No, végre egy jó gondolat

Ősz van. A szüret végén járunk. Köszönetet mondunk Istennek sok-sok ajándékáért. S ha valami nekünk mégis hiányoznék, akkor merjünk kérni, mert erre Jézus Krisztus jogosított fel. Jézus amikor lejött a színeváltozás hegyéről odalépett hozzá egy ember, térdre borult előtte, s kérte: Uram, könyörülj fiamon!... Elhoztam tanítványaidhoz, de ők nem tudták meggyógyítani. Majd a tanítványok megkérdezték: Mi miért nem tudtuk kiűzni? Ezt felelte: Mert gyenge a hitetek. (Mt 17, 14-21) A fügefa megátkozásakor, megdöbbenve látták a tanítványok, hogy az nyomban kiszáradt. Jézus pedig folytatta: Ha lesz bennetek hit, és nem kételkedtek, nemcsak a fügefával tehetitek meg, ami megtörtént, hanem akár ennek a hegynek is mondhatjátok… Bármit kértek hittel az imádságban, megkapjátok. (Mt 21, 18-22)  Az apostolok három évi Jézussal való együttlét után végre megértik, hogy a hit nem emberi erőlködés eredménye, hanem isteni ajándék, kegyelem. Sok mindent növelhetünk emberi erőlködéssel úgy, hogy edzünk, tanulunk, gyakorolunk. A hit pedig kegyelem. Az apostolok hite elmélyült Jézus tettei láttán és szavai hallatán oly annyira, hogy a hiteles zsidó hitből átléptek a Jézusba vetett hitbe. Megértették, hogy mindaz, aki Jézusban hisz, az új viszonyba kerül vele, és ő a benne hívőt átalakítja, sőt dicsőségében is részesíti. Az apostolok Jeruzsálem felé haladva a fejlődő hit határához értek. Felismerték, hogy az Isten országához, a Krisztusban megvalósuló üdvösséghez kegyelem kell. Ezért kérték az Urat: „Növeld bennünk a hitet.” (Lk 17, 5-10) A hit is kegyelem, Isten ingyenes adománya, nem intellektuális fogalom, nem elég elméletileg elfogadni, hanem egzisztenciális fogalom, amit meg is kell élni. A hit minden esetben  valamilyen személyes viszonyban fejeződik ki. „Növeld bennünk a hitet! – ezzel a nem szokványos kéréssel fordulnak az apostolok Jézushoz. Végre valami olyasmit is kérnek, amire valóban szükségük van. Vajon nekünk mire van szükségünk? Évek óta kering egy szép imádság, nem tudom ki a szerzője, de Isten áldja meg érte. Tulajdonképpen ez az ima az elutasított és meghallgatott kérésről szól:

Kértem Istent, vegye el a gőgömet, és Isten azt felelte: Nem.

Azt mondta, nem az Ő dolga, hogy elvegye: az én dolgom, hogy feladjam.

Kértem Istent, tegye egészségessé béna gyermekemet, és Isten azt felelte: Nem.

Azt mondta: A lelke egészséges, a többi ideiglenes.

Kértem Istent, adjon nekem türelmet, és Isten azt felelte: Nem.

Azt mondta: A türelem a szenvedés mellékterméke: nem adható, csak kiérdemelhető.

Kértem Istent, adjon nekem boldogságot, és Isten azt felelte: Nem.

Azt mondta: Ő áldást adhat, a boldogság rajtam áll.

Kértem Istent, vegye el tőlem a fájdalmat, és Isten azt felelte: Nem.

Azt mondta: A szenvedés eltávolít a földi dolgoktól, és közelebb hoz hozzám.

Kértem Istent, növelje nagyra lelkemet, és Isten azt felelte: Nem.

Azt mondta: növekednem egyedül kell, ő majd megnyes néha, hogy gyümölcsözőbb legyek.

Kértem Istent, segítsen, hogy szeressem az embereket, ahogyan Ő szeret engem.

És Isten azt mondta: No, végre egy jó gondolat!

Ezt kérjük Jézustól, ahogy kérte és élte Lisieux-i Szent Teréz. Az őrangyalunkhoz is forduljunk segítségért, hogy szent Ferenc gyakorlatiasságával, az aradi vértanúk állhatatosságával tudjunk szeretni. A Rózsafüzér királynője vezessen Krisztus titkainak átelmélkedésében, aki egészen Krisztusé volt. Kérjük Nagyasszonyunkat, hogy segítsen bennünket az életszentség útján, hogy felismerje a világ, hogy Jézuséi vagyunk. Úgy gondolom, hogy a Hit évében a kedves Olvasó is megtalálja lapunkban a saját kérését, amire Isten azt mondja: No, végre egy jó gondolat!

Munkatársaim nevében szeretettel köszöntöm és kívánom, hogy az ősz csodálatos színei is gazdagítsák,

a főszerkesztő 

Forrás: Krisztus világa, 2013. október