2015. 08. 24.

Az Iszlám Állam eszköz?



Az Iszlám Állam (IS) terrorszervezet a Líbia nyugati részén fekvő Sabratából elrabolta a Bonatti-konszern négy olasz keresztény munkatársát. Az IS által korábban elrabolt nyolcvanhat eritreai keresztény sorsa továbbra is ismeretlen. ”Az úgynevezett Iszlám Állam eszköz a nagyhatalmak kezében, amelyet ők hoztak létre, ők fegyvereztek fel és támogatnak. Ahelyett, hogy küzdenének a terroristák ellen, kőolajat és erről a területről elrabolt régészeti emlékeket vásárolnak tőlük.” Így nyilatkozott Georges Abou Khazen püspök, latin szertartású aleppói apostoli helynök az olasz TV 2000 híradójának július 28-án. A püspök említést tett a Szíriával határos országokban, köztük Törökországban található kiképzőtáborokról is. Az Iszlám Állam emberei elfoglalták azokat a területeket, ahol kőolaj található. Először tíz dollárért, most pedig már hordónként 30 dollárért árulják az olajat. Az aleppói püspök feltette a kérdést: „Vajon kik vásárolják tőlük a kőolajat és a régészeti leleteket? Bizonyára nem a szomáliaiak vagy a mauritániaiak.”
Riasztó a szíriai helyzet – Mario Zenari érsek, damaszkuszi apostoli nuncius tájékoztatása szerint. Mára négymillióra emelkedett a szomszédos országokba menekültek száma. Hét és fél millióra tehető az országon belüli menekültek, áttelepítettek száma. Szinte mindenki fenyegetettségben él. A lakosság hatvan százaléka munkanélküli, az árak folyamatosan emelkednek.
Luma Khuder iraki domonkos nővér szerint 2,8 millió iraki polgárnak kellett elhagynia eredeti lakhelyét. Közülük háromszázezeren keresztények. Karakosz város lakósai túlnyomórészt keresztények. A települést muszlim falvak veszik körül. A muszlimok szabadon igénybe vehették a városi kórházakat és más lehetőségeket, ám az Iszlám Állam betörése után e muszlim települések lakói szétverték a keresztények házait és a kórházakat. A karakosi keresztények kurd területre menekültek…  A kurd területeket pedig a törökök bombázzák.
(KAP/VR)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése