kell átmennie. Itt találkoztam egy idős asszonnyal. Gondoltam, biztos már száz éves is elmúlt, olyan öregnek nézett ki. Barátságosan üdvözöltem, mire így szólt: „Miért köszönsz? Nekem már nem köszön senki.”

Megpróbáltam vigasztalni: „Magának éppen úgy kijár a köszönés, mint bárki másnak! Panaszosan felelte: „Nem, rám ez nem vonatkozik. Senki nem ad ennem, és az utcán kell aludnom.” Ez nem létezik - gondoltam -, ez az öregasszony nem teljesen normális. Megpróbáltam meggyőzni arról, hogy nem úgy van, ahogy mondja. „Dehogyisnem” - válaszolta. Arra gondoltam, hogy ha a terhemre lenne, úgysem kell sokáig elviselnem, hiszen olyan öreg már - így hát meghívtam magamhoz, hogy nálam kaphat szállást és ennivalót is. „Hát jó, de fizetni nem tudok semmiért” - mondta. „Az nem számít, viszont meg kell elégednie azzal, amim van; én nem vagyok felkészülve az ilyesmire. De gondolom, még mindig jobb lesz, mint az utcán aludni.” Megköszönte: „Isten fizesse meg. Elnyertem most a szabadulást!” - mondta, és eltűnt. Eddig a pillanatig észre sem vettem, hogy egy Szenvedő Lélek volt. Nyilvánvalóan életében megtagadta valakitől a segítséget, akin pedig kötelessége lett volna segíteni; és várnia kellett, amíg ezt valaki önként felajánlja neki.

 

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 22.      

Találkozás a vasúti fülkében - „Megismersz?” - kérdezte tőlem egyszer egy Szenvedő Lélek. Kénytelen voltam nemmel válaszolni. „Próbálj csak visszaemlékezni! 1932-ben vonattal mentél Hallba, azon a vonaton utaztam én is.” Most már emlékeztem: volt ott egy ember, aki hangosan szidta az egyházat és a vallást. Bár akkor még csak 17 éves voltam, összeszedtem minden bátorságomat, és megmondtam neki, hogy ő nem jó ember, ha a szent dolgokról ilyen gyalázatosan beszél. „Túl fiatal vagy te ahhoz, hogy kioktass!” - vetette oda. „De mégis okosabb vagyok, mint maga!” - válaszoltam hetykén. Erre már nem szólt semmit, csak leszegte a fejét. Amikor leszállt a vonatról, arra kértem az Üdvözítőt, hogy ne hagyja elveszni ezt a lelket. „Ez az ima mentett meg - mondta a Szenvedő Lélek -, különben a kárhozatra jutottam volna.”

Egy nő megment egy falut - 1954-ben egy nagy lavina-katasztrófa történt nálunk. A szomszéd községben, Fontanellában röviddel a katasztrófa után meghalt egy bizonyos Starkné, aki 30 éven át volt beteg. Azt beszélték, hogy a lavinák 100 évvel ezelőtt is sok kárt okoztak, de akkor még szörnyűbbek voltak. Az első pusztítás után Fontanellában a falu védelmére egy erdőt telepítettek - és ezt az erdőt az 1954-es lavinaomlás majdnem teljes egészében letarolta. Néhány fa tartotta az egész hótömeget - különben a lavina a fél falut magával sodorta volna.

Miután Starkné nem sokkal a lavinaomlást követően meghalt, megtudtam a Szenvedő Lelkektől, hogy aki a lavinát visszatartotta, az nem volt más, mint ez az asszony - az imája és áldozata erejével. Minden szenvedését felajánlotta a faluja javára, és ezzel nagy kegyelmet járt ki a községnek. Közönséges, baj nélküli napokban ezt nem tudta volna megtenni. Türelemmel viselt szenvedéssel több lelket lehet megmenteni, mint imával. Persze sokkal könnyebb egy beteg embert oktatni, hogy viselje türelemmel a fájdalmait, mintha az ember saját maga vállalja alázattal a szenvedést.
Én tudom, mit jelent szenvedni, és épp azért akkora az értéke, mert olyan nehéz! A szenvedést ne tekintsük mindig büntetésnek, az engesztelő áldozattá is változtatható, nemcsak a magunk, hanem mindenekelőtt mások javára.
Krisztus bűn nélkül való volt, mégis ő hordozta el a legnagyobb szenvedést, engesztelésül a mi bűneinkért. Így nekünk is hozzá kell járulnunk - akár szenvedés árán is - más lelkek megmentéséhez. Azt majd csak a mennyekben fogjuk megtudni, hogy a Krisztus szenvedéseibe csatolt, türelemmel viselt szenvedésünkkel mennyi mindent tudtunk elérni. Szenvedéseink „célba juttatásának” az a leghatékonyabb módja, hogy felajánljuk őket a Szűzanyának. Ő majd arra a célra fordítja, és annak ajándékozza, akinek a legégetőbb szüksége van rá.

Felmosóvödör - „Mit akarsz ezzel a felmosóvödörrel?” - kérdeztem egy Szenvedő Asszony-lélektől, akinek vödör volt a kezében, amikor meglátogatott. „Ez az én mennyei edényem!” - mondta, és ragyogott a szeme. - „Nem sokat imádkoztam életemben, ritkán jártam templomba, de egyszer egy szegény idős asszonynak ingyen kitakarítottam az egész házát karácsony előtt. Ez jelentette aztán számomra a megmenekülést a kárhozattól! Ez mentett meg engem.” Ez újabb bizonyíték arra, hogy milyen fontos a szeretet. Felejthetetlen volt aztán a találkozásom azzal a pappal, akinek fekete volt a jobb keze. Mikor rákérdeztem ennek okára, így felelt: „Több áldást kellett volna osztanom. Mondd meg minden papnak, akivel találkozol, gyakrabban osszanak áldást! Minél több áldás árad szét a világban, annál gyengébb lesz a Gonosz hatalma.”

 - folytatjuk - 

 

Előző részek:

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 1.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 2.

Élményeim a szenvedő lelkekkel 3.

Élményeim a szenvedő lelkekkel 4.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 5.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 6.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 7-8

 Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 10.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 11.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 13.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 17.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 19 és 20.

Gondolkodásunk megújítása - 22.A. év

A 19. század derekán élt egy Schamyl nevű szultán a Kaukázus vidékén.
Igazságos fejedelem hírében állott, akinek sikerült jó erkölcsre szoktatnia népét. De nagyon kellett küzdenie népe rút hibája, a megvesztegetés ellen. Hogy ezt kiirtsa, szigorú parancsot tett közzé: Aki ilyen bűnnel még egyszer szeme elé kerül, annak hátára nyilvánosan 50 ostorcsapást méret. És íme – a legelső váddal éppen saját édesanyját illették. A szultán megrendült, három napra sátorába zárkózott. Lelkében vívódott, hogy mitévő legyen? A törvény büntetést követelt, a fiúi szeretet pedig irgalmat. A negyedik napon a szultán kilépett sátrából
; arca halovány, tekintete komoly. Hírnökök hívják össze a népet. A nép közé állította édesanyját. Kezét összekötteti, előhivat két embert, kezükben az ostor, ütésre emelteti kezüket. De abban a pillanatban, amikor az ütések lesújtanak, elragadja előlük anyját és odatartja meghajtott hátát az ötven korbácsütésnek. Az ötvenedik után az uralkodó felállt, s így szólt: „Távozzatok, a törvény elnyerte az elégtételt, uralkodótok vére maga mosta le a bűnt!” E naptól kezdve megszűnt a megvesztegetés. A nép sohasem felejtette el ennek a rettenetes órának emlékét. 
Vannak megrendítő helyzetek mindnyájunk életében, amikor betekintést engedünk barátainknak vagy szívünket kitárjuk Isten előtt. E panaszok a hivatás felvállalásáról és a környezet megnemértése miatt törnek fel lelkünkből. Jeremiás az önálló Júdea utolsó prófétája, nehéz időben kapta prófétai meghívását, amikor Asszíria hanyatlik, Babilon pedig emelkedik. Szolgálata közel negyven évig tartott (Kr.e. 627-587). Az ellenség már ostromolta Jeruzsálemet és neki a vezető emberek és a háborús párt ellen kellett beszélnie. Hogy mit jelent számára a prófétai küldetés, erről az érzékeny lelkű próféta drámai hangon tesz vallomást. (Jer 20,7-9) Prófétai sorsa miatt perlekedik még az Istennel is. Ilyeneket mond: „Rászedtél Uram! S én hagytam, hogy rászedj!” Bíztam benned, s ahányszor beszélek, kicsúfolnak, szavad gyalázatomra vált. Már azt is gondoltam, hogy nem beszélek többé a nevedbe. A legmerészebb szemrehányó szavak, amelyeket Isten emberei valaha is mondtak a Szentírásban, és mégis a legszebb imádságok egyike lesz belőlük, mert igazak. A próféta krízise ez, és ekkor szívében megérzi az Úr szeretetét, és sűrgetésének nem tud ellenállni. Ez mutatja, hogy a világban Isten szolgálata küzdelemmel, lemondással és önmagunk odaadásával jár. 
De milyen más Krisztus, aki elfogadott minket és önmagát egészen nekünk adta. Irántunk való szeretetből a szenvedést és a halált az Atyához vezető eszközzé tette, beépítette az üdvrendbe. (Mt 16,21-27) Pál apostol arra kér, hogy Jézus követő életünk, tükrözze az ő végtelen szeretetét. (Róm 12,1-2) Az Isten logikája szerint élő ember válallja mindennap a kereszteket is.


„Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye vállára keresztjét...” Mt 16,24b.