2016. 12. 29.

Szilveszter este



Szilveszter este 6 órakor hálaadásra hívnak a csíkszeredai Millenniumi-templom harangjai. Ünnepélyes szentmisét kezdünk. Az egész föld minden emberének minden nyomorúságával lépünk Isten elé: Uram, könyörülj e békétlen világon. Megtestesülésed szent titkának örömével vigasztald meg ezt a szegény és egyre agresszívebb emberiséget az új esztendőben. Áraszd ki Székelyföldünk csöppnyi békéjét sok-sok emberre!
Szilveszter este néha úgy vagyunk, mint az egyik szerzetes, aki így beszélgetett az Úrral: „különös fáradság és álom száll a szememre, a szívemre és egész testemre. Nem tudok virrasztani, de feleslegesnek is tartom. Csak terád várva érdemes virrasztani, Uram, Jézus, csak miattad érdemes felkelni ágyamból... Az éjszakai felkelések előképei a föltámadásnak, mert ott is, akkor is a Lélek szólít és Jézusért kelek fel a porból. De szép lesz az az éjszaka, amikor a Kezdőimát maguk a szeráfok kezdik: „Krisztust, ki utolsó ellenségét, a halált is legyőzte, jöjjetek, imádjuk!” – Egyre bővül a kórus. Micsoda találkozások lesznek azok? Egy új világ, melyben nem lesz unalom, nem lesz halál, nem lesz kísértés, nem lesz jelzésnélküliség a szeretetben, nem lesz fájdalom, gyász, nem lesznek félelmek, nem lesznek szorongató feladatok, nem lesz éjszaka... mert kél az örök hajnal... Egy egészen új világ, amelyben Te, szerelmes Uram Jézus, Te  leszel a minden mindenben. Milyen jó lesz tudni, hogy mindenki ismer és szeret Téged, hogy végre mindenki megismerte megtestesülésed, kereszthalálod és föltámadásod szent titkát. Milyen jó lesz érezni a Te szereteted soha le nem nyugvó, személyes, egészen személyes voltát.” (Barsi Balázs)
Vágyakozom a föltámadás után, de tudom, előbb még szenvednem kell Veled, én Uram, Jézusom. Mi vár rám az új esztendőben? Mi vár a Székelyföldre? Mi vár drága magyar népünkre? Mi vár az emberiségre? – E kérdések is foglalkoztatnak, de hittel vallom: Te vagy az én személyes jövőm, Uram, Jézus, népünknek is Te vagy a jövője. Bárcsak tudnák az emberek mindnyájan, hogy egyedül Te vagy a jövőjük, az egyetlen és utolsó lehetőségük! Éppen ezért így imádkozom:
Ahová állítasz, ott szolgállak.
Ahol megsejtelek, megcsodállak.
Amim van, azért magasztallak,
Ami hiányzik, azért nem zaklatlak.
Ami a dolgom, azt csinálom,
A jó szót érte sose várom.
Ha nem sikerül, nem kesergek,
Isten nevében mindent újra kezdek,
Csak egyet kérek minden áron:
Jöjj el értem, ha jön halálom,
Uram, Megváltóm, Királyom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése