2013. 10. 20.

A pápa hálát adott boldog Sándor Istvánért

Október 20-án, vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása után mondott beszédében Ferenc pápa a következő szavakkal emlékezett meg az új magyar boldogról: „Gondolok Sándor Istvánra is, akit tegnap Budapesten boldoggá avattak. Szalézi világi testvér volt, példát mutatott a fiatalok szolgálatában, az oratóriumban és a szakképzésben. Amikor a kommunista rezsim bezárt minden katolikus művet, bátran szembenézett az üldöztetésekkel és 39 éves korában megölték. Csatlakozunk a Szalézi Család és a magyar helyi egyház hálaadásához”. A százezres hívősereg nagy tapssal válaszolt a Szentatya szavaira. RealAudioMP3 A pápa emlékeztetett rá, hogy ezen a vasárnapon tartjuk a missziós világnapot. Mi az egyház küldetése? Az, hogy elterjessze a világon a hit lángját, amelyet Jézus gyújtott meg: az Atya, Szeretet és Irgalmasság Istenébe vetett hit lángját. A keresztény misszió módszere nem a prozelitizmus, az erőszakos térítés, hanem annak a lángnak a megosztása másokkal, amely megmelegíti a szívet. A pápa köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik imával és konkrét támogatással segítik a missziós művet, különösen Róma püspökének fáradozását, hogy terjessze az evangéliumot. Ezen a napon közel állunk minden misszionárius férfihez és nőhöz, akik hírverés nélkül fáradoznak, életüket adva. A Szentatya Afra Martinelli olasz világi misszionáriusnő emlékét idézte fel, aki hosszú éveken át Nigériában működött és néhány nappal ezelőtt egy rablás során megölték. Mindenki megsiratta, keresztények és muzulmánok egyaránt. Mindenki szerette őt. Életével hirdette az evangéliumot, azzal az oktatóközponttal, amelyet létrehozott; így terjesztette a hit lángját, megvívta a jó harcot! Ferenc pápa arra kérte a híveket, hogy tapsoljanak a meggyilkolt misszionáriusnő emlékére. A Szentatya kifejezte lelki közelségét a Fülöp-szigetek lakosságának a pusztító földrengés miatt, és arra kérte a híveket, hogy imádkozzanak ezért a szeretett nemzetért, amelyet az utóbbi időkben számos természeti csapás ért. Ferenc pápa köszöntötte a jelenlévő zarándokokat, elsőként azokat a fiatalokat, akik a Kultúra Pápai Tanácsa által szervezett „100 méter futás és hit” kezdeményezésen vettek részt, emlékeztetve arra, hogy a hívő ember a lélek atlétája! A különböző olasz és külföldi zarándokcsoportok között Ferenc pápa honfitársait is üdvözölte, hozzátéve, hogy ma ünneplik Argentínában az Anyák napját. „Szeretetteljes köszöntéssel fordulok szülőföldem minden anyukájához!” – mondta a pápa. Az olasz plébániák és társulatok olyan nagy számban vannak jelen, hogy nem tudom őket mind felsorolni – jegyezte meg végül a Szentatya, majd mindenkinek szép vasárnapot és jó ebédet kívánt. RealAudioMP3 (vm)VR

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése