A magyar géniusz

Szentek a magyarok egén

Prohászka Lajos a Vándor és bujdosó c. könyvében úgy fogalmazott, hogy a magyar „gens sibi prodiga” vagyis önmagát pazarló nemzet. A pazarló szót ma kevésbé értik az emberek, inkább tékozlót, szétpallót, mindent szétszórót értenek alatta. Pedig a pazarló nem tékozló! A tékozló anyagi és erkölcsi értéket méltatlan célra fordít (lásd a tékozló fiú történetét Lk 15,11). A pazar szó jelentése pompás, remek, fényűzően díszes, gazdag.

A jó értelemben vett pazarló csak azt teszi, amit Jézus mondott a gazdag ifjúnak: „Ha tökéletes akarsz lenni - felelte Jézus -, add el, amid van, az árát oszd szét a szegények között, így kincsed lesz a mennyben. Aztán gyere és kövess engem!” (Mt 19,21)

A helyes értelemben vett pazarló szónak a görögös megfelelője az agapé, az odaadó, önfeláldozó szeretet. Jézus ezt kéri. A szeretet különböző fokozataira a görögöknek három szavuk volt: az erosz, a filosz és az agápé. 
Az erosz bírvágy, érzéki szeretet (innen az erotika, ahol önző módon élvezni akar, de önmagát nem adja. Erre is van szavunk, az üzekedés, de ezt az állatvilág teszi.). 
A filosz értékelő, tisztelő, becsülő, féltő szeretet. Az emberi szeretet, a családtagok, barátok szeretete. 
Az agapé pedig az önmagát adó, odaadó, önfeláldozó szeretet, ezt teszi az Isten. Erre a szeretetre vagyunk meghíva. Ez a jézusi élet színt atmoszférája, az istengyermekek világa, éltetője.

Ennyi előrebocsátás után megértjük, hogy a magyar pazarló, gáláns nemzetség. Akit vagy amit megszeret, azért nem sajnál semmit sem, sőt önmaga érdekét nem nézve, parádésan veti be minden erejét és vagyonát az eszme vagy a szeretet szolgálatába.

Árpád-házi Boldog Jolánra emlékezünk június 15-én. Az Árpád-házi királyaink családjában ez a pazarlás mindig domináns elem volt. Csak néhányukat tekintsük: Szent István, Imre, László, Erzsébet, Margit, Kinga és a mai nap ünnepeltje Árpád-házi Boldog Jolán.

Szent István életét áldozta az ország jövőjéért, és arra a síkra emelte fel, amilyet utódjai közül Szent László és IV. Béla ismételhetett meg. A szellem és a lélek  felemelését, a rend és biztonság, az üldözöttek védelme és befogadása. Példájukat követték női szentjeink, akik a lelki-szellem és szociális-karitatív szinten olyat tettek, amire Európa büszkén feltekint.

Közéjük tartozik Boldog jolán is, IV. Béla és Laszkaris Mária leánya, Szent Kinga, Szent Margit, Boldog Kreszcencia testvére. 1238 körül született. Szüleivel végig szenvedte a tatárjárás minden fájdalmát. Öt évesen nővérének - Szemérmes Boleszláv lengyel király feleségének -, Szent Kinga gondjaira bízták. Tizennyolc évesen, 1256-ban lett Jámbor Boleszláv lengyel fejedelem felesége, három lánya született. Férje oldalán buzgon dolgozott, kolostorokat alapított. 23 évi házasság után férje meghalt, ekkor az ószandeci klarissza kolostorba vonult Kingához. Majd ennek halála után, a férje alapította gnieznói kolostor főnöknője lett. Életét a szegénység, egyszerűség, a szolgálatkészség és az Üdvözítőről való elmélkedés jellemezte. 1298. jún. 11-én az örökkévalóságba költözött. Június 15-én temették. Sírja zarándokhely lett.

Több mint öt évtizede Isten kegyelméből átélem egy csíksomlyói pünkösdi búcsún a zarándoklás felemelő örömét, és ez hatott rám, hogy pap lettem. Megláttam és éreztem, hogy színes, pompás az emberi világ, ha Krisztusnak él. Most is Nagyasszonyunkkal együtt fohászkodjunk Istenünkhöz, népénekünk alázatos és Lelket esdő szavaival:

Isten, hazánkért térdelünk elődbe.
Rút bűneinket jóságoddal född be!
Szent magyaroknak tiszta lelkét nézzed,
Érdemét idézzed!

István királynak szíve gazdagságát,
Szent Imre herceg kemény tisztaságát,
László királynak vitéz lovagságát:
Ó, ha csak ezt látnád!

Szent Erzsébetből hős szeretet árad,
Margit imái vezekelve szállnak,
Minket hiába, Uram, ne sirasson
Áldott Boldogasszony!

Ránk, bűnösökre minden verés ránkfér,
De könyörögnek ők tépett hazánkért.
Hadd legyünk mink is tiszták, hősök, szentek:
Hazánkat így mentsd meg!

Már két évtizede, hogy a gyönyörű ének szövegének utolsó sora mindig nyugtalanított, mert a trianoni traumát idézte fel bennem. A szövegíró, Mentes Mihály (1891-1960) kanonok, költő átélte mindezt és a két világháború közötti időben szívéből fakadt verse, az engesztelés, a vezeklés, az összefogás és újjászületés szellemében tört fel. Azóta volt II. vatikáni zsinat, liturgikus reform és a Nemzeti Összetartozás napja is alkotmányba került.

Ezért a két évtizeddel előbb átköltöttem a harmadik strófát és így énekeljük. Ezt a szöveg változtatást a Gyulafehérvári Érsekség Egyházzenei és Liturgikus Bizottsága akkor elfogadta.

Ránk, bűnösökre nagy irgalmad ránk fér,

hogy lelkesedjünk Isten országáért.

Hadd legyünk mink is, tiszták, hősök, szentek,

népünket így mentsd meg!

Darvas-Kozma József