2016. 04. 13.

Tófalvi Éva bízunk benned!

Forrás: nemzeti.net
Az alábbi Közlemény megdöbbentett, de elolvasva Tófalvi Éva nyilatkozatát, mégis megnyugodtam, mert mindig becsületesnek ismertem/ismertük meg. 
**

Az egyik legismertebb székelyföldi sportoló, Tófalvi Éva, fennakadt egy doppingvizsgálaton meldonium használata miatt. A Csíkszeredai Sportklub 37 éves sportolója a március 8-án Oslóban, versenyen kívül levett mintája bizonyult pozitívnak. Tófalvit az IBU (Nemzetközi Biatlon Szövetség) doppingbizottságának döntéséig ideiglenesen eltiltották a versenyzéstől. A sportolót hamarosan a WADA elé idézik, de csak azt követően, hogy egy szakértői vizsgálat tisztázza: mennyi idő alatt ürül ki a meldonium a szervezetből.

– Március 8-án, doppingvizsgálaton Meldoniumot találtak a mintámban, és így pozitív lett a tesztem. 2015 szeptemberében egészségügyi gondjaim voltak, az Epstein Barr vírust mutatták ki a szervezetemben, amely sportolók esetében köztudottan súlyos következményeket is vonhat maga után. Szívzörej gyanúja merült fel, mivel nagyon rosszul éreztem magam, szakorvoshoz, kardiológushoz fordultam. Vérszegénységet diagnosztizáltak nálam, illetve 1-2-es fokozatú mitralis prolapsust. Azonnal abbahagytam az edzést, 45 napig teljesen szüneteltettem. Októberben kezdtem újra az edzéseket, és ekkortól kezdtem el a Mildronat-kezelésemet is. Kihangsúlyozom, hogy ezt a gyógyszert kizárólag azelőtt szedtem, mielőtt a WADA tiltólistájára került volna. Január 1. után, miután ez a gyógyszer is felkerült a listára, egyáltalán nem szedtem! 19 éves pályafutásom alatt, amely során végig a nemzetközi szövetség, az IBU által szervezett versenyeken vettem részt, soha nem használtam tiltott szereket, mindig kizárólag saját erőmből versenyeztem, becsülettel. Pályafutásom alatt több mint 100 alkalommal vettem részt doppingteszten, de egyszer sem mutattak ki semmilyen tiltott szert. Nem érzem magam bűnösnek, mert tudtom, hogy mikor szedtem utoljára ezt a gyógyszert, csak tavaly, és mindez a vizeletmintámban talált mennyiségben is látható kell legyen. Az eltiltásom hatálya mai napig tisztázatlan. Nagyon csalódott vagyok, mert éppen akkor érkezett ez a rossz hír, amikor úgy döntöttem, hogy befejezem sportkarrieremet! – nyilatkozta Tófalvi Éva.

A Csíkszeredai Sportklub elnöke, Hodos László, csalódottságának adott hangot.

– A Csíkszeredai Sportklub elhatárolódik és elítél mindenféle doppingvétséget. Tófalvi Éva szép és eredményes sportkarrierje során egy alkalommal sem akadt fenn semmilyen vizsgálaton, minden alkalommal tiszta körülmények között érte el eredményeit. Ennek fényében hiszünk Éva jóhiszeműségében. Itt szeretném megjegyezni, hogy a Csíkszeredai Sportklub évente, önköltségen – az országban talán egyedüli klubként –, legalább 2-3 alkalommal végeztet sportolóin doppingtesztet és eddig soha nem volt ilyen jellegű problémánk – nyilatkozta Hodos László a Csíkszeredai Sportklub elnöke, aki egyben megjegyezte, hogy Tófalvi Éva március 31-el már nem a klub sportolója, miután beadta felmondását és felhagyott az aktív sportolással.

Közlemény

erdély.ma

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése