Az ezer évnél hosszabb időszak során, amióta a székelység a magyarsággal egyetemben véglegesen elszakadt az ázsiai török fajú népek törzsétől, s Közép-Ázsia belsejéből magyar testvéreivel együtt elindult nyugat felé magának új hazát keresni, testi és lelki tulajdonságai lényegükben azonosak a honszerző ősökével, csak színezetükben módosultak a megváltozott környezet és életmód kívánalmai szerint. Az életmód és a foglalkozás, amelyet századok hosszú során folytatott, előmozdította a természetes kiválogatódás érvényesülését, s lett a székely a magyarságnak testileg legépebb és legerősebb törzsévé. Ez állítás bizonyításául szolgálnak a katonai sorozások statisztikai adatai, amelyek a régi magyar állam nemzetiségeinek testi alkalmatosságára vonatkoznak. Ezekből megállapítható, hogy míg ez a szám pro mille a tótoknál 180–200, a románoknál 150–180, a ruténeknél 130–150, addig a magyarságnál 350–400 között váltakozik. A székelységnél pedig még ennél is magasabb, amennyiben Székelyföld legnagyobb részében az átlag 400–450. (...)
Hogy a székelységnek e testi kiválóságát szemben a nem magyar nemzetiségűekkel megérthessük, elég egy pillantást vetni lakóházára. A székely falvak fejlettebb műveltségi színvonala, rendezettebb társadalmi és közigazgatási élete, amely a régibb századokba is visszanyúlik, magyarázza a székely nép egészségben és erőben való kiválóságát. Ehhez járul még a gazdasági helyzete is, amely szorosan összefügg lakóföldjének talajával, amely se nem termékeny, se nem terméketlen. Nem olyan termékeny, mint a magyar Alföld vagy Románia síksága. Munka nélkül nem ád semmit, de becsületesen visszafizeti a belefektetett fáradság kamatait. Ennek következtében a székely nép nem is gazdag, de nem is szegény. Gazdasági állapota általában az arany középszer, vagyis mint maga kifejezi, az „élhető mód”.
Testalkata is ennek az „élhető mód”-nak felel meg. Általában középtermetűek, inkább izmosak, mint kövérek vagy nagy csontúak. Arcszínük a síkföldön barnább, a hegyvidékeken inkább szőke, de általában, mint a székely népdal mondja, se nem szőkék, se nem barnák, csak amolyan magyar fajták, azaz gesztenyeszínű hajúak.
Járásuk, mozdulataik inkább rugalmasak, mintsem túlságosan gyorsak, de nincsen semmi bennük a velük lakó szászok nehézkességéből vagy a román paraszt lomha lassúságából. A férfiak a síkföldön szebbek, mint a hegyvidékeken. Ez a különbség magaktartásán is azonnal szembetűnik, amennyiben önérzetesebbek, büszkébbek és beszédesebbek. A nők ellenben a hegyvidékeken szebbek, sőt, gyakran igazán bájosak is. A síkvidékeken izmosabbak, s arcukon is uralkodóbbak a keményebb, mondhatni, a férfiasabb vonások, amennyiben a síkvidéken a nők nagyobb mértékben vesznek részt a mezei munkákban, míg a hegyvidéki nőket inkább a házimunkák, a szövés és fonás foglalkoztatja. Legszebbek a torockói székely nők és az Udvarhely megyei Nyikó-völgy lakói.
A székely szellemi és erkölcsi világa egyezik külsejével. Nincs
egyéniségében semmi végletes. Nem olyan álmodozó és képzelődő, mint a
román, de nem is olyan szegényes képzelőtehetségű, mint az erősen
realista, sőt, prózai gondolkozású szász. Az életet józanul és reálisan
fogja fel, de erősen idealista hajlandóságai is vannak. Pontosan szereti
elvégezni napi teendőit, de szükségét érzi a szórakozásnak, sőt, a
szellemi élvezetnek is. Jelleme, beszéde, gondolkozása éppen olyan
nyílt, mint tekintete.Őszinte és egyenes, anélkül azonban, hogy könnyen hívő vagy vigyázatlan lenne. Nem engedi magát se rászedetni, se megcsalatni. Ha észreveszi, hogy valaki rá akarja szedni, ilyenkor veszi elé, amint mondani szokta, a másik eszét. A jobbikat-e vagy a rosszabbikat? Azt már ő tudja. Ezért szokták mondani tréfásan, hogy „a székelynek két esze van”. Igazi katonajellem, szeret nyíltan szemben támadni, de a ravasz ellenfélnek cselt is tud vetni.
A társas érintkezésben barátságos, és mindig igyekszik jó modorú lenni, különösen a magasabb társadalmi állásban levőkkel szemben, anélkül azonban, hogy alázatos vagy meghunyászkodó lenne. Az úgynevezett parasztmodort elítéli s nem tartja magához méltónak. Megvan benne a szabad ember és a született katona önérzetessége és természetes lovagiassága. Jellemző mondása: nem ismerek magamnál nagyobb urat, de kisebbet sem!
A hazafiasság előtte nem valami elvont eszme vagy homályos öntudatlan érzés, hanem konkrét dolog és igazán élő valóság. Ε jellemző lelkiállapotból kifolyóan gondolkozása közdolgokban mindig történelmi visszaemlékezésekre s ezekből keletkezett öntudatra támaszkodó. Ezért konzervatív anélkül, hogy makacs ellensége lenne az újításnak.
Ellenkezően, a magyarságnak nincsen egyetlen más törzse, amelynek az új dolgok és új eszmék befogadására akkora készsége vagy hajlandósága lenne, mint a székelynek, de az új dolgokból, az új eszmékből csak azt teszi magáévá, ami észjárásának megfelel, hajlamaival megegyezik, de ezt is egészen átalakítja saját egyéniségéhez. Egyszóval, székellyé válik minden dolog, minden eszme, amit körébe befogad, éppen úgy, mint minden ember, akit sorsa a Székelyföld lakójává tesz.
Komolyan gondolkozó, mélyen érző s ennélfogva igazán vallásos ember is a székely, Isten nevében kezdi és végzi minden dolgát. A vallásos türelmetlenséget azonban nem ismeri. Nyilvánvaló jele ennek, hogy a protestáns és a katolikus vallás között majdnem egyformán megosztott. Gyakran ugyanegy családnak egyik ága protestáns, a másik katolikus. A vegyes házasságok napirenden vannak köztük, s ez is egyik forrása és okozója a székelyt annyira jellemző vallásos türelmességnek és elfogulatlanságnak.
A székelyek emberi gyarlóságoktól és hibáktól sem mentesek. A leggyakoribb vád, amit a székelyek ellen fel szoktak hozni, hogy nehezen kormányozhatóak, makacsok, perlekedők, erőszakosak, és gyakran a legerősebb kötelékeket is minden különösebb ok nélkül hirtelen és meglepetésszerűen felbontják.
Aki azonban ismeri a székelyek történetét és főleg azokat a küzdelmeket, amelyeket századokon át a székely szabadság érdekében folytattak, megérti, hogy e hibák annak a szabad népnek hibái, amely századokon át egy arisztokratiko-demokratikus katonai köztársaságféle államban élt.
A székellyel az tud bánni, aki derekabb, kiválóbb egyéniség, mint ő, vagy ha éppen nem is az, de legalább vele egyértékű; aki őt megbecsüli, vagyis, amint ő szokta mondani, „őt is embernek nézi”. A székely a parancsnak tud engedelmeskedni, sőt, el is fogadja, ha neki parancsolnak, de csak ha őt is meghallgatják, vele is tanácskoznak, mert semmit sem szokott teljesíteni anélkül, hogy ne gondolkoznék rajta, és meg ne vizsgálná, vajon nem lehetne-e jobban és célszerűbben végrehajtani, mint ahogy ezt neki rendelték. Sokszor ki is találja a végrehajtás valamely célszerűbb módját, s azt szereti is megvalósítani, még ha annak a javára is, aki a parancsot adta. A székely csak munkatárs akar lenni, de sohasem szolga.
A székely, mint népdalában énekli, mindig szabad székely akar maradni, s büszke bércek lakója! Egyénisége eszményibb részének leghívebb kifejezője, lelkivilágának mintegy visszatükrözője népművészete és népköltészete.
(1921)
dr. Jancsó Benedek professzor
Háromszék
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése