Sárosiné Bogács Judit + 2016.04.23. |
Tisztelt Gyászoló Család!
Gyászoló Testvéreim!
Az evangéliumok megőrizték, hogy
Üdvözítő Urunk könnyekre fakadt Betániában, barátja Lázár sírjánál, majd isteni
hatalmánál fogva a negyednapos halottat életbe szólította, amint azt tette Jairus
lányával és a naimi ifjúval. Igaz, őket e földi életre támasztotta fel, akik
később meghaltak. Mindezt tette azért, hogy megerősítse tanítványai hitét. Az
istenhitet erősítette akkor is, amikor nagy szeretettel közeledett a betegekhez
és őket meggyógyította. Az evangélium hirdetése mellett tanítványainak
parancsba adta a betegek gyógyítását is. Ettől kezdve az Egyház saját
feladatának tekinti a betegek és szegények gondozását, vagyis az irgalmasság
testi cselekedeteinek gyakorlását. A szociális igazságosságot nemcsak
beszédeiben sürgeti, hanem elsőrendű feladatának tekinti és ahol módja nyílik
rá megteszi.
A 313. évi milánói rendelet után,
tehát a 4. században népjóléti intézményekkel próbálta pótolni mindenütt ahol
jelen volt a hiányokat: kórházakat, öregotthonokat, vendégfogadókat,
munkásszállókat épített. Ezek akkor “karitászközpontként” népkonyhával is
rendelkeztek.
Korunk szociális és egészségügyi
hálózata tehát hosszú évszázadok során az Egyház felebaráti szeretetgyakorlatán
nyugszik, vagy éppen abból fakad. Az un. kiegyezés után, a Kárpát-medencében
1868-as év az, amikor az állam is fel kezdte vállalni a betegek és a szegények
gondozását.
Egyházunk előírja papjainak, hogy „a
betegeket, főként pedig a haldoklókat nagy szeretettel segítse, buzgón erősítse
meg őket a szentségekkel, és ajánlja lelküket Istennek…, ossza meg a hívők
gondjait, bajait, különösen pedig gyászát.”
(529. kán.)
Hivatásom velejárója a betegek
rendszeres látogatása. Éppen ezért 2000. december 1-jével két, erre felkészült
lelkipásztori asszisztenst alkalmaztunk a csíkszeredai kórházi betegek
látogatására. Sokszor átéltem, annak fontosságát, hogy szeretettel vegyük körül
betegeinket. Ha szeretet lengi körül őket, akkor ők is, mi is másképpen
fogadjuk az Úristen szólítását.
Április 14-én Béla szólt, hogy Jutka
állapota súlyos. Megígértem, hogy másnap péntek és Jutkát meglátogatom. Ismerve
a kórházi körülményeket, mielőtt elindultam volna, úgy döntöttem, hogy levelet
írok neki, azt viszem magammal, mert egy levél ilyenkor többet mond el, mint
én. Az írás ott marad nála, az kézzel fogható, azon elgondolkozik, újra és újra
elolvassa. Megnyugszik, hogy mások is ismerik élete keresztútját, értékelik és
szeretik őt.
A léleknek ez kell… Ezt tapasztaltam
édesapám és öcsém halálos ágyánál. Hálát adok a Jóistennek azért, hogy erre a
tettre sarkallt engem. A szentségek kiszolgáltatása mellett örömet, megnyugvást
tudtam szerezni Jutkának ezzel a levéllel küzdelmes napjaiban.
„Kedves Judit!
Nem vagyunk ismeretlenek, hiszen a templomban, majd a templomépítéskor,
főleg Ágnes kislányuk elsőáldozásakor, majd kiállítások, kulturális és zenei
rendezvények alkalmával sokszor találkoztunk. Most nem tudom, hogy milyen
körülmények között találkozunk a kórházi szobában, ezért egy-két gondolatomat
leírom és átadom.
Először is fogadja elismerésemet a betegek és az életkeresztjét viselők
nevében. Ön egy igazi hősasszony, akire mindig csodálattal tekintek. Csodálom
azt a kitartást, amit életútján tanúsított: tudom, hogy balesete meghatározta
élete alakulását. De élni akarása, családja iránti szeretete és szeretteinek
viszonyulása még jobban megerősítette önöket. A küzdelmes felépülése után pedig
társadalmi munkát vállalt, dolgozott miközben Ágnesnek is életet adott. Ez
nemcsak hősies cselekedet, hanem igazi krisztusi tett. Üdvözítőnk az ítéletről
szóló beszédében az irgalmasság cselekedetei között felsorolja: éheztem és ti
ennem adtatok, szomjaztam és ti ..., - mikor uram? – kérdezik a jók. Amit
egynek a legkisebbek közül tettetek velem tettétek.
Kedves Judit!
Az Ön gondoskodó szeretete és kedvessége, amit magából sugároz kifelé, ez
avatja Önt hőssé, egyházi nyelven szólva szentté. Az utóbbi év megpróbáltatása
és keresztviselése Jézus Krisztus sorstársává, keresztje osztályosává tette.
Fájdalmai közepette legyen vigasztalása Jézus Krisztus kijelentése: aki megvall
engem az emberek előtt, azt megvallom én is mennyei Atyám előtt!
Kedves Judit!
Én a fájdalmat nem tudom
megszüntetni, de egyet tudok: imádkozom, csendben, némán. Imádkozunk Önért – ez
a szeretet nyelve. Tesszük azért, mert a keresztségben mindnyájan beöltözünk
Jézus Krisztus sorsába, szenvedésébe, halálába és feltámadásában. Ezért írja
Szent Pál: sem élet, sem halál el nem választ bennünket Isten szeretetétől,
amely Jézus Krisztusban van. Húsvéti időben vagyunk, eltölt a krisztusi öröm és
a Szentlélek is segít emberek, orvosok, ápolók által. A Krisztus iránti
szeretet, majd Krisztus dicsőségében részesít minket.
Arra kérem ajánlja fel minden
szenvedését Jézusnak szeretteiért és értünk – mert ez az áldozat, minden
imádságnak a csúcsa -, hogy mindvégig hűségesen megmaradjunk Jézus
szeretetében, mind ahogy Judit hősies élete tanúsítja. Ha egyébre nem telik
erejéből, csak ennyit mondjon el: Jézusom bízom benned! És ez elég imádságból.
Beszéltem Bélával, megígértem, hogy
most a kórházban felkeresem, de elég érzékeny a szívem, és nem vagyok biztos
benne, hogy amit mondani akarok, azt el is tudom mondani. Ezért leírtam.
Csabának kívánok sikeres érettségi
vizsgát. Ágnes, ő egy ügyes, talpraesett teremtés, aki a válltáskát mindig
magával hordja, ő vele gyakran találkozom. Szépen nevelték, gratulálok.
Kedves Judit,
a Jóisten segítse és a Szűzanya, a betegek gyógyítója oltalmába ajánlom Önt és
szeretteit, s magamat is.
Igaz szeretettel, Darvas-Kozma
József
2016. április 15-én.”
Mélyen tisztelt Család! Gyászoló Testvéreim!
Szinte tehetetlenül állunk Judit
testvérünk koporsója körül, amikor búcsúzunk tőle, mint jó feleségtől és
édesanyától, gyermektől és testvértől, menytől és rokontól, jó baráttól és
munkatárstól, szomszédtól és ismerőstől. Amikor 42 évesen eltávozott, sok
minden összeomlani látszik: az álmok és remények, és elmarad az idei balatoni
biciklitúra és a Prágai séta. Ő nagy útra ment azzal, hogy átlépte a földi élet
határát.
Ezek után tud-e még valaki számunkra
vigaszt nyújtani?
Seneca, a hires római gondolkodó
mondta: „Számunkra ne az legyen a lényeg, hogy
hosszú életet éljünk, hanem hogy megfelelően tartalmas legyen az életünk. Mert
az életet nem időtartama szerint kell értékelnünk, hanem a cselekedetek
alapján.” Mi, hívő
keresztények valóban tudatában vagyunk annak, hogy Krisztus tetteink alapján
fog ítélkezni felettünk. Cselekedeteinket Krisztus oly nagyra értékeli, hogy
megítélése szerint minden cselekedet, még a legkisebb is, őrá irányul: „Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is
tettetek, velem tettétek” (Mt 25,31-46). Ez az igazság minden bizonnyal
vigasztalást jelent számotokra, kedves hozzátartozók. Mert Judit a szeretetből
fakadó cselekedetek sokaságát tudja felmutatni az isteni Bíró előtt. Ahogy
egyik ismerőse írta: „Jutka évfolyamtársam,
barátom, komaasszonyom volt... Egy harcos, aki nem adta fel utolsó lélegzetig.
Hitt benne, bizakodott, hogy legyőzhető a testi betegség, csak a lélekben kell
rend legyen. Neki rend volt a lelkében, másnál soha nem látott rend és
harmónia. Végtelen szeretet és alázat. Soha nem értettem, csak csodáltam: hogy
lehet ekkora jóság, türelem, kitartás egy emberben. Miért nem lázad néha? … 17
éve súlyos autóbalesetet szenvedett - amelyben édesapja életét vesztette -, ő
hónapokig kómában feküdt. Felépült. Lassan, lépésről lépésre, szó szerint. Újra
tanult beszélni, járni, mert dolga volt még az életben: volt egy kisfia és
mellette volt a férje, Béla. Maradandó testi károsodásával megtanult együtt
élni. Lediplomázott, még egy gyereket szült, dolgozott, gyerekeket nevelt. Két
nagyszerű gyereket. Derűvel és sok-sok lélekkel. Gyakran nehézségek közepette.
(…) Eközben is minden barátjának, keresztgyermekének,
ismerősének számon tartotta a születésnapját, gondjainkat, amelyek eltörpültek
az övéi mellett...”
Érzelmileg nehéz elviselni, hogy egy
ilyen bensőséges kapcsolat máról holnapra megszakad az elköltözött és
közöttünk. Vigasztaló az, hogy a szeretet meg nem szűnik. Mi élők és a holtak
Jézus Krisztushoz tartozunk. A földi létből átmegyünk az örök létbe és kapcsolatban
maradunk. Erről tettetek tanúságot a gyászjelentőben megjelent Szent Ágoston
idézettel:
„A halál nem jelent semmit.
Csupán átmenet a másik oldalra.
Az maradtam, aki vagyok
És te is önmagad vagy.
Akik egymásnak voltunk,
Azok vagyunk mindörökre.
Nem vagyok messze, ne gondold.
Az út másik oldalán vagyok, lásd, jól van minden.
Meg fogod találni lelkemet és benne
Egész letisztult szép gyöngéd szeretetemet.”
Hálánkat azzal fejezzük ki, hogy
imádkozunk érte, hogy Istenünk jutalmazza meg nagy-nagy szeretetéért és
mélységes hitéért. Emlékét azzal őrizzük meg a legjobban, ha erényes életét
követjük, növekedünk a krisztusi szeretetben és elmélyítjük hitünket. Csak így
adhatjuk tovább ezt a nagyszerű örökséget.
Kedves Ágnes! Három vagy négy év
múlva, amikor bérmálkozol, édesanyád iránti szeretetedet fejezd ki azzal, hogy
az ő nevét választod.
A gyászjelentő záró idézetével
köszönünk el tőled, miközben az Úrnak ajánlunk téged, kedves Judit: „Köszönjük
neked Uram, hogy ő a miénk volt, és az is marad, mert aki szerettei szívében
él, az nem hal meg, csak távol van.” (Szent Ágoston, Vallomások). Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése