2013. 10. 07.

Ferenc pápa válasza Assisiben

Október 4-én, Szent Ferenc ünnepén a Szentatya felkereste névadó szentje, Szent Ferenc szülővárosát, Assisit, amely Umbria tartomány egyik legismertebb városa is. A pápa látogatása a Rivotorto szentélyben ért véget, ott ahol Ferenc a legnagyobb szegénységben első társaival élt. Már elmúlt este 8 óra, amikor visszaérkezett a Vatikánba.

Ferenc a történelem 19. pápája, aki Assisibe látogatott. A városhoz leginkább ragaszkodó pápa II. János Pál volt, aki hosszú pápasága alatt hat alkalommal látogatott abba a városba, amelyet az egész világon a béke városaként ismernek. Umbria tartomány elnökének szavai szerint „a pápa, mint egy új Ferenc haladt át Assisi városán, azokon a helyeken, ahol a Szent élt. Mások fájdalmát hozzátéve a saját fájdalmához felemelte azt a saját és a mások mosolyába, azzal a reménységgel, hogy egy kicsit enyhítse az emberi nyomorúságot.”

A búcsúzás alkalmával az umbriai tartomány elnöke Szent Ferenc művészi arcképét ajándékozta a Szentatyának. A kép hűséges reprodukciója Cimabue az Assisi bazilikában látható freskórészletnek, amelyről azt tartják, hogy valóban a legjobban hasonlít az igazi Szent Ferencre. A pápa megáldotta a kapott ajándékot, amint átvette Marco Vinicio Guasticchi elnök kezéből. Az elnök maga ezt nyilatkozta: Ferenc pápa érdeklődéssel és lelkesedéssel fogadta az ajándékot, mint a testvériség és a szeretet jelképét. Mindez nagy méltóságtudattal tölt el bennünket, büszkék vagyunk arra, hogy mi is Assisi Szent Ferenc földjének vagyunk a szülöttei. A reprodukciós képet Stefano Lazzari kézműves mester festette.

Ferenc pápa egy napos látogatása végén a Santa Maria degli Angeli (Angyalos Szűz Mária) bazilikánál umbriai fiatalok seregével találkozott. A bazilika küszöbén a Porciunkula kolostor kusztosza, Fabrizio Migliasso ferences atya fogadta a pápát. A dombtetőn álló várostól 6 kilométerre, a völgyben fekvő impozáns bazilika magában foglal egy kicsiny szentélyt, a porciunkulát. Itt halt meg Assisi Szent Ferenc és itt született meg a ferences rend.

A Szentatya csöndes imádságban merült el ezen a szent helyen, majd az Angyalos Szűz Mária bazilika terén megkezdődött egy szép ünnepség, amely során a fiatalok négy kérdést tettek fel a pápának. Ezek négy nagy témát öleltek fel: a hivatás, a család, a munka és a küldetés kérdését.

Ferenc pápát Renato Boccardo spoleto-nocia-i érsek, a régió ifjúsági pasztorális felelőse köszöntötte, Umbrai 8 egyházmegyéjét képviselő egy-egy fiatallal együtt Az eseményen jelen volt Attilio Nicora bíboros, a Santa Maria degli Angeli bazilika pápai legátusa.

Ferenc pápa a már jól ismert és oly népszerű köszöntéssel fordult az egybegyűltekhez: „Kedves umbriai fiatalok, jó estét”.

A hivatás témájával kapcsolatos első kérdést egy kisgyermekes házaspár intézte a pápához. „Örülök, hogy ezt az első kérdést egy fiatal pár tette fel, igen, mert a mai világban bátorság kell a családalapításhoz.” A kérdés valójában a hivatás témakörébe tartozik – mondta a pápa. A házasság ugyanis valódi és jellegzetes hivatás, éppen úgy, mint a papi és a szerzetesi hivatás. Két házasságot kötő hívő keresztény szerelmében felismeri az Úr Jézus hívó szavát, azt a hivatást, hogy ők ketten, egy férfi és egy nő egy testté és egy életté váljon. Isten kegyelmével a házasság szentsége foglalja egységbe szerelmüket, amely magában Istenben gyökerezik. Ennek a hívatásnak a bizonyosságával szilárd meggyőződéssel lehet útnak indulni, nem kell semmitől sem félni, mert együtt minden nehézséggel szembe lehet nézni.

Ferenc pápa itt az előző nemzedékek súlyos nehézségeire utalt, a szegénységre, a háborúkra, a kivándorlásra, amint az ő szüleivel is történt. Szüleink, nagyszüleink nehezebb körülmények között házasodtak egybe, de az Úr Jézusba kapaszkodtak, tudták, hogy házasságukat az Úr megáldotta, amint áldott a rájuk bízott a küldetés is, hogy gyermekeket hozzanak a világra. Ezek egyszerű bizonyosságok, ám szilárd tartóoszlopai voltak a házaspárok szerelmének.

A mai fiatalok olyan társadalomban élnek, amely az egyének jogainak ad elsőbbséget a családdal szemben és amelyben a kötelékek csak addig tartanak, amíg nincsenek nehézségek. Ma sokan felületes és megtévesztő módon beszélnek a házasságról. Az ilyen felfogásban minden ideiglenes. Ám Jézus nem ideiglenesen üdvözített minket, hanem véglegesen. Ferenc pápa itt ismét nagyon személyes és praktikus módon közelítette meg azoknak a fiataloknak a helyzetét, akik elmúltak 30 évesek és nem akarnak nősülni. Egy édesanyának, aki tanácsot kért tőle a pápa ezt mondta: „Signora, ezentúl ne vasaljon ingeket a fiának.”

Ferenc pápa arra kérte a fiatalokat, hogy ne féljenek az elkötelező lépésektől. Mélyítsék el szerelmüket, tartsák tiszteletben annak ritmusát, imádkozzanak, készüljenek fel komolyan és bízzanak az Úr Jézusban, aki nem hagyja őket egyedül. „Fogadjátok be Jézust otthonaitokba, mint egy családtagot, Ő majd támogat benneteket.”

A Szentatya a cölibátusra és szüzességre szóló elhivatottságról szólva – amelyet a házassággal komplementárisnak nevezett – azt mondta, hogy ugyanaz a hivatás, mint amit Jézus maga is megélt. Tekintsetek Assisi Klárára és Ferencre – mondta a Szentatya. Az ő hivatásuk Isten megtapasztalásának élményéből forrásozott, amelyet nem lehet egyszerűen megtervezni. „Isten hív titeket is, ám fontos, hogy meghalljátok szavát, hogy családias kapcsolatot ápoljatok vele, a napi szentáldozásban és a tabernákulum előtt töltött csöndes órákban. Az Istennel való kapcsolat az egész személyt érinti, az elmét, az érzéket, a többiekkel való szeretet kapcsolatot.”

„Szeretnék határozottan kimondani, főként most itt egy dolgot: az Isten Országáért vállalt szüzesség azt jelenti, hogy igent, nem pedig azt, hogy nemet mondunk. Persze ennek az a következménye, hogy lemondunk a házastársi kapcsolatról, a családról. Minden az igenre épül, arra a totális igenre, amelyet Krisztus kimondott értünk.

Az umbriai fiatalokhoz intézett beszédében végül Ferenc pápa a társadalmi elkötelezettség és az evangelizálás témájával foglalkozott. Mindkettő esetében nélkülözhetetlen az evangélium tanítása, Isten emberiséghez intézett üdvözítő üzenete. A naponta érkező szomorú hírek igazolják a legjobban, hogy az emberiségnek szüksége van Isten üdvösségére, arra, hogy visszautasítsa a rosszat, mert Isten Krisztus halálával és feltámadásával legyőzte a gonoszt. Az evangélium rendeltetése kettős: felébreszteni a hitet és átalakítani a világot Isten tervei szerint. A Szentatya itt éppen Assisi Szent Ferenc példájára hivatkozott, aki az evangélium hatalmával megújította az egyházat és ugyanakkor testvéribbé tette a társadalmat élete tanúbizonyságán keresztül.

Emlékeztek-e arra, amit egy napon Ferenc mondott társainak: hirdessétek az evangéliumot és ha szükséges a szavakon keresztül is. Mit jelent ez? Azt, hogy az első a tanúságtétel és csak azután következnek a szavak.

Ferenc pápa bátorító üzenete végül így hangzott. Umbriai fiatalok, ti is ezt tegyétek. Ma Ferenc nevében ezt mondom: nem tudok adni nektek sem aranyat, sem ezüstöt, de tudok adni valamit, ami ezeknél sokkal értékesebb, Jézus evangéliumát…Az evangéliummal a szívetekben és kezetekben legyetek a hit tanúi. Vigyétek el Krisztust az otthonokba, hirdessétek őt társaitoknak, fogadjátok be és szolgáljátok a szegényekben. Legyetek Umbria számára az élet, a béke és a remény hírnökei.”

(ik) VR

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése