Jézus a jó pásztor. Húsvét 4. vasárnapján az evangélium a jó Pásztorról szól. E vasárnap
kifejezetten a papi és szerzetespapi hívatásokért imádkozunk, hogy akik
meghallották vagy hallják Jézus hívását, kövessék is, s ezzel növekedjen számuk
és hitelességük. A híres francia szónok Lacordaire mondta: „Feltétlenül szükséges, hogy az embernek
legyen eszményképe, melynek megvalósításáért szenvedélyesen küzd. S milyen nagy
dologra képes az ember, ha Krisztus az eszményképe!”
Jézus mondja: “Juhaim hallgatnak szavamra.
Ismerem őket, és ők követnek engem.” A Szentírásban a magát kinyilatkoztató
Isten használja a szeretet, a felelősségvállalás és elköteleződés kifejezésére:
“Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten, övé vagyunk, ő alkotott minket. Az ő népe
vagyunk, legelőjének nyája.” (99. Zsolt) A “nyáj” szó jelentése, hogy a juhok
olyan csoportjáról van szó, melynek felelős gondozója, pásztora van. A
“pásztor” szó is viszonyt fejez ki. E viszonyszavak jól szemléltetik Isten és
választottainak kölcsönös összetartozását.
Isten egyetemes szeretetének a
bizonysága, hogy hívó szava minden élethelyzetben elhangzik, amire a
megszólított személyes módon, természetének megfelelően válaszol. Amikor Isten
felhívására, a közösség szolgálatára válaszolunk, ezt egyszerűen hivatásnak nevezzük.
Isten megragad benső hangok, szívbéli vonzalmak, horderejű álmok, külső jelek
által, és életünket saját transzcendens természetéhez módosítja. A hívatás
elfogadása engedelmes csatlakozás
Istenhez, aki jó pásztorként vezeti népét, gondoskodik róla. (Ez 34) Jézus
önmagát nevezi jó pásztornak, aki egy az Atyával, aki egy velünk is. Ő
valóságos Isten és valóságos ember – ezért tud megváltani –, aki életét adja
övéiért. (Jn 10,27-30) Akik őt választják, azoknak itt a földön a megváltás
kegyelmét adja, a másvilágon az örök boldogságot.
A hivatások világnapján
Krisztus hívása, a meghívottnak és a kiválasztottnak a nép iránti szeretete kerül
előtérbe.
A pásztori mivolt koordinátáit a Jézus iránti belső kötelék, az adott közösség felelősségteljes elvállalása adja meg.
A pásztori mivolt koordinátáit a Jézus iránti belső kötelék, az adott közösség felelősségteljes elvállalása adja meg.
A keresztségben mindnyájan beöltöztünk Jézus Krisztus sorsába,
szenvedésébe, halálába és megdicsőülésébe, de eltölt az öröm és a Szentlélek, mert tudjuk, hogy
a halál és az alvilág van alávetve Krisztus szeretetének, és nem Krisztus
szeretete van alávetve a halálnak és az alvilágnak. Így Krisztus dicsőségének
is részesei leszünk. Ezért az evangélium terjedésének semmi sem állja útját (ApCsel
13, 14. 43-52). Ezt világítja meg a Jelenések könyvének képei: Az Isten
bárányáé, a feltámadt Jézusé az örök dicsőség és akik őt követik. (Jel 7,9.
14b-17)
Aki bekapcsolódott az Úr halálon és bűnön aratott győzelmébe, az tudja,
hogy van odaát, ahol nincs halál, sem gyász, sem éhség, sem szomjúság, mert a
Bárány legelteti és az élő vizek forrásához tereli. Ez az örök élet, amit a jó
Pásztor megígért juhainak.
„Akik hallgatják és tettekre váltják
az Isten szavát" (Lk 8, 21)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése