2016. 09. 03.

A csíki menekülés centenáriuma



Dr. Szekeres József csíkszeredai plébános ezt jegyezte fel a Domusban: A menekülés „minden aggodalmunk mellett 1916 év augusztus 28-án derült égből villámcsapással jött reánk. Ép vasárnap éjjel volt. A lapok közlései, Főpásztorunk rendelete és a Főispán megkeresése alapján a szentbeszédben aggodalomra okot nem adónak rajzoltuk a helyzetet, sőt energikusan kikeltünk a betörési híreket terjesztők ellen, mindenki fellélegzett és mindnyájunkat teljes nyugalom szállott meg.
Éjjel volt 12 és 1 óra között. Kopogásra ébredtem fel. Öreg szakács néni kopogott és kérte, hogy bejöhessen a hálószobába. Azt hittem beteghez kell mennem. A szakácsnő halk hangon, hogy a mellettem levő azonban alvó anyámat fel ne ébressze, jelentette, hogy a kántor- csendőrségi helyettesítő tudatja, hogy a románok ma este 9 órakor háborúba léptek, a határon lévő csendőr ősöket lefegyverezték és harcra készülve átlépték a határt. 
A csendőrség már pakol. Ezen hír úgy hatott rám, mintha csak egy gonosz álom volna. Hogy a háziakat meg ne zavarjam, egészen csendben felöltöztem és a helyben állomásozó Brigád parancsnokhoz mentem megkérdezni a hír valódiságról. Fájdalom igaz volt és közölte velem, hogy 24 óra alatt mindenkinek el kell hagyni a várost.
Menekülni kell!!! 

Reggel a Főispán közölte, hogy a város lakosságának Debrecen, és Csík vármegyebelieknek Hajdú vármegye van kijelölve. Még ez kellett! A színtiszta katolikus vármegye a kálvinista Rómába és a pápistafaló kálvinista hajdúk közé!!!
Szomorúan virradt ránk a hétfő. A hír villámgyorsan terjedt el, s már de. 10 órakor megkezdődött menekülő szekerek hosszú és szakadatlan sorban való elvonulása. Én a polgármesterrel Dr. Ujfalussy Jenővel a brigadéros egyenes parancsára kedden reggel 9 órakor hagytam el a várost, itt hagyva mindent, amit szorgalmaimmal és takarékosságommal összegyűjtöttem, hogy aztán többé ne is lássam újra.
Hétfőn éjjel kis cselédemmel a templomi értékeket és anyakönyveket egy bőröndbe rakva az udvaron elástam és a kis cselédet, hogy el ne árulhassa a helyet menekülésbe is magammal vittem. Velem jött az édesanyám is. Post tot discrimina rerum - szeptember 5-én délután értünk Debrecenben. 
Szánalmasan nézhettünk ki, mert a városi urak nem fogadtak valami nagy szeretettel, sőt a méltóságos polgármester kereken kijelentette, hogy ,,nem szívesen látott idegenek” vagyunk és jól tennők, ha tovább mennénk. Elgondolható, hogy ily szeretet teljes fogadtatásra mit mondhattam ,,méltóságosnak”. Nem is nézett jó szemmel, ami természetes, mert különös vala. A Vármegyei urak, a kath. lakosság és a nem debreceni származású tisztviselők nagy szeretettel fogadtak, és mindent elkövettek, hogy enyhítsék a hontalanság keservét. 

Október 12-én vettük a hírt, hogy Csík megint szabad.” (Domus Historia)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése