2013. 10. 02.

2014-es Tömegkommunikációs világnap témája: a találkozás hiteles kultúrája szolgálatában


A multimediális kultúra korában a kommunikáció két jellemzővel gazdagodott: kiszélesedett és folyamatossá vált. A dinamizmus elősegíti a személyek és világok közötti kapcsolatot, mint még soha korábban. Ebbe a kontextusba illeszkedik bele a 2014-es Tömegkommunikációs Világnap témája, amelyet szeptember 30-án tettek közzé a következő címmel: „A találkozás hiteles kultúrája szolgálatában álló kommunikáció”. Egy üzenetről van szó, amely feltárja a kommunikáció lehetőségeit egy egyre inkább egymással összeköttetésben és „online” levő világban azzal a céllal, hogy az emberek egyre közelebb kerülhessenek egymáshoz és egy igazságosabb világ épüljön.

A Tömegkommunikáció Pápai Tanácsa közelmúltbeli közgyűlésén Ferenc pápa arra buzdította a szektor szakértőit, hogy segítsék újra felfedezni a személyes találkozáson túl a tömegkommunikáció eszközein keresztül is mindannak a szépségét, amely utunk és életünk alapját képezi, a hit és a Krisztussal való találkozás szépségét.

A globalizáció kora határozottan megköveteli, hogy a kommunikáció eljusson a valós világ legelhagyatottabb sarkaiba is. Ugyanakkor fontos eljutni az új technológiák által teremtett környezetekbe is, a közösségi hálókra, hogy feltűnjön egy jelenlét, amely meghallgat, párbeszédet folytat és ösztönöz. Mindannyiunknak fel kell vállalnia a kihívást, hogy hitelesek legyünk, tanúságot téve azokról az értékekről, amelyekben hiszünk, a keresztény identitásról, annak kulturális megéléséről és mindezt új nyelvezettel kell kifejezni, hogy a közösségi oldalakon másokkal is megoszthassuk – tájékoztat a 2014-es Tömegkommunikációs Világnapról kiadott szentszéki közlemény.

(sv)
VR

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése