Kihez menjünk?

Korunkban nagy ereje van a divatnak, még nagyobb az emberi gondolkodásban megindult vallástalanság felé sodró áramlásoknak. Hatással van ránk, senki alóluk egészen ki nem vonhatja magát. Érezzük magunkban is a kor sodró erejét, ilyenkor nem elég a sodródás még Isten felé sem, hanem döntenünk kell: kinek akarunk szolgálni? Életünk a folyamatos döntések sorozatában bontakozik ki. Nem az a döntés: Isten vagy nem Isten. Arról kell határozni, hogy ki vagy mi legyen fölöttünk való. Mert arra születtünk, hogy odaajándékozzuk magunkat, de nem kényszerből, hanem szabadon és szeretettel. Szolgáljuk családunkat, népünket, szülőföldünket és legyünk embertársaink javára. A szeretet gesztusok által történt megtapasztaláson alapul. Igényünk, hogy visszatekintsünk bizonyos alkalmakkor: születés-, névnapon, családi és egyházi ünnepeken és újra kifejezzük életünk értelmét. A népek életében is így van. Vissza kell tekinteni, azaz emlékezni. Az Ígéret földjének elfoglalása után Józsue szükségét érzi annak, hogy a Sinai-szövetséget megújítsa, mivel az emberek hamar elfelejtik a jótéteményeket, amelyekben Isten részesítette őket. Józsue döntés elé állítja népét: Kit szolgáljunk és hogyan? (Józs 24,1-2a. 15-17,18b). A negyven éves vándorlás alatt bizonyos mértékig összeszoktak, egymás iránt figyelmesek voltak. A mostani „országgyűlés” célja, hogy ennek az egységnek a kötelékét, az Istennel kötött szövetséget megerősítsék, amely hitbeli és vallásos jellegű. Józsue világosan tudja, hogy a népnek nagykorúvá kell érnie. Istenhez kell igazítania életét, akkor rendre beteljesednek az Úr ígéretei. Mielőtt bárki is megszólalna, ő családja nevében hitvallást tesz: „Mi, én és házam népe az Úrnak szolgálunk.” A nép megújítja szövetségét: „Mi is az Úrnak akarunk hát szolgálni, ő a mi Istenünk.”

Jézus az új választott néphez szól, őket radikális döntés elé állítja (Jn 6,60-69). Az ő személye, mint az étel és ital, minden embert életben tart. Aki örök életet akar, annak hinnie kell őbenne. Hinnie kell, hogy Isten több mint a világ, s ő többet nyújthat nekünk, mint amit a természetből megértünk. Aki hittel elfogadja, hogy Isten örök Igéje emberré lett, az személyes kapcsolatra lép vele. Engedi, hogy Isten hatalmába és szeretetébe szövődjön élete. Itt kezdődik a keresztény hit, ami személyes, szerető viszony az önmagát nekünk adó Fiúistennel. 

Jézus nekünk is felteszi a kérdést: Ti is el akartok menni? 

Akik hajlandóak magasabb dimenzióba kerülni Istennel, Jézus azokkal tovább foglalkozik, és azt Egyházzá téve, elvezeti az Atyához. 

A Krisztussal járás életszövetség Istennel (Ef 5,21-32). Itt a földön csak a házastársi szeretet képes ezt az Isten-ember személyes szeretetet valamiképpen megjeleníteni. Amit a kis családban a kegyelem által láttunk, tapasztaltunk, azt kell a nagycsaládban, az egyházban is a kegyelem segítségével megélnünk.

„Mi is az Úrnak akarunk szolgálni.” (Józs 24,16)

Darvas-Kozma József