2013. 06. 29.

Szent Péter fillérei a szükségben levőkért

-->
A gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség június 29-én, Szent Péter és Pál apostolok ünnepén tartja a péterfillérek gyűjtését katolikus templomaiban. A befolyt összeget a Szentatya karitatív céljaira fordítják.

A Szentszék a hagyományos templomi gyűjtés mellett más módokon is elfogadja a hívek felajánlásait. Lehet banki átutalással segíteni a pápa által támogatott rászorulókat (számlaszám: Unicredit Banca SPA IT 31 F 02008 05214 000005329965 EUR, swift: UNCRITM1715, tárgy: Obolo di San Pietro presso Segretaria dello Stato, név és teljes lakcím feltüntetésével), sőt a Vatikán internetes oldalán a Péterfillér Hivatal online adományokat is fogad.

XVI. Benedek nyugalmazott pápa így beszél erről a világ minden katolikusát megmozgató hagyományról: „A péterfillér a legjellegzetesebb kifejeződése annak, hogy minden hívő részt vesz Róma püspökének az egyetemes Egyházat pártfogoló jótékony kezdeményezéseiben. E gesztusnak nemcsak gyakorlati értéke van, hanem erős szimbolikus jelentősége is, mint a pápával való közösségnek és a testvéreink szükségleteire való odafigyelésnek a jele, így szolgálatotok nemes egyházi jelleggel bír.”


A péterfillérek gyűjtése a VIII. században indult el, amikor az újonnan megtért angolszászok önkéntes hozzájárulást küldtek a Szentatyának. Ekkortól alakult ki a „Denarius Sancti Petri” adományozása, amely a középkorban általánossá vált a kelet- és a nyugat-európai országokban egyaránt. A középkorban a péterfillér mint hűbéri házadó átterjedt Írországra, Walesre, Svédországra, Norvégiára, Magyarországra, Isztriára, Dalmáciára és Lengyelországra is. A  franciák és a Német lovagrend nem vezette be.
Noha a reformáció idején szünetelt a péterfillérek gyűjtése, 1860-ban újraéledt a szokás.
Az Egyházi Állam birtokvesztései nyomán IX. Pius pápa önkéntes adományként újította föl a római kúria eltartásának támogatására. Magyarországon, miután 1862 tavaszán a dunai árvíz károsultjai javára a pápa 2000 Ft-ot küldött, az Idők Tanúja hívta föl a híveket a pápai ajándék visszatérítésére, melynek hatására húsvétra 6000, július 1-jére 13.000 Ft gyűlt össze. 1870-1929 között a lateráni egyezményig a péterfillér volt a Szentszék egyedüli bevételi forrása. Hivatalosan a Saepe Venerabiles Fratres enc. (1871) vezette be. Magyarországon a kommunista időben az utolsó gyűjtés 1953-ban volt és a rendszerváltás után, 1993-ban indult be újra a gyűjtés.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése