Botrány

Megbotránkoztatni annyit jelent, mint elbuk­tatni valakit, oka lenni elesésének. A botrány konkréten nem más, mint az a kelepce, amelyet az ellenség útjába helyezünk, hogy az elbukjék. Valójában az erkölcsi vagy a vallásos életben többfajta módon buktathatunk el valakit:  a) botrány a Sátán vagy az emberek kísértése; b) botrány az a próbatétel is, amely elé Isten népét vagy gyermekét állítja. De mindig az Is­tenbe vetett hitről van szó.

Krisztus botrány az embereknek

Már az Ószövetség megmutatja, hogy Isten botrány oka lehet Izrael szemében: „Ő a botlás köve és botrány sziklája lesz Izrael két házának... sokan megbotlanak benne, elesnek és összezúz­zák magukat” (Iz 8,14kk). Isten tehát eljá­rásmódjával próbára teszi népének hitét. – Hasonlóan Jézus is úgy jelent meg az em­berek szemében, mint az ellentmondás jele (Lk 2,34). Azt gondolják róla, hogy ismerik származását (Jn 1,46; 6,42; 7,27); de nem tudják megérteni a Kereszt (6,52) és a Mennybemenetel (6,62) által megvalósuló meg­váltó szándékát. Míg egyesek Jézus által talpra állnak, mások elbotlanak rajta; bűnükre nincs mentség (15,22kk). Krisztus egy személyben az élet forrása és a halál oka (vö. 2Kor 2,16). – Pálnak a zsidó és a görög világban egyformán szembe kellett néznie ezzel a botránnyal. Felfedezte, hogy Krisztus, a kereszt, „oktalanság (esztelenség) azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Isten ereje” (hatalom) (lKor 1,18). Az emberi bölcsesség nem képes azt felfogni, hogy Isten a világot egy megalázott, szenvedő és keresztrefeszített Krisztus által akarja üdvözí­teni. Csak Isten Lelke adja meg az embernek, hogy felülemelkedjék a kereszt botrányán, job­ban mondva hogy felismerje benne a legfőbb bölcsességet (lKor 1,25; 2,11-16). – Ugyanez a botrány, a hitnek ugyanez a megpróbáltatása folytatódik az Egyház egész története során (Mt 13 24,10), bár Jézus ezeket előre megmondta, hogy tanítványai el ne bukjanak (Jn 16,1).

Az ember botrány az ember számára

Az ember is botrány testvére számára, amikor eltávolítani igyekszik az Isten iránti hűségtől. Aki visszaél testvére gyengeségével vagy az Istentől kapott testvére feletti hatalommal, hogy eltávolítsa őt Istentől, bűnt követ el testvére és Isten ellen. – Jézus, bár ő maga az ellentmondás jele, a Szövetség beteljesítése által mégis véget vet az ember és az Isten közötti szakadás nagy botrá­nyának. Ugyanakkor könyörtelen a botrány okozóival szemben: „Aki pedig megbotrán­koztat egyet e kicsinyek közül, akik bennem hisznek, jobb lenne annak, ha malomkövet köt­nének a nyakába és a mély tengerbe dobnák!” (Mt 18,6). Jézus azt is tudja, hogy a botrányok kikerülhetetlenek: hamis tanítók (2Pét 2,1) vagy a régi Jezabelhez hasonló csábítók (Jel 2,20), mindig működnek. Jézus erélyesen és irgalmatlanul megköveteli a lemondást mindarról, ami Isten országának akadálya lehet: „Ha pedig a jobb szemed botránkoztat meg téged, vájd ki és dobd el” (Mt 5,29k; 18,8k). Szent Pál azt akarja, hogy ne botránkoztassuk meg a gyenge és kevéssé képzett lelkiismeretűeket: „Ügyeljetek arra, hogy szabadságtokkal az aggályosokat meg ne botránkoztassátok” (lKor 8,9; Róm 14,13-15.20).