Kedves Felnőttek! Kedves Hívek! Ha van olyan felnőtt, aki még nem
bérmálkozott és szeretne bérmálkozni, azoknak ajánlom az alábbi három témát a
felkészülésre. Tisztelettel kérem, hogy szándékukat jelentsék be a plébánián.
I. Miért bérmálkozunk?
Cél:
A bérmálkozókat helyes szándékra vezetni.
Minden ember, amikor valamire elhatározza magát, felteszi magának a
kérdést: „Miért teszem ezt?” „Miért van nekem erre szükségem?”. És ezután
számot vet: „Mit kell tennem, hogy ezt a célt elérjem?”. Pl. pályát választ
magának: „Miért akarok én orvos, vagy géplakatos lenni?”, „Mit kell tanulnom,
milyen tulajdonságokat kell magamban kialakítanom, hogy jó orvos, vagy jó
géplakatos lehessek?”
A bérmálás szentségét akarjátok felvenni. Azért vagytok itt, hogy erre
előkészüljetek.
Az első kérdés tehát, amit fel kell vetnünk, s amit elsősorban mindenki fel
kell, hogy tegyen magának: „Miért akarok
bérmálkozni?” „Miért van szükségem a bérmálásra?”
Azért, mert komolyan veszem a vallásos életet, felnőtt keresztény akarok lenni.Aki imádkozik, templomba jár, szentségekhez járul, tudja, hogy a bérmálás is egy szentség, szent dolog, amelynek a felvételére elő kell készülni. Meg kell gyónni, tiszta lélekkel kell felvenni.
Meg kell tanulni, mi is ez a szentség, de mindenekelőtt azt, hogy miért vesszük fel.
-Minden szentségnek, így a bérmálás szentségének is, ha igazi öntudattal
vesszük fel, valami változást kell
bennünk előidéznie, valami újat, többet kell nekünk adnia. Ezért vesszük fel a
szentségeket, ezért van szükség rájuk.
Az említett változás, pedig bizonyos
kötelezettségeket szül, amelyeknek eleget kell tennünk. Pl. mindenki látott
már keresztelést. A keresztség
szentségében létrejött változás az, hogy a megkeresztelt gyermek megszabadulva
az eredeti bűntől (Ádám bűnétől) Isten
gyermekévé és az Anyaszentegyház tagjává válik. A megkeresztelt egyén
kötelessége- Istengyermekségéből kifolyólag- pedig az, hogy hite szerint éljen,
ami annyit jelent, hogy mindenben Krisztus tanítása és példája szerint kell
élnie.
De tekintettel arra, hogy amikor
megkereszteltek bennünket még öntudatlanok voltunk és a keresztséggel járó
kötelezettségeinkről semmit sem tudtunk ezért szüleink vállalták ezeket
helyettünk. Éppen ezért a pap, amikor a templomban fogadja a gyermekkel érkező
szülőket és keresztszülőket, a következőket mondja: „Nektek, akik gyermekeitek számára a keresztséget kéritek,
kötelességetek lesz úgy nevelni őket, hogy hitük szerint éljenek.
Vállaljátok-e ezt a kötelességet?”. És ők vállalják. Megkeresztelésünk óta
szüleink igyekeztek úgy-, ahogy eleget tenni annak, amit megígértek.
Hitoktatásra küldtek, ahol megtanultuk a keresztény ember kötelességeit. Az
előáldozás előtt megfogadtuk, hogy mint igazi keresztények ellene mondunk a bűnnek
és a gonoszlélek csábításainak megígérvén, hogy mindig hű gyermekei leszünk a
katolikus Anyaszentegyháznak. De akkor, még gyerekfejjel keveset értettünk
mindebből: azt tettük, ugyanis amit szüleink és nevelőink mondottak nekünk.
Most, mint serdülők vagy éppen felnőttek, már önállóan
gondolkodunk, és így mi magunk határozzuk meg, hogy hogyan akarunk élni, és
hogy hogyan akarjuk rendezni a vallásos életünket.
Itt az ideje, hogy
öntudatosan szembenézzünk a keresztény élettel, ami egyáltalán nem
könnyű. A keresztény élet rengeteg önfegyelmet kíván, hogy ne mindenben a
magunk hasznát, kényelmét keressük, hanem az Úr Jézus példája szerint
törekedjünk másoknak is segíteni és így hitünk szerint élve eleget tegyünk a
megkeresztelt egyén kötelezettségeinek. Mivelhogy az Úr Jézus példája szerint
élni valamint Őt követni egyáltalán nem
könnyű, (Aki engem követni akar, tagadja
meg önmagát, vegye fel keresztjét és
úgy kövessen engem- Lk. 9,23) ezért Krisztus maga elrendelte a bérmálás szentségét, hogy általa megerősítsen bennünket az öntudatos
keresztény életben. Ezért a latinban confirmationak
nevezik, ami megerősítést jelent. Ez
a megerősítés pedig a SZENTLÉLEK közreműködésével történik.
A változás, tehát amelyet a
bérmálás szentsége idéz elő bennünk, az nem más, mint a lelki megerősödés a Szentlélek kegyelme által.
A bérmálás ugyanakkor az Egyház közösségéhez való tartozásban is megerősít, hogy segíteni tudjuk testvéreinket a hitben és a vallásos életben. Aki a bérmálás szentségében részesedett az már nagykorúvá vált a keresztény életben, Ezért szokás nevezni még a keresztény nagykorúság szentségének is.
A megbérmált ember kötelessége pedig - keresztény nagykorúságából kifolyólag - közreműködni a kapott Isteni kegyelemmel, azáltal, hogy öntudatos keresztény akar lenni az élet minden területén. (Isten megerősítette őt, abban, hogy hite szerint éljen, de neki is akarnia kell ezt.)
A bérmálás ugyanakkor az Egyház közösségéhez való tartozásban is megerősít, hogy segíteni tudjuk testvéreinket a hitben és a vallásos életben. Aki a bérmálás szentségében részesedett az már nagykorúvá vált a keresztény életben, Ezért szokás nevezni még a keresztény nagykorúság szentségének is.
A megbérmált ember kötelessége pedig - keresztény nagykorúságából kifolyólag - közreműködni a kapott Isteni kegyelemmel, azáltal, hogy öntudatos keresztény akar lenni az élet minden területén. (Isten megerősítette őt, abban, hogy hite szerint éljen, de neki is akarnia kell ezt.)
A keresztény
nagykorúsításra, a bérmálásra készülnünk kell.
1) Elsősorban felújítjuk és szűkség szerint kiegészítjük azt, amit a
keresztény életről tudnunk kell. Itt nemcsak újabb ismeretek szerzéséről van
szó, hanem arról is, hogy hogyan használjuk fel azokat mindennapi életünkben.
2) Közben igeliturgiával, imádsággal próbáljuk közelebb hozni magunkhoz
Isten világát, különösen magát a Szentlelket, hogy Isten egy olyan valaki
legyen számunkra, akivel minden nap találkozunk. (Benne élünk, mozgunk és
vagyunk. ApCsel 17,28).
Azért
bérmálkozunk, hogy a Szentlélek erejével eltelve öntudatos keresztényekké
váljunk és így eleget tegyünk a keresztség szentségéből fakadó
kötelességeinknek, amelyeknek eddig a szüleink próbáltak eleget tenni azáltal,
hogy igyekeztek úgy nevelni bennünket, hogy hitünk szerint éljünk.
Érteni akarja az
evangéliumot, a kinyilatkoztatást;
Öntudatossá akar
válni;
Tanúságot akar
tenni Krisztusról, és
Áldássá akar
lenni. A közösség javát akarja szolgálni.
Azért bérmálkozunk:
- hogy a
Szentlélek segítségével mélyebben tudjuk érteni a kinyilatkoztatott igéket,
- hogy öntudatos keresztényekké
váljunk, vagyis az elképzelhetetlenül teljes életet, a kegyelemben
gyökerező szentháromságos, közösségi
életet tudjuk élni,
- hogy felnőtt és tanúságtevő keresztényekké váljunk,
- hogy hitünk szerinti élettel, áldássá legyen bennünk mindaz a jó, amit keresztségünk óta szüleink és
keresztszülők, valamint az egyházközösség értünk tettek. (Katolikus Egyház
Katekizmusa, a továbbiakban KEK 1303).
II. Keresztség
és bérmálás
Cél: Megmutatni a
keresztséget, mint egész keresztény életünk alapját és a két szentség
összefüggését.
A két szentség közti kapcsolatot valamikor az is mutatta, hogy a
keresztséget és a bérmálást egyszerre szolgáltatták ki. A keresztelés után a
püspök rátette kezét a megkereszteltre, megkente fejét krizmával, megjelölte
homlokát a kereszt jelével, békecsókot adott neki. Az új liturgikus
rendelkezések szerint ma is, ha felnőttek keresztelkednek, keresztelkedés után
mindjárt meg is bérmálják. Ma is bérmáláskor a bérmálkozók megújítják keresztségi
fogadásaikat, és az Egyház óhajtja, hogy lehetőleg a keresztszülők legyenek a
bérmaszülők is.
I. Azt mondottuk, hogy a bérmálás megerősíti és tökéletesíti bennünk
mindazt, amit a keresztség megkezdett. De mi történt velünk a keresztségben, mit művelt bennünk ez
a szentség?
Mindannyian tudjuk, hogy azért kereszteltek meg bennünket, hogy
megszabaduljunk az eredeti bűntől, amelybe születtünk, s bejuthassunk a
mennyországba. Tudjuk még, hogy a keresztség által keresztények valamint a
Katolikus Anyaszentegyház tagjai lettünk. Némelyik talán arról is hallott, hogy
a keresztség keresztény életre kötelez.
Röviden azt mondhatjuk, hogy a keresztség egyrészt új viszonyt teremt köztünk és az Isten, Krisztus, az emberek, az Egyház
valamint a Szentlélek között. Másrészt pedig bizonyos kötelezettségeket, feladatokat ró ránk.
1) Új viszony Istennel, Krisztussal, embertársainkkal, az
Egyházzal valamint a Szentlélekkel
a) Új viszony
Istennel
Mindannyian Isten teremtményei vagyunk, ő hívott minket létre, életre. A
keresztség által gyermekei lettünk.
Úgy néz reánk, és úgy szeret minket, mint gyermekeit, akkor is, amikor nem
érdemeljük meg. A szülő általában hálátlan, rossz gyermekét is szereti, aki nem
törődik vele, sőt szégyent hoz rá. Néha azonban belefárad és kitagadja, sőt
megátkozza szívtelen gyermekét. (Egy öregasszony a vonatban, akit öregségében
egyik gyermeke sem akar befogadni…) Isten nem tud nem szeretni minket. Azt
mondhatja a profétával: „Megfeledkezhet-e
csecsemőjéről az anya? És megtagadhatja-e szeretetét méhe szülöttjétől? S még
ha az megfeledkezhetnék is, én akkor sem feledkezem meg rólad. Nézd a
tenyeremre rajzoltalak.” (Iz. 49,15) Úgy irányítja gondviselésével
életünket, hogy elérjük a vele való örök egyesülést, amelye most nem értünk és
ezért nem is becsülünk eléggé. Gondviselését szépen fejezi ki a 138. Zsoltár,
amelyet minden évben hallunk a feltámadási szertartásban. Minden bajunkban és
gondunkban mellettünk van, csak azt várja, hogy hozzáforduljunk.
A megkeresztelt ember lelkében a megszentelő kegyelem által különleges
módon jelen van az Isten, vagyis a teljes Szentháromság.
b) Új viszony
Krisztussal
A keresztség által részesülünk Jézus Krisztus megváltásában. Szent Pál ezt
így fejezi ki: Krisztus halálában keresztelkedtünk meg, hogy vele együtt
feltámadjunk. Az ősszülők bűne miatt az egész emberiség elveszítette az
istengyermekséget, vele a megszentelő kegyelmet és a mennyországot. Krisztus az
Ő önfeláldozásával kiengesztelte Istent és mindezt visszaszerezte nekünk.
A keresztség megtisztít minden keresztség előtti bűntől és a bűnnel járó
büntetésektől, megadja a megszentelő kegyelmet és erőt ad, hogy eredményesen
harcoljunk a bennünk maradt bűnös hajlamokkal és a gonoszlélek kísértéseivel.
Ezt jelképezi a keresztvízzel történő leöntés, a keresztelés előtti exorcizmus
valamint a katekumenek olajjal történő megkenése.
A Szentírás és az Egyház ezt úgy fejezi ki, hogy új életet ad, krisztusi életet ajándékoz nekünk: „Mindannyian, akik megkeresztelkedtetek
Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra” (Gal. 3, 27). Az ösztönös
ember életének középpontjában saját maga áll, a maga érdeke, kényelme, erényei.
A krisztusi ember mindenben Krisztus példáját nézi: mit tenne Ő most a
helyemben és mint Krisztus mindenben azt keresve, mi az Isten akarata. A keresztségben Krisztus barátaivá sőt
testvéreivé fogad minket és egészen nekünk ajándékozza magát: az érdemeit,
Istenfiúi életét. (Neki köszönhetjük, hogy Isten gyermekei lehettünk.) Ismét
Szent Pál szavaival élve „a világ, az élet, a halál, a jelenvalók, az
eljövendők, minden a tietek. Ti azonban Krisztusié vagytok.” (1 Kor. 3,22) Vagyis
a keresztség által egészen Krisztushoz tartozunk.
c) Új viszony az
emberekkel
Az önző ember a másik emberben vetélytársat lát, akivel harcolnia kell az
érvényesülésért, a jobb pozícióért,
az anyagi előnyökért. A keresztény ember azonban a másik emberben a saját
testvérét látja, akit segítenie kell a földi boldogulásban és Istenhez
jutásban, akit Krisztus példája és meghagyása szerint úgy kell szeretnie, min
saját magát.
d) Új viszony az
Egyházzal
A keresztség az Egyházba sorol be. A Szentírás szerint az Egyház Krisztus
titokzatos teste és ezáltal az Egyház folytatja Krisztus üdvözítő munkáját:
Istenhez vezetni az embereket. Az Egyház őrzi és hirdeti Krisztus tanítását, az
Evangéliumot. Szentségeivel megszenteli az embereket és törvényeivel,
intéseivel Istenhez vezet minket.
Jogunk van anyai gondoskodásához, tanításához, szentségeihez. Jogunk van
ahhoz, hogy résztvegyünk a szentmisében,
a szentségekhez járuljunk és megkapjuk az Egyház áldásait.
e) Új viszony a
Szentlélekkel
A keresztség a Szentlélekkel is összekapcsol, templomai leszünk.
2) A keresztséggel járó kötelezettségek
a) Istengyermekeihez
méltó élet
A kereszténység, mint kiválasztottság az Egyházatyák tanítása szerint
méltóság. Nagy Szent Leó figyelmeztet: „Ismerd
fel méltóságodat, oh keresztény ember és miután az isteni természet részese
lettél, méltatlan életmóddal ne térj vissza a régi alacsonyságba.” Ha egy
értelmetlen gyermek a sárban fetreng, vagy egy közember megrészegedik és
botrányt csinál, senki sem botránkozik meg, de ha ezt egy közismert vezető
ember vagy egy tanult, képzett ember teszi, mindenki megbotránkozik.
A keresztény ember bűne mindig súlyosabb. Őt Isten magához emelte s ő
hűséget fogadott Krisztusnak. Amikor vétkezik hálátlan szószegő, megveti Isten
barátságát.
b) Prófétai, papi
és királyi küldetésnek eleget tenni
A keresztség Krisztus küldetésében részesít. Az Egyház tanítása szerint
Krisztusnak hármas küldetése volt: prófétai, papi és királyi.
Mint próféta Isten üzenetét
hirdette az embereknek: „Tartsatok
bűnbánatot és higgyetek az Evangéliumban” (Mt. 1,15) .
Mint pap bemutatta Atyjának a
legkedvesebb áldozatot: önmagát áldozta fel a keresztfán és imádságával is
közbenjár értünk Istennél.
Mint király nemcsak a
világmindenség Ura volt, hanem a világot elsősorban az embereket, tanításával
és engedelmességének példájával visszavezette Istenhez.
Minden keresztény próféta. Ezért
a kereszténynek öntudatos hitével és keresztény életével tanúságot kell tennie
az emberek előtt Istenről.
Mindnyájan papok vagyunk olyan
értelemben, hogy Istennek kell szentelnünk mindennapi életünket: munkánkat,
családi életünket, gondjainkat, szenvedéseinket és embertársaink őszinte
szolgálatát.
Mindnyájan királyok vagyunk,
amennyiben Isten nekünk adta ezt a földi világot, amely a bűn által elszakadt
Tőle és amit nekünk kell visszavezetni Hozzá.
c) Teljesíteni az Egyházzal szembeni
kötelezettségeket
Az Egyházhoz hűségesen kell ragaszkodnunk ugyanakkor igyekeznünk kell, hogy
ne hozzunk Rá szégyent méltatlan életünkkel.
Szükséges, hogy részt vegyünk az Egyház feladatában: Istenhez vezetni az
embereket. Ezt is öntudatos keresztény életünkkel tesszük, bátor
hitvallásunkkal, embertársainkért végzett imádságainkkal, az emberszeretet
gyakorlásával, szenvedéseinknek és áldozatos lemondásainknak másokért való
felajánlásával.
II. De hogyan
erősíti meg bennünk a bérmálás mindazt, amit, a keresztség elkezdett? A bérmálkozás kegyelmi erőt és a Szentlélek
segítségét adja, hogy felismerjük, vállaljuk, és véghez is vigyük keresztény
mivoltunkból származó feladatainkat.
1) A bérmálás megerősíti
bennünk az Istenhez tartozást. Mélyebb, közvetlenebb ismeretet ad Istenről, főképpen
Istennek irántunk való szeretetéről. Mert csak a Szentlélek ismeri Isten
mélységeit (Thomas Merton elbeszélése a „Hétlépcsős hegyben”, hogyan értette
meg a Szentháromságot a cubai mise alatt).
2) A bérmálás felébreszti bennünk a keresztény öntudatot.
A világias humanista gondolkodású Aeneas Sylvius Piccolomini – II. Pius, amikor
pápává választják, rádöbben, hogy mit jelent a pápaság és egészen megváltozik,
és teljesen a török elleni küzdelemnek valamint az Egyház reformjának szenteli
magát.
Nem elég hogy eleget teszünk a vallási formaságoknak, hogy valahogy
megmeneküljünk a kárhozattól, hanem ugyanakkor a tökéletes keresztény életre is
törekednünk kell. A LG 39. pontja szerint: „Az
Egyházban mindenki meghívást kap az életszentségre, az apostol szava szerint.
Az az Isten akarata, hogy szentek legyetek (1 Tessz 4, 3) ... Akik dolgoznak
magával a munkával nemesítik személyiségüket... A munkával Krisztust kövessék,
hiszen ő is dolgozott mind kézműves... Legyenek tehát tevékenyek ők is a
szeretetben, örvendezve a reménységben és hordozva egymás terhét, éppen
mindennapi munkájukkal emelkedjenek egyre magasabbra és apostoli
életszentségre”.
3) A bérmálás a karizmák, a Szentlélek adományainak a
szentsége. Az Egyházban való meghívása mellett, a Szentlélek mindenkinek ad
valami külön tehetséget, ösztönzést, amivel az Egyházat, a közösséget
szolgálja. Szent Pál beszél erről az 1 Kor 12-ben: A lelki adományok
különfélék. A megbízatások is különfélék. a Lélek ajándékai ki-ki azért kapja,
hogy használjon vele. Egyik ugyanis a Lélektől a bölcsesség adományát kapja, a
másik a tudomány adományát kapja ugyanattól a Szentlélektől, a harmadik pedig a
hitet kapja ugyanabban a Lélekben.
A rendkívüli adományokon kívül, amelyekről az apostol beszél vannak
egyszerűbb kegyelmek is, amelyek hasznosak a közösségben. Összetartani a
közösséget, megérteni, bátorítani másokat, nem hátrálni a nehézségekben, talpra
esetten megfelelni a hit vagy a keresztény életelvek ellen felhozott
nehézségekre, stb. Mindezeket azért kapjuk, hogy keresztény testvéreinknek
hasznára legyünk velük. S az ítéletkor Isten, ahogy a talentumokról szóló példabeszéd
tanítja, számon kéri tőlünk, hogy hogyan használtuk fel őket.
4) A bérmálás
szentsége öntudatosítja bennünk, hogy Isten jelen van
lelkünkben. Ha keressük őt, nem kell messze mennünk, csak magunkba kell
szállnunk. A bérmálás képessé tesz, hogy felismerjük a Szentlélek munkáját
saját lelkünkben és a világban és így követhessük az ő indításait.
Végül hangsúlyoznunk kell, hogy a bérmálás nem automatikusan műveli
mindezeket bennünk. Kérnünk kell a kegyelmet, fel kell készülnünk rá, hogy
tudjuk elfogadni és felhasználni. Krisztus csak azokon segített, akik hittek a
hatalmában és segítségét kérték: „Mit tegyek veletek?” kérdi a vakoktól (Mt 20,
32). „Hiszitek-e, hogy tudok valamit tenni veletek?” kérdi egy másik alkalommal
(Mt 9, 28).
Az apostolok Krisztus meghagyása szerint tíz napon átimádkozva várták a
Szentlelket. Mi is csak úgy remélhetjük, hogy eljön közénk, és igazi
keresztényekké alakít minket, ha állhatatosan kérjük és ha mi is, igazán
akarunk teljes értékű keresztények lenni.
**
III. A bérmálás
szentsége
Cél: Megérteni a
bérmálás szentségét, keresztény életünkben való helyét és jelentőségét.
Lássuk ezek után, hogy mi is a bérmálás szentsége, amelyet fel akarunk
venni. A katekizmus szerint minden szentség valamilyen külső cselekmény, valamilyen jel, amelyet Jézus Krisztus rendelt, s
amely által megszentelő kegyelmet ad nekünk, vagy ha ez már megvan, akkor
növeli bennünk. Az ember nemcsak lélek, hanem test is, ebben a földi
érzékelhető világban él. Ezért szüksége van arra, hogy érzéseit, gondolatait,
lelki élményeit érzékelhető módon is kifejezhesse. Krisztus a mindennapi emberi
életet vette magára, és ezért a szentségi jeleket is a mindennapi életből
választotta: víz, kenyér, bor, olaj, stb.
1)
A szentség
külső cselekmény. A keresztségben vízzel mossák le a keresztelendő fejét, a szentkenetben
olajjal kenik meg a beteg homlokát és kezeit, a felszentelésnél a püspök a
felszentelendő fejére teszi a kezét, és közben mondják, hogy ez miért történik:
megkeresztelek téged az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében stb. Ez a külső
cselekmény jelzi, mutatja, hogy közben mi megy végbe a lelkünkben. Isten
tisztára mossa azt a bűntől, kegyelmével megerősíti a betegeket, hogy lelki
haszonnal viseljék betegségüket, hatalmat ad a papoknak a papi szolgálat
végzésére. Ezért mondjuk, hogy a szentség jel, jelzi s ugyanakkor meg is adja a
belső kegyelmet. A szentség tehát a belső kegyelem külső valós jele.
Kegyelmet csak
Isten adhat, ezért szentséget csak ő rendelhet. A hét szentséget, amit az
Egyház használ, mind ő rendelte.
Miért van szükség a szentségekre és miért van éppen hét
szentség?
Mert Krisztus
ennyit rendelt – felelhetjük rá. De a krisztusi rendelésnek van valamilyen oka,
vagy alapja. A szentségek azért vannak, hogy megszenteljék életünk fontosabb
fordulatait. A keresztség a születés, az életbe való belépés, a szentkenet a
minket próbára tevő súlyos betegséget, az egyházi rend és a házasság az élethivatást,
amelyet választottunk, a bűnbocsánat hogy helyreállítsa bennünk azt, amit a
bűnnel elrontottunk, az oltáriszentség hogy naponta vagy legalább időközönként
kegyelmi erőt adjon ahhoz, hogy magunkat és egész életünket Istennek
szenteljük.
Szentséget
felvenni azt jelenti, hogy az életünk egyik fontos fordulópontjában magát a
kegyelemben átadó Istennel találkozunk, és Isten szeretetének üdvözítő erejét
tapasztaljuk magunkban.
2)
A bérmálás is egy
fontos életfordulót szentel meg. Kiléptünk a gyermekkorból és elkezdtünk
önállóan gondolkozni és cselekedni. Készülünk, hogy belépjünk az életbe, vagy
már benne is vagyunk. Most dől el, most kell eldöntenünk, hogy mit tartunk meg
a gyerekkori vallásos életből. Istennel vagy Isten nélkül akarjuk-e leélni az
életünket? A döntés nem könnyű. A mai élet nem segíti vallásosságunkat. Bennünk
is dolgozik az emberi önzés, a szenvedélyek. A bérmálás segít, hogy helyesen
döntsünk. Vállaljuk a hittel és a vallásos élettel járó kockázatot. Csak ne odázzuk
el a döntést: „Hogy majd.” Bérmálási ígéreteink ne legyenek üres szavak,
amelyeket elmondunk, mint a színész a maga szerepét, hanem adjuk bele egész
magunkat.
A megváltó
Jézus Krisztus embersége szerint, akkor kapta a Szentlelket, amikor megkeresztelésével
megkezdte messiási működését. Ahogy az evangélium leírja: „Amint feljött a
vízből látta, hogy megnyílik az ég, és a Lélek galamb alakjában leszállt rá”
(Mk 1, 10). Amikor először beszél hazájában, a názáreti zsinagógában ezekkel a
szavakkal kezdi: „Az Úr Lelke van rajtam, mert felkent engem, elküldött hogy
örömhírt vigyek a szegényeknek, stb...” (Lk 4, 18). Az apostolok akkor kapják a
Szentlelket, amikor meg kell kezdeniük az evangélium hirdetését, ahogyan
Krisztus meghagyta nekik: mikor a Lélek leszáll rátok, erőben részesülők,
úgyhogy tanúságot tesztek rólam Jeruzsálemben, meg egész Júdeában és
Szamariában, sőt egészen a föld végső határáig. (Ap Csel 1, 8). A mi feladatunk
öntudatos hitünkkel és keresztény életünkkel tanúságot tenni a világ előtt Krisztusról,
és ehhez a nehéz feladathoz kapjuk a bérmálásban a Lélek kegyelmét.
A bérmálás tehát szentség. Meg van a
külső jel, a cselekmény. A püspök a bérmálkozó fejére teszi a kezét, és közben
Krizával megkeni homlokát ezekkel a szavakkal: Vedd a Szentlélek ajándékának a
jelét. A megkenés jelzi, hogy közben a Szentlélek az ő kegyelmének olajával
felkeni, megerősíti lelkünket.
3) Mikor rendelte Krisztus ezt a szentséget?
Más keresztény testvéreink, akinél ez a szentség nincsen meg azt mondják, hogy
nem szentség, csak egy egyházi szertartás. Krisztus főként az utolsó vacsorán
mondott búcsúbeszédében ismételten megígéri apostolainak a Szentlelket: „Még sok mondanivalóm volna, nem vagytok
azonban elég erősek hozzá. De amikor
eljön Ő, az Igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra.” (Jn 16,
12). Az első pünkösdkor Jézus teljesíti ígéretét: a Szentléleknek az apostolok
lelkében való áradása külső jelekkel történik: szélzúgással és tüzes
nyelvekkel. A zúgás jelképezi az erőt, amit kapnak, a fényes nyelvek a
világosságot, hogy megértsék Krisztus szándékát és tanítását. A nyelvek
jelképezik a készséget és a tehetséget az evangélium hirdetésére.
Az apostolok kézföltétellel adják a Szentlelket a híveknek. Így van ez
Szamariában, ahol Fülöp diakónus által megkereszteltekre Péter és János
imádkozás után ráteszik kezüket, s azok megkapják a Szentlelket. (Ap Csel 8,
14-17). Így csinálja Szt. Pál Efezusban. (Ap Csel 19, 5-6). Így néz ki a
bérmálás az apostoli korban. Látjuk, hogy külön szentség. Szamariában Fülöp keresztel,
az apostolok bérmálnak, Efezusban mindkettőt Pál apostol végzi, de előbb
megkereszteli a megtérteket, azután következik kézföltétellel a Szentlélek
közlése. A II.-III. sz.-ban kézföltétel mellett illatos olajjal is megkenik a
bérmálkozók fejét, és olyan fontosnak tartják ezt a szentséget, hogy a III.
sz.-ban Szt. Hüppollitusz tanúsága szerint az újonnan kereszteltek addig nem
imádkozhattak együtt a hívekkel, amíg a bérmálás is meg nem történt. Csak
azután vehettek részt a szentmisében és az áldozásban. A bérmálást mindjárt a
keresztelés után végezték.
4) Ki szolgáltathatja ki ezt a
szentséget? Az első századokban minden városnak volt püspöke, és ha olykor
a keresztelésben a papok is segítettek a kézrátételt és a bérmálást mindig a
püspök végezte. Mikor a falvak is kezdtek megtérni, és nem volt minden
egyházközségben püspök, kétféle gyakorlat alakult ki: Keleten a bérmálás együtt
maradt a keresztséggel, és így a bérmálást a keresztelő pap végzi. Nyugaton a
bérmálás elvált a keresztségtől és így még ma is a püspöknek van fenntartva.
A római katolikus egyházban a püspök bérmál. Ő az apostolok utóda, akinek a
szenteléssel nyert hatalma az apostoloktól származik. Az ő személye biztosítja,
hogy ugyanaz történik a bérmálásban, ami az apostolokkal az első pünkösdkor.
Ugyanazt a Szentlelket, ugyanazokat a lelki adományokat kapjuk. A Szentlélek
ajándékairól, majd a Szentlélekkel kapcsolatban beszélünk. Ezenkívül a püspök
az egész egyházmegye tulajdonképpeni lelkipásztora, a papok az ő helyettesei,
és segítői.
Természetesen kivételek is vannak. A pápák megengedték a bérmálást azoknak
az egyházmegyei főpásztoroknak is, akik nem felszentelt püspökök. XII. Pius
pápa felhatalmazta a plébánosokat, hogyha valaki halálosan beteg, és még
nincsen megbérmálva, azokat megbérmálhatják. Amikor pedig 1971-ben bevezették a
bérmálás új, mostani szertartását VI. Pál pápa engedélyt adott, hogy amikor sok
a bérmálkozó a püspökök más papokat vehessenek maguk mellé, akik őket a
bérmálásban segítsék, és hogy azokat, akik felnőtt korban veszik fel a
keresztséget, a keresztelő pap a keresztelés után meg is bérmálja.
5) Ki veheti fel a bérmálás
szentségét? Amint láttuk az első századokban, amikor többnyire felnőttek
keresztelkedtek, a bérmálást a keresztséggel együtt szolgálták ki. A keresztelés
és bérmálás után az új keresztény mindjárt részt vett a szentmisén és áldozott.
Azután a III.-ik századig a gyermekeket is megbérmálták, mihelyt a püspök arra
járt. Ekkor kezdték a bérmáláshoz és a szentáldozáshoz is megkívánni, hogy a
gyermek használni tudja értelmét. A szentségek sorrendje lehetőség szerint
továbbra is: keresztség, bérmálás, oltáriszentség. Akkor a társadalom még
keresztény szellemű volt, a felnövekvő nemzedék könnyen belenevelődött a hitbe
és a vallásos életbe. Amióta az élet egyre jobban elvilágiasodott és
eltávolodott a hit világától, az Egyház kitolta a bérmálás korhatárát, és úgy
döntött, hogy a bérmálást olyan korban kell felvenni, amikor a felvevő már
tudja, hogy mit jelent a keresztény élet, és szabadon, saját elhatározásából
vállalja a velejáró kötelességeket. Amikor odaérkezik, hogy mint önálló
egyéniség belép a társadalomba, a szentség kegyelme segíteni fogja, hogy ne
veszítse el hitét a világnézetek összevisszaságában, és sok névleg keresztény
rossz példája ellenére se térjen le az isteni törvények útjáról. Az életkort a
püspök, ahol többen vannak a püspökök gyűlése, az un. püspöki konferencia
határozza meg. Ez nálunk a 15 év. A bérmálás szentségét nem lehet megismételni.
Örökre megpecsétel minket Krisztus szolgálatára, akárcsak a keresztség. Ezért
akik keleti szertartású pap keresztelt, ahol ma is kereszteléssel együtt
bérmálnak, nem bérmálkozhat újból.
Kötelesek vagyunk-e felvenni ezt a szentséget? Bérmálkozás nélkül
üdvözülhetünk, csak a keresztség és a bűnbeesetteknek a bűnbánat szentsége
szükséges az üdvösségre. Ám a mai életben sok lelki veszélynek és nehézségnek
tenné ki magát, aki elutasítja ezt a hathatós segítséget, amit a bérmálás
szentsége által kap.
6) A bérmálás szentségének a
hatásait a keresztséggel kapcsolatban ismertettük, és azt mondottuk, hogy
megerősít bennünket a keresztény hitben, és életben.
Hogy hitünk öntudatos legyen, és ne csak mások szavára higgyünk, hanem
számot adhassunk magunknak, és másoknak is, hogy miért hiszünk.
Isten az embert szabad akarattal ajándékozta meg, és az ember elhatározását
tiszteletben tartja. Nem kényszerít senki sem a hitre és az üdvösségre. Minden
ember maga határozza el, elfogadja-e a hitet vagy sem. A bérmálás szentsége
ebben a döntésben is segít, hogy azt ne odázzuk el, ne akadjunk meg saját
büszkeségünkkel és rossz szokásainkkal, hanem az Istenhez, Krisztushoz
tartozást, teljes egészében vállaljuk, és a bérmáláskor kívánt ígéreteket
őszinte lélekkel tegyük.
Aki így döntött az már nem szégyelli hitét, nincs benne kisebbségi érzés,
hogy ő mások mellett lemarad, gyáva, nem akar szakítani gyermekkori fel
fogásával, más befelé és mást mutat az emberek fele. Ezért a bérmálást a
keresztény nagykorúság szentségének is nevezzük. Aki már döntött, jóllehet évei
szerint még nem is érte el a nagykorúságot, lelkileg már nagykorú.
A bérmálás nemcsak befelé, magunk felé erősít meg minket és vallásos
életünket, hanem a hívek általános papságával kapcsolatban mondottak szerint
abban is segít, hogy Krisztus kívánsága szerint hitünkkel és életünkkel
bizonyságot tegyünk róla az emberek előtt. Ezt úgy mondjuk, hogy a bérmálás az
apostolkodás szentsége. Mint látni fogjuk a hit és az Egyház terjesztése nem
csupán a papság, hanem mindenkinek feladata.
A bérmálás az Egyházhoz is szorosabban kapcsol. Elfogadjuk az Egyház
erkölcsi elveit, egyéni és hivatásbeli, valamint családi életünkben azonosulunk
az Egyház álláspontjával és részt veszünk az ő életében. Az Egyház elsősorban
abban az egyházközségben vagy egyházi közösségben jelentkezik számunkra, amelyben
élünk. Magunkévá tesszük gondjait, feladatait, és ezekben tehetségünk szerint
segítjük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése