2016. 04. 09.

A legszebb titok megélésével kivirul az élet



A modern fizika egyik óriása A. Einstein írta: „A legszebb tapasztalat, ha titkot élhetünk meg. Ebből az élményből fakad minden igaz művészet és tudomány. Az az ember, aki nem ismeri ezt a csodálatos élményt, aki nem tud csodálkozni és áhítatban feloldódni az élmények súlya alatt, az olyan mint a látók között a vak. Az őszinte vallásosság magja: megérezni és megérinteni a dolgok tulajdonképpeni értelmét, mely mint legnagyobb bölcsesség és szépség nyilatkozik meg előttünk. Ez sokszor rejtve van a dolgokban, és tompa érzékeink csak primitíven fogják föl. Itt is a jerikói vakkal kell kiáltanunk: Uram, add, hogy lássak!”
A legszebb titok megélésére Jézus Krisztus hívott meg, aki legyőzte a halált, legyőzte a kínt, és visszaszerezte az elveszett reményt. Erre senki nem számított, ez semmilyen földi forgatókönyvben nem volt benne, mert úgy gondolták, hogy a vég után a megsemmisülés következik. 
Jézus élete, keresztáldozata és feltámadása hirdeti, hogy Isten világában lehetséges az, hogy újra kivirul, megdicsőül az élet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése