2013. 10. 01.

A munkánk tegyen alázatosabbá bennünket



A pápa a Bíborosi Tanács tagjaival misézett: a munkánk tegyen alázatosabbá bennünket, hogy szép tanúságot tudjunk tenni az egyházról.

A kedd reggeli szentmisén a pápával koncelebráltak a „Bíborosi Tanács” tagjai, akik három napig a pápával folytatnak megbeszélést a Vatikánban. Homíliájában Ferenc pápa annak a kívánságának adott hangot, hogy ezek az ülések mindegyiküket tegyék alázatosabbakká és még jobban bízzanak Istenben azért, hogy az egyház szép tanúságot tudjon tenni az emberek számára.

Jézus megfeddi az apostolokat, akik le akarták hívni a villámokat az égből azokra, akik nem fogadták be őket. Ferenc pápa homíliájában a napi Evangéliumból (Lk 9,51-56) indult ki hangsúlyozva, hogy a keresztény ember útja nem a bosszúállás útja, hanem az alázaté és a szelídségé. Lisieux-i Szent Teréz emléknapja az alázat, a szelídség és a jóság szellemére emlékeztet bennünket. A szelídség lelkületét kéri tőlünk az Úr. Hol van tehát az erő, amely eljuttat bennünket ehhez a lelkülethez? – tette fel a kérdést a pápa, majd így válaszolt: A szeretetben és annak tudatosságában, hogy az Atya kezében vagyunk. Amikor ezt megérezzük, már nem akarjuk lehívni a villámokat az égből.

Egy másfajta lelkület hat át bennünket, a szereteté, amely mindent elvisel, mindent megbocsát, nem büszkélkedik, amely alázatos, amely nem keresi önmagát. Valaki mondhatja azt – és voltak filozófusok, akik így gondolkodtak –, hogy ez az ember magasztosságának, nagyságának a megalázása. A bölcs egyház azonban szentté avatta ezt az alázatos, kicsi, Istenben bízó és szelíd Terézt, aki a missziók védőszentje.

Az Evangélium ereje éppen ebben van, mert az Evangélium Jézus megaláztatásában éri el csúcspontját: az alázat, amely megaláztatássá válik. Az Evangélium ereje éppen ebben az alázatban, a gyermek alázatában van, aki hagyja, hogy az atya szeretete és gyengédsége vezesse. Az egyház nem a prozelitizmus által növekszik, hanem, mert magához vonz a tanúságtételen keresztül. Amikor az emberek, a népek látják az alázat, a szelídség, a türelmesség tanúságtételét, szükségét érzik, ahogy Zakariás próféta mondja, hogy csatlakozzanak: „Veletek akarunk tartani!”. Az alázatos szeretet, az erőszakosságtól mentes alázat tanúságtétele láttán az ember szükségét érzi, hogy csatlakozzon.

A szeretet egyszerű: Istent imádni és másokat szolgálni. Ez a tanúságtétel növeli az egyházat. Ezért van az, hogy egy nagyon alázatos, de Istenben bízó szerzetesnőt, mint Lisieux-i Szent Terézt a missziók védőszentjének neveznek, mert példája nyomán az emberek azt mondják: „Veletek akarunk tartani!”.

Ferenc pápa homíliáját egy sajátos gondolattal zárta. Ezen a napon megkezdődött ugyanis a Vatikánban a „Bíborosi Tanács” megbeszélése a Szentatya vezetésével. A bíborosok az egyház vezetésében segítik a pápát kifejezett kérésére.

„Ma a Vatikánban megkezdődik a konzultor bíborosok ülése, akik most koncelebrálnak a szentmisén. Kérjük az Úrtól: munkánk tegyen alázatosabbá, hogy szép
tanúságot tudjunk tenni az egyházról."

(sv) VR 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése