2016. 09. 25.

Az Európai Parlament kitüntetését vehette át Kozma Imre és Major Balázs

Az Európai Polgár díjat szeptember 23-án Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében vette át Kozma Imre irgalmasrendi szerzetes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke és Major Balázs történész, régész, a PPKE BTK külügyi dékánhelyettese.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!
Kozma Imrét Hölvényi György európai parlamenti képviselő, míg Major Balázst Pelczné Gáll Ildikó, az Európai Parlament (EP) alelnöke javasolta a kitüntetésre.

Lakatos Balázs, a Budai Irgalmasrendi Kórház osztályvezető főorvosa és Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke köszöntője után Hölvényi György laudációjában kiemelte, hogy a mostani díjátadó biztatás lehet Európa számára, hiszen Kozma Imre a szentet és a profánt tudta felmutatni a múlt rendszerben veszélyeket is vállalva a fiatalok körében végzett papi szolgálatával, a rendszerváltozáskor a keletnémetek befogadásával, a délvidéki háborúktól sújtott emberek segítésével, a hazai elesettek gondozásával. Az európai parlamenti képviselő kiemelte, az irgalmasrendi szerzetes szinte lehetetlennek tűnő dolgok megvalósítója.

Kozma Imre, miután átvette a díjat, hangsúlyozta: az ő Európája a kereszténységben született, melynek értékei a keresztény gyökereken alapulnak.

A másik díjazott, Major Balázs arabista, régész, történész, a Szíriai–Magyar Régészeti Misszió alapítója és vezetője szakmai munkája elismeréseképpen 2006-ban megkapta a szíriai Margat várának régészeti koncesszióját. A Szentföld legnagyobb keresztes lovagvára, a Jeruzsálemi Szent János Lovagrend egykori erődje feltárását végző magyar misszió az egyedüli külföldi kutatócsoport, amely nem hagyta el Szíriát a 2011-es harcok kitörését követően sem.

Pelczné Gál Ildikó laudációjában elmondta, hogy Major Balázs mint „megszállott kutató” munkájával a magyaroknak több mint egy évtizede nagy elismerést szerez, a múltat, a kereszténység ősi kincseit tárja fel, próbálja az utókornak megőrizni. A díj révén Európa-szerte még jobban megismerhetik nevét és munkáját, amely ugyan nem hétköznapi, azt mégis nagy szerénységgel, áldozatkészséggel végzi.


Az Európai Polgár díjat idén ötvenen vehetik át. Az Európai Parlament által 2008-ban alapított elismerést olyan kivételes teljesítményt nyújtó személyeknek és szervezeteknek ítélik oda, akik és amelyek hozzájárultak a közös megértés, a polgárok és a tagállamok közötti szorosabb integráció előmozdításához, vagy az Európai Unió értékeinek képviseletére hivatott programokat alakítottak ki. A díjazottak a saját országukban veszik át a kitüntetést, valamint meghívást kapnak az októberben, Brüsszelben rendezendő díjátadó ünnepségre.
Fotó: Lambert Attila
Bókay László/Magyar Kurír

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése